IX. FEJEZET
A rádium további átalakulása. – Indukált, vagy gerjesztett rádióaktivitás. – A rádium aktív lerakódása. – Az emánáczió atómbomlása. – A rádium A, B és C. – Kísérletek az aktív lerakódással. – A rádium A csak α-sugarakat szolgáltat és nagyon rövid életű. – A rádium B nem lövell ki sugarakat. – A rádium C α-, β- és γ-sugarakat is ad. – Az emánáczió csak α-sugarakat lövell ki. – A rádium további lassú változásai. – A rádium D, E és F. – A polónium. – Azonossága a rádium F-fel. – Az utolsó atómbomlás. – Mi a végső termék?
A rádiumot egészen a szülőforrásáig követtük visszafelé. Hátra van még, hogy tovább kísérjük atómbomlását egész a végéig. Ennek a föladatnak megint csak RUTHERFORD szentelte fáradságát, miután az atómbomlás főbb elvei általánosan ismertekké lettek és munkájának eredménye az, hogy most már az egész folyamatot elejétől végig meglehetősen ismerjük, legföljebb itt-ott vár még néhány hézag kitöltésre. Közben néhány, minket is érdeklő meggondolás akad az atómbomlás elméletének alkalmazására vonatkozólag, úgy, hogy már ezért is megérdemli e munka figyelmünket.
Önök közül azok, a kik tárgyunkról már egyet és mást olvastak, ismerni fogják a rádiumnak azt a különös és titokzatos tulajdonságát, hogy saját tulajdonságai közül némelyiket át tudja ruházni a körülötte lévő testekre. Mi gondosan kerültük eddig ennek a tulajdonságnak a fölemlítését, mert nem akartunk egyszerre sokat markolni. A tóriumnak, mely sokban hasonlít a rádiumhoz (ő is termel ugyanis gázemánácziót, melynek átlagos életkora igaz hogy alig több egy percznél) szintén megvan ez a tulajdonsága. Ezt a jelen-
séget a rádium esetében CURIE-ék fedezték föl és "indukált rádióaktivitás"-nak nevezték el, a tóriumra nézve pedig RUTHERFORD tapasztalta először CURIE-ékkel egyidőben és "gerjesztett rádióaktivitás" névvel jelölte. A mint e tulajdonságot magyarázgatni kezdték, ezeket a neveket is elhagyták. Mi, mint rendesen, most is csak a rádium esetére szorítkozunk. Ha valamely tárgyat valamely rádiumsó közvetetlen közelében hagyunk, rádióaktívvá válik, de ha elviszszük onnan, akkor aktivitása eleinte igen gyorsan, aztán pedig az idővel geométriai sor szerint gyöngül, úgy, hogy mintegy 30 percz alatt felére csökken eredeti értékének. Az így "indukált mulandó aktivitás α-‚ β- és γ-sugarakból áll. Az aktivitás a rádióaktívvá vált test fölületén mint valami láthatatlan hártya, vagy bevonat helyezkedik el, mert ha a testet súrolópapírral ledörzsöljük, a tárgynak többé nem lesz aktivitása, hanem helyette a papiros lesz aktív. Ezért most általában az indukált aktivitást "a rádium aktív lerakódásá"-nak szokás nevezni.
Ez a tulajdonság, szorosabban véve, nem is magának a rádiumnak a tulajdonsága, mert ha a rádiumot bármilyen vékonyfalú, de gázáthatatlan üvegedénybe teszszük, az üvegen kívül nem tapasztalunk kifelé indukált rádióaktivitást. E tulajdonság megértésében az első lépés az volt, hogy a rádiumemánáczió hatásának tekintették. Rendes körülmények között, ha a rádiumsó nincs gázáthatatlan edényben, az emánáczió a rádiumból eltávozik és az "aktív lerakódás" ennek az emánácziónak a terméke. A mint a rádium folyvást emánácziót termel, úgy alkotja az emánáczió is folytonosan az aktív lerakódást. Ha valamely edényben hosszabb ideig tartunk emánácziót, akkor az edény falai bevonódnak az aktív lerakódással és ha az emánácziót az edényből ki is fujtatjuk, az aktív lerakódás benne marad. A rádium egy α-részecske kilövellésével válik emánáczióvá. Az emánáczió is egy α-részecskét lövell ki és így válik egy szilárd, vagy legalább is nem légnemű testté, az aktív lerakódássá. Ez az utóbbi ismét α- és β-sugarakat bocsát ki, tehát az atómbomlás folyik tovább. Maga az aktív lerakódás egymásután legalább három alakba megy át, úgy hogy itt meglehetősen szövevényes folyamattal van dolgunk.
Tudjuk, hogy ha a vízgőzzel telített levegő eléggé lehűl, a vízgőz egyszerre szilárd állapotba megy át és így keletkezik a hó és a havazás. Valami ilyenféle történik mindig olyan légkörben,
a melyben emánáczió van. Minden másodperczben az emánácziónak minden millió atómja közül kettő bomlik föl, kilövell egy-egy α-részecskét és egy szilárd maradék testet hagy hátra, úgy hogy valami folytonos hóförgetegféle keletkezik egészen zajtalanul, a mely mindent betakar az ő láthatatlan, súlya szerint megmérhetetlen, erősen rádióaktív bevonatával. De ennek az aktív lerakódásnak a részecskéi, a hótól eltérően, pozitív elektromos töltésűek, úgy, hogy ha két fölület közé jutnak, melyek közül az egyik pozitív, a másik negatív, a negatív majdnem teljesen magához vonzza őket. A másik fölület taszítja a részecskéket és így nem nyer bevonatot. Ha a negatív töltésű fölületet igen kicsinynyé teszszük, az aktív lerakódást majdnem teljesen rajta sűríthetjük meg. Ez teszi lehetővé, hogy az aktív lerakódásnak emánáczióból való keletkezését és néhány főtulajdonságát bemutathassam.
De nagyon messzire vezetne és nagyon sokáig tartana, ha e tulajdonságokat előbb tanulmányozni akarnók és csak azután kísérlenők meg ez alapon magyarázásukat. Meg kell önöknek elégedniök, hogy én előbb mondjam el e jelenségeknek magyarázatát az atómbomlás alapján és csak azután mutassak be közülök kísérletileg is annyit, a mennyit lehet. A mint mondottam, az emánáczió bomlása után még legalább három egymásra következő atómbomlás következik be. A keletkező testeket rádium A, rádium B és rádium C-nek nevezik, hogy ne kelljen egy sereg új nevet kitalálni e testek számára, melyek úgy is csak rövid életűek.
27. rajz.
Mint előbb, úgy a 27. rajzon is beírtuk a körökbe a megfelelő valószínű atómsúlyokat. Alattuk az átlagos élettartamok olvashatók. Az emánáczió termelte első test, a rádium A, igen nagy
sebességgel változik át egy α-részecske kilövellésével; átlagos élettartama csak 4.3 perez. A második képződmény, a rádium B, olyan változáson megy át, a mely eleinte teljesen "sugártalan"-nak látszott. Nem lehetett benne sem közönséges α-‚ sem β-sugarakat fölfedezni, újabban azonban van bizonyítékunk reá, hogy igen gyöngén áthatoló β-sugárzás mégis keletkezik. Átlagos élettartama 38 percz. Tovább nem foglalkozunk vele. A harmadik képződmény, a rádium C, úgy változik, hogy α- és β-részecskéket is kilövell (tehát egyszersmind γ-részecskéket is, mert ezek rendesen együtt járnak a közönséges β-részecskékkel). Átlagos élettartama 30.5 percz. Lehetséges, hogy ez a változás két más változásból van összetéve, de ezek oly gyorsan követik egymást, hogy eddig hatásukat nem lehetett egymástól különválasztani.
A rádium sugárzásának leírását annak idején azzal a megállapítással kezdtük, hogy α-‚ β- és γ-sugarakból áll. A föntebbi bomlás-sorozatnak egyik legfőbb érdekessége az, hogy szerinte a β- és a γ-sugarak sem a az urániumból nem származnak közvetlenül, hanem csak későbbi termékeikből. Tehát nem egészen helyes az az általánosan elterjedt. szokás, hogy a rádium β- és γ-sugarairól beszélünk. Tulajdonképpen a rádium C-nek a β- és γ-sugarairól kellene beszélnünk. Az emánáczió éppen úgy, mint maga a rádium, csak α-sugarakat bocsát ki. A β-sugarak összesége az aktív lerakódás későbbi változásainál keletkezik. Láttuk, hogy oldatokból közvetetlenül lepárolt rádiumsók csak α-sugarakat adnak. A β- és γ-sugarak csak akkor jelentkeznek, ha már a további termékek kellőképpen fölszaporodtak.
itt az asztalon egy kicsiny, belülről beezüstözött üvegedény áll (28. és 29. rajz), a melyben 30 mg. rádiumbromid emánácziója
28. rajz. Készülék a rádium aktív lerakódásának kimutatására (keresztmetszet). |
29. rajz. Készülék a rádium aktív lerakódásának kimutatására. |
van. Dugóján keresztül üvegcső nyúlik bele, melyen át aczélkötőtűt dughatunk az emánáczióba. A tűt összekötjük valamely elektromos forrás negatív sarkával, az ezüst bevonatot pedig a pozitív sarkával. Ha a tűnek csak a hegye nyúlik ki alul az üvegcsőből, akkor azon gyűlik össze az egész aktív lerakódás. Előadásunk előtt néhány órával az 1-es számú tűt tettük bele a készülékbe és annak csúcsa most már bizonyára elérte legnagyobb rádióaktivitását, a melyet az emánáczió atómbomlásának köszönhet. E néhány óra alatt ugyanis beállott a rádióaktív egyensúly a rádium A, B és C-re nézve is, tehát mindegyikből annyi változik át, mint a mennyi ugyanaz alatt az idő alatt az emánáczióból keletkezik. Minthogy az atómbomlások együtt mennek végbe, azért a kötőtű α-‚ β- és γ-sugarakat is lövell ki, melyek közül a β- és a γ-sugarak ugyanolyan erősek, mint annak a 30 mg. rádiumbromidnak a sugarai, a melyből az emánáczió keletkezett. Most besötétítem a szobát, kihúzom az emánáczióból az 1-es tűt és megvizsgáljuk az aktív lerakódást. Az α-sugarak kimutatására áttetsző üvegernyőt használok, a
melyet foszforeszkáló czinkszulfiddal vékonyan vontam be az egyik oldalán. A tű hegyét mind közelebb tartom az ernyő bevont oldalához. A mint 7 cm.-nél közelebbre jut, az ernyő fölvillan és ha a tű igen közel van az ernyőhöz, nagyon fényes fluoreszkálást kelt rajta. Ha most az ernyő és a tű közé csak egy ív papírt is teszünk, a hatás úgyszólván teljesen megszűnik. Az itt ható α-sugárzás részben a rádium A-tól, részben a rádium C-től származik.
A β-sugarak kimutatására a rendes Röntgen-féle báriumplatincziániddal bevont keménypapírernyőt használjuk. Ha a tűt a papír mögé tartom, úgy, hogy a sugaraknak a papírlapon is át kell menniök, látjuk, hogy az ernyő úgy világít, mintha a 30 mg. rádiumbromid hatna reá. A sötétben véletlenül hozzáérintettem a tű hegyét az ernyőhöz és ezáltal az aktív lerakódás egy része reáragadt az ernyő hátulsó lapjára. Láthatják, melyik pontját érintettem az ernyőnek, mert az a pont akkor is tovább világít, ha a tűt elveszem.
Ha a tűt újra odatartom az ernyő mögé és közbeteszek egy vékony fémlemezt, láthatjuk, hogy a fémlemez a sugarakat csak nagyon kis mértékben tartóztatja föl. Ha most vastag ólomlemezt iktatok közbe, akkor az ernyőn még csak az a gyönge fény mutatkozik, a mely a γ-sugaraktól származik. Az aktív tűhegy tehát ugyanolyan áthatoló sugarakat szolgáltat, mint a 30 mg. rádiumbromid.
Néhány percz mult el azóta, hogy a tűt az edényből, az emánáczióból kivettem. Ha most az α-sugarakat újra megvizsgáljuk, sokkal gyöngébbeknek fogjuk őket találni, mint azelőtt. Ugyanis közben szinte az egész rádium A, melynek átlagos élettartama 4.3 percz, fölbomlott, tehát most csak a rádium C-ből származó α-sugarak működnek.
Ha a tűt a helyett, hogy néhány óráig hagynók az emánáczióban, a míg minden termék kifejlődik, csak rövid ideig, mondjuk öt perczig, hagyjuk benne, akkor egészen más lesz az eredmény. Itt van ez a 2-es számú tű. Mindenekelőtt győződjünk meg az ernyő segélyével, hogy ez a tű egészen semleges állapotú, nem rádióaktív. Most tegyük bele az emánáczióba öt perczre a negatív sarkkal összekötve – aztán húzzuk ki és vizsgáljuk meg azonnal úgy, mint azelőtt. Láthatjuk, hogy az α-sugarakat most
is bőven adja. Ha összehasonlítjuk az 1-es számú tűvel, majdnem egyformán szolgáltatják az α-sugarakat; az 1-es számú csak nagyon kevéssel jobban. A 2-es számúnak az α-sugarai csakis a rádium A-tól származnak, mert a rádium C keletkezéséhez még nem volt idő. Viszont az 1-es számú tűnek az α-sugarai most csakis a rádium C-től származnak, mert ennek még nem volt ideje eltűnni. Figyeljük azonban meg a β-sugarakat. Azt látjuk, hogy a 2-es számú tű semmi figyelemre méltó β-sugárzást nem ád, míg ellenben az 1-es még mindig szinte gyöngülés nélkül ontja a β-sugarakat. A rádium A nem ad β-sugarakat és mivel a rádium C még nem fejlődött ki eléggé, azért a 2-es számú tű sem adhat β-sugarakat.
Még egy tanulságos, meglepő kísérletet mutathatok egy harmadik tűvel, a mely csak néhány perczig volt az emánáczióban. A tűt kiveszem és egyszer végighúzom a hegyét egy darab súroló vásznon, aztán az utóbbit odatartom a czinkszulfid ernyőhöz. Látjuk, hogy ezzel a kis dörzsöléssel már az aktív lerakódás legnagyobb része átment a súrolóvászonra és ez majdnem olyan ragyogást kelt az ernyőn, mint a tű maga.
Hasonlítsuk most össze az 1-es és 2-es számú tű aktivitásának a gyöngülését. A rádium A aktivitása gyorsan kisebbedik, minden 3 percz alatt felére fogy le. A vége az, hogy ha most újra megvizsgáljuk a 2-esnek az α-sugarait, azt látjuk, hogy majdnem teljesen megszűntek, míg az 1-es még mindig majdnem olyan erősen lövelli ki az α-sugarakat, mint az első kísérlet alkalmával. 10 percz alatt a 2-es számúnak az α-sugarai már nem vehetők észre.
E kísérletekkel meglehetős kielégítő módon kimutattuk, hogy az aktív lerakódás első változása igen gyors és ennek folyamán csak α-sugarakat ad, β-sugarakat nem, továbbá, hogy ezt egy valamivel lassúbb változás követi, melyben már α- és β-sugarak is keletkeznek. Sokkal nehezebb volna egy előadás keretében kísérlettel bebizonyítani a rádium B-nek, tehát olyan testnek a létezését, a mely maga, két sugárzó átalakulás között lévén, észlelhető sugarakat nem ad. Ha az 1-es számú tű α- és β-sugarainak gyöngülését nagyobb gonddal vizsgáljuk meg és e mellett szemmel tartjuk, hogy az 1-esen az emánáczióban a nevezett termékek mind rádióaktív egyensúlyban voltak, azt találjuk, hogy
a tű kivétele óta elmult első félórában a β-sugarak nem gyöngülnek észrevehető módon, de azután igen határozottan lép föl a gyöngülés. A következő félórában eredeti erősségüknek a felére gyöngülnek le, azután ebben az arányban, szabályosan folytatódik a gyöngülés mindvégig. Két óra mulva a sugárzás már csak néhány százaléka lesz az eredetinek és három-négy óra mulva már semmit sem lehet belőle kimutatni. Az a szünet, a mely a gyöngülést megelőzi, a rádium C-nek tulajdonítandó, ezt ugyanis, ámbár folyton termeli az α- és a β-sugarakat, a rádium B atómbomlása változatlan mennyiségben tartja fönn. A rádium B folyton új rádium C-t termel és pótolja azt, a mi az első félórában vagy azóta, hogy a tűt az emánáczióból kivettük, belőle átváltozott. Teljesen ugyanilyen szünet áll be az α-sugarak györigülésében is. Láttuk, hogy az 1-es számú tű α-sugárzása néhány perczczel azután, hogy az emánáczióból kivettük, gyorsan gyöngült, mert az α-sugarakat szolgáltató rádium is eltűnt. Később azonban további gyöngülés nem állott be. Már van egy félórája, hogy az 1-es számú tűt először megvizsgáltuk, és az α-aktivitás még mindig körülbelül ugyanakkora, mint akkor volt, a mikor 20 perczczel azelőtt újból megvizsgáltuk. A 2-es számú tű α-sugarai már majdnem teljesen megszűntek. Ha az 1-es számú tű vizsgálását folytatnók, az α- és a β-sugárzás gyors csökkenését vennők észre, előadásunk végén már mindkettő igen gyönge lesz és becslésünk szerint éjfélkor mindkettő megszűnik.
Hogy az előző kísérleteinkben használt emánáczióval végezzünk, még csak azt akarjuk megmutatni, hogy az emánáczió maga β-sugarakat nem ad. Ha az emánácziót vékony falú U-alakú üveg-csőbe fujjuk át és a csövet cseppfolyós levegőbe mártjuk, az emánáczió lecsapódik. A csövet, hogy az emánáczió ki ne szabadulhasson, beforrasztjuk. Ha a csőben néhány darab czinkszulfid van, a cső az emánáczióból származó belső α-sugarak hatására fényesen fluoreszkál. De ha a csövet Röntgen-sugárernyő elé tartjuk, látjuk, hogy a csőből az ernyőre semmiféle áthatoló sugár nem jut. Tehát az emánáczió nem szolgáltat β-sugarakat, csak α-sugarakat. Előadásunk végén azonban már valószínűleg elég rádium C gyülemlik föl a csőben és észrevehető lesz a β-sugárzása is. A közbülső rádium B miatt a β-sugaraknak az emánáczióból való keletkezésében is ugyanolyan szünetet észlelhetünk, a melyet gyön-
gülésükben vettünk észre, miután az emánáczióból eltávolítottuk az aktív lerakódást. Két-három óra alatt mind a három tű β-sugarai majdnem teljesen megszűnnek, az U-alakú csőből valók pedig elérik legnagyobb erősségüket.
Ezzel ezt a kérdést el is intéztük; térjünk át egy másikra. Mi történik a rádium C-vel, ha atómbomlást szenved? Igazi, vagy csak látszólagos vége-e ő a bomlás folyamatának? Nagyon is messze van még a végétől. CURIE-né fedezte föl, hogy az aktív lerakódásnak néhány óra alatt való gyors és majdnem teljes elgyöngülése csak látszólagos. Egy igen kicsiny rádióaktivitás megmarad és eltart évekig. A legközelebbi változás majdnem ugyanannyi év alatt folyik le, mint a hány percz alatt végződött el az őt megelőző átalakulás. Ezek a változások, a mellett hogy hatásuk igen csekély, igen sokáig tartanak. Ha ott folytatjuk a rajzos ábrázolást, a hol elhagytuk, a rádium C-nél, a további változást a 30. rajz tünteti föl.
30. rajz.
A rádium C termelte új testnek, a rádium D-nek, átlagos élettartama több év. Még korai volna pontos értéket tulajdonítani neki. (*) Egyik újabb becslés szerint ez az átlagos élettartam 17 esztendő. Változása közben nem ad semmi észrevehető sugárzást. Csak az általa létrehozottt test szolgáltat β-sugárzást, miközben néhány nap alatt ő is gyorsan tovább változik. Igaz, hogy a legújabb fölfogás – nem tudni meddig tart – az, hogy két sugárzásnélküli átváltozás előzi meg a α-sugaras átváltozást, de ebbe a részletbe nem bocsátkozunk. Ezeket a közbeeső változásokat mellőzzük és a sorozat utolsó ismert tagjára, a rádium F-re térünk reá; ennek átlagos élettartama 203 nap, a mely alatt egy-
(*) Mai ismereteinket lásd a 122. oldalhoz fűzött ábrában. [NF]
egy atómja átlagban egy-egy α-részecskét lövell ki. A rádium F CURIE-né polónium-ával azonos, a melyet a szurokérczből még a rádium fölfedezése előtt állított elő.
Mielőtt a polóniumnak a rádiumhoz való viszonyára áttérnénk, egy kis kitéréssel azt akarjuk megemlíteni, a mit magáról a polóniumról tudunk. Chemiailag a bizmuthoz hasonlít és legelőször a szurokérczből előállított bizmuttal együtt találták. Rádióaktivitása, mely pusztán α-sugarakból áll, lassan de állandóan gyöngül, úgy hogy néhány évvel előállításuk után a legerősebb készítmények is teljesen elveszítik aktivitásukat. Az idevonatkozó vizsgálatokat MARCKWALD végezte Németországban, a ki újabb és egyszerűbb módszereket gondolt ki a polónium előállítására és e czélból több tonna szurokérczet dolgozott föl. Az ő gondos chemiai vizsgálatai derítették ki, hogy a rádium F, azaz a polónium chemiai tekintetben éppen oly közel áll a tellurhoz, mint a bizmuthoz, azért MARCKWALD először a "rádiótellur" nevet ajánlotta számára, melyet csak akkor ejtett el, mikor a polóniummal való azonossága kitünt. Ő bizonyította be azt is, hogy az ásványokban sokkal kevesebb polónium van, mint rádium. Egy tonna ásványban milligrammnál is kevesebb a polónium, de ennek a rádióaktivitása aztán megfelelően erősebb is, úgy hogy α-sugárzása jóval fölülmulja a tiszta rádiumét is. Az átlagos élettartamot a rádióaktivitás gyöngülésének közvetetlen megfigyeléséből állapították meg 203 napban.
Térjünk vissza most a rádium C vizsgálatához. Említettük, hogy bár aktivitása erősen megkisebbedik, igen kis aktivitása mégis megmarad. Ez az aktivitása azután idővel folytonosan nő, α és β-sugarakból áll, melyeknek erőssége különböző sebességgel növekszik. Az α-sugarak a polóniumból vagy rádium F-ből származnak. Ezek az első két évben folyton erősbödnek, míg végre egy legnagyobb érték áll be, midőn ugyanis a keletkezett rádium F egyensúlyi állapotba jutott. A β-sugarak sokkal gyorsabban érik el legnagyobb erősségüket. A γ-sugarakat adó terméknek (a rádium E2-nek) ugyanis rövidebb az élettartama és így az egyensúly néhány hét alatt beáll. Ha az aktív anyagot akármikor alávetjük azoknak a chemiai eljárásoknak, a melyeket MARCKWALD a polónium előállítására kidolgozott, mindig leválaszthatjuk az α-sugara-
kat adó rádium F-t és ennek az aktivitása aztán tökéletesen és pedig úgy hanyatlik, mint a polóniumé. Sőt azt a tulajdonságot is mutatja a melyet CURIE-né a polóniumnak a szurokérczben lévő bizmúttól való elválasztására használt, hogy nevezetesen vörös izzásnál illóvá lesz. Ebben adtuk rövid bizonyítását annak, hogy a polónium az uránium atómbomlásának legutolsó rádióaktív terméke.
Még csak egy lépés és végeztünk a folytonos átalakulások e hosszú sorával. Vajjon mi a végső termék? Ha a rádium F vagy polónium kilövelli az ő α-részecskéjét, mi lesz belőle? A polóniumnak tulajdonított 210-es atómsúly jól megegyezik chemiai magatartásával, minthogy az elemek periódusos rendszerében a bizmút fölött (a melynek atómsúlya 208.5) úgyis egy üres hely mutatkozott és ezt olyan nehezebb elemmel kellett betölteni, a mely chemiailag a tellurhoz hasonló. Még egy α-részecske kilövellése az atómsúlyt további négy egységgel kisebbíti, úgy hogy a maradéktest atómsúlyának 206-tal kellene egyenlőnek lennie. Vajjon mi lehet ez a maradékanyag?
Ha valóban végső termék és nem olyan lassan változó anyag, a melynek éppen lassú változását nem lehetne kísérletileg kimutatni, akkor mint végterméknek idővel nagy mennyiségben föl kell gyülemlenie mindamaz ásványokban, a melyek az uránium-rádium-sorozat tagjait magukba foglalják, vagyis valamely jól fölismerhető közönséges elemnek kell lennie. Csak két elem közül választhatunk. Az ólom atóm súlya 207, a bizmúté 208.5. A legközelebbi ismert elem a tállium (204), azután a higany (200).
Hosszú ideig azt hittem, hogy a keresett végtermék az ólom. Meg kell ugyanis gondolnunk, hogy a hélium atómsúlyát nem ismerjük egészen pontosan és valószínűleg inkább valamivel kisebb, mint nagyobb 4-nél. Úgy, hogy az ólomnak 207-es atómsúlya elég jól megegyezik azzal a 206-tal, a mit úgy kaptunk, hogy a rádium atómsúlyából, ugyanis 226-ból egymás után kivontuk az öt kilövellt α-részecskének vagy héliumatómnak atómsúlyát. Azonkívül minden ásványban, a melyben uránium van, van ólom is elég nagy menynyiségben és arra is van némi bizonyítékunk, hogy annál nagyobb százalék az ólom, minél régibb az a geológiai alakulat, melyből az ásvány származik. Újabban azonban találtak egy urániumérczet, a melyben ólom fölfedezhető mennyiségben nem volt.
Erre a kérdésre tehát mind máig nem tudtunk megfelelni. De abban biztosak lehetünk, hogy azoknak a módszereknek kitartó alkalmazása, a melyekkel a rádióaktivitás sok megoldhatatlannak vélt föladatát sikerült fényesen megoldanunk, ezt az utolsó nehézséget is el fogja oszlatni.
31. rajz.
A 31. rajz az uránium atómbomlásának teljes sorozatát tünteti föl, mai tudásunk szerint. (*)
(*) A XX. század végének ismereteit a középiskolákban is használatos, Négyjegyű függvénytáblázatok c. kiadvány (23. kiadás: 1997, e rész szerzője RADNAI GYULA egyetemi docens) a következő ábrában foglalja össze:
Megjegyzendő, hogy az alsó táblázatban a SODDY-tól τ-val jelölt felezési idők szerepelnek, amelyeket a fentebbi táblázatban lévő 1/λ átlagos élettartamokkal a τ = ln(2)·(1/λ) képlet kapcsol össze. Az ln(2) közelítő értéke 0.693. [NF]