A DÁNOK GRÖNLANDON

A grönlandi társaság.

Mialatt az oroszok véglegesen megoldották az északkeleti átjárás kérdését, északnyugaton nem történtek jelentékeny fölfedezések. De azért ott sem haladt nyomtalanul az idő folyása; mert olyan az ember természete, hogy nem könnyen mond le kedves eszméjéről és a lelohadt reményeket a legcsekélyebb szikra is újra lángra lobbantja.

Az újra fölfedezett Grönland iránt sehol sem érdeklődtek annyira, mint Dánországban és Norvégországban; az ő népöket a történeti hagyományok köteléke kapcsolta odaveszett törzsrokonaikhoz. – A XVII. század elején a czethalászoknak adott szabadalmak és tengeri útlevelek többször említik Grönlandot, sőt 1636-ban Kopenhágában "Grönlandi társaság" alakúlt, mely királyi szabadalmakkal ellátva, még azon évben két hajót küldött a Davis-szorosba, hogy nyugati Grönlandban cserekereskedést kezdjen a benszülöttekkel. Azonban szerencsétlenségükre valahol

58

a parton sárgán csillogó súlyos homokot találtak, melyet természetesen aranytartalmúnak néztek, és minden egyébről megfeledkezve, úgy megrakták vele hajóikat, a hogy csak bírták. A kopenhágai ötvösök a homokban az aranynak nyomát sem találták és a kormány rendeletére az egész rakományt a tengerbe kellett szórni.

Möller expecicziói.

MÖLLER HENRIK, Dánország fővámtisztje, 1652-ben harmincz évi szabadalmat kapott a grönlandi kereskedésre; ugyanazon évben Izland két püspöke rendeletet kapott, hogy kivánatára mindent közöljenek vele, a mit régi könyvekben és iratokban Grönlandról irva találnak. 1652 május 8-án indult el MÖLLER-nek két hajója DANELL vezetése alatt. DANELL Izlandot északi oldalán kerülte meg, azután egyenesen Grönlandnak fordult, mely-nek keleti partját junius 2-án pillantotta meg. Egész közel látszottak a hegyek, de a jégtől nem juthatott a partra. Junius 4-dikén néhány sziget közé került a szárazföld közelében; onnan a verőfényben úgy látszott, mintha tiszta jégből volnának a parti hegyek. Több ízben megkisérlette a közeledést, de mind hiába. Végre a jégzajlásból a nyilt tengernek fordult, melyet a parttól 12 mérföldnyire ért el; a magas parti hegyek még oda is ellátszottak. Az é. sz. 65. fokától a sok kisérlet közben lassanként Grönland déli csúcsáig jutott és mivel látta, hogy a keleti part hozzáférhetetlen, elhatározta, hogy a Davis-szorosba vitorlázik. Annak bejáratánál sok jéggel, köddel és zivatarral kellett küzdeniök. Csak egy hét múlva, junius 20-án pillantotta meg újra a partot, körülbelől azon a helyen, a hol most

60

Frederikshaab van. Két nappal később az éjsz. sz. 63° alatt. benszülöttek jöttek a hajókhoz; tőlük fóka-, róka-, kutyabőröket, halakat meg nehány narval-agyarat cseréltek. A 8-ik ábra a grönlandi fókákat mutatja be. Julius 2-án a 66°alatt vetették ki a vasmacskát először, mióta hazulról elindultak. Ott is igen jól készített fókabőröket cseréltek a benszülöttektől; narval-agyarat kevesebbet láttak náluk. Innen megint délre fordultak és több helyen érintkeztek a grönlandiakkal. Julius 20-án újra elérték a Farewell-fokot, a honnan megint a keleti partra igyekeztek, pedig még több volt a jég, mint azelőtt. A keleti partot mindenütt legalább egy, de néhol hat mérföldnyi szélességű, szilárdan álló jég szegélyezte, és a tenger is tele volt úszó jéggel. Augusztus negyedikén a nagy köd miatt a part közelében zajló jég közül a nyílt tengerre kellett visszavonulniok. Másnap Izlandba jutottak és onnan hazafelé vitorláztak.

MÖLLER a következő évben újra kiküldte DANELL-t egy hajóval. Április 16-án indult el; május 4-dikén pillantotta meg Jan-Mayen szigetét és két nappal később a 73°-ot érte el. Innen Izland felé fordult, a honnan Grönland keleti partja felé vitorlázott, de az 5–6 mérföldnyi széles jégszegély miatt czélt nem érhetett. Julius 1-jén tehát ismét a Davis-szorosba hatolt be, a hol jó halászóhelyeket talált és többször érintkezett a grönlandiakkal. Minthogy eddigi utazása veszteséggel járt, Izlandnál czethalászással akarta a kárt pótolni; mínthogy ez sem sikerűlt, hazafelé indult és szeptember végén ért vissza Kopenhágába. 1654-ben

61

harmadszor is Grönlandba utazott és ez útjáról néhány benszülöttet hozott vissza. Ezek segítségével készítette azután OLEARIUS és BARTHOLIN az első grönlandi szótárt.

La Peyrère munkája a grönlandiakról.

Hogy a dánok Grönlandot-már DANELL utazásai előtt mennyire ismerték, legjobban kitünik ez ország leirását tartalmazó "Relation du Groenland" czímű könyvből, a mely a szerző neve nélkül 1647-ben jelent meg Párizsban. A mű szerzője, LA PEYRÈRE abbé, nem volt Grönlandban, hanem sokáig tartózkodott Kopenhágában és ott tudósoktól és tisztviselőktől hallotta, a mit könyvében elmond. Ugyanott kilencz eszkimót is látott, a kiket különböző dán hajók hoztak hazájukból. A király költségén tartották őket külön felügyelet alatt Kopenhágában. Tejet, vajat, sajtot, nyers húst és nyers halat kaptak táplálékul; a kenyeret, főtt húst nem tudták megenni és a bort nem tudták meginni. Gyakran tekintettek sóhajtózva észak felé; kis csónakjukon egyszer meg akartak szökni, de partra vetette őket a vihar és a parti lakosok visszavitték a fővárosba. Egyszer csónakverseny alkalmával kitünt, hogy kajakjuk, mely csak egy embert bírt el (9-dik ábra), gyorsabban halad a vízen, mint a tizenhat evezős hajtotta csónak. Közülük csak ketten éltek fogságukban 10–12 évig, pedig jól bántak velük. Mikor már csak egy volt életben, az is meg akart szökni. A tengeren fogták el, a parttól 30–40 mérföldnyire; nemsokára azután bújában meghalt.

LA PEYRÈRE a következőképen jellemzi a grönlan-

62

diakat: Hamisak és vadak. Jóindulatukat nem lehet megnyerni sem barátsággal, sem ajándékkal. Testesek, formásak, a bőrük barna. Fókabőrbe öltözködnek, a melyet inakkal varrnak össze. Asszonyaik nem fonják be a hajukat, hanem a fülök mögé simítják; kék meg sárga színre festik az arczukat. Nem viselnek hosszú szoknyát, hanem két fókabőr nadrágot húznak egymás fölé. A férfiak és az asszonyok inge halbélből van készítve és vékony inakkal összevarrva. Ruhájuk igen bő, fókabőr-szíjj tartja össze. Rossz szagúak, piszkosak és csúnyák. A nyelvüket törülköző kendőnek és zsebkendőnek használják; nem restellnek sok mindent, a mit mi restellünk. Azt tartják gazdagnak, a kinek sok íjja, parittyája, kis csónakja és evezője van. Ijjaik rövi-

63

dek; vékony nyilaik hegyét éles csont vagy szarudarabok alkotják. Jól nyilaznak, parittyáznak és hajító dárdájukkal ügyesen találják el a fókát a vízben. Kis csónakjaik fókabőrrel vannak borítva és csak egy embert bírnak el. Nagy csónakjaikat úgy csinálják, hogy favázat szögeznek össze faszögekkel és vastag inakkal összevarrt czetbőrrel vonják be. Vitorlájuk, mint az ingük, inakkal összevarrt halbél. Csónakjukon nincs semmi vas, mégis olyan erős, hogy bátran kiszállnak rajta a tengerre és nem ijednek meg a zivatartól. Nagy kutyáik vannak, melyeket úgy használnak, mint mi a lovakat."

9. ábra. Az eszkimó a kajakon.

Hans Egede, a hittérítő.

Jóllehet DANELL utazásai után több ízben küldtek hajókat Grön]andba és a czethalászok is sűrűbben kezdtek oda ellátogatni, mégis sokáig tartott, míg újra olyan szoros lett a kapcsolat Grönland és Dán-Norvégországok között, mint a minő hajdan a normannok idejében volt. 1718-ban a Lofodi-szigeten történt, hogy EGEDE nevű norvég falusi pap, – a ki nem kételkedett abban, hogy a régi normannok utódai még élnek, de sötét pogányságba sülyedve, – elhatározta, hogy elhagyja csendes községét, fölkeresi elfelejtett fajrokonait és újra meggyújtja közöttük a keresztény vallás üdvözítő világosságát. Azonban szegény létére mások segítsége nélkül nem egy könnyen juthatott volna Grönlandba. Bergenbe költözött tehát és rendkívüli fáradsággal azon munkálkodott, hogy a kereskedők nyereségvágyát fölkeltve, elérhesse czélját. Végre 1721-ben 8– 10 ezer forint alaptőkével kis "Grönlandi társaság" alakúlt, mely

64

három hajót szerzett; egyet, hogy Grönlandban teleljen, másikat, hogy megrakodva jőjjön vissza és hírt hozzon a vállalat sikeréről, és harmadikat, hogy czethalászattal foglalkozzék.

A halászhajó az odautazás közben annyira megsérült, hogy csaknem hasznavehetetlen állapotban került vissza Bergenbe. A másik kettő két havi utazás után julius 3-án elérte czélját, vasmacskát vetett a "Haabets Ö" (Reménység-sziget) mellett és mindjárt gyarmatot alapított rajta, a mostani Godthaab közelében. EGEDE feleségét és a gyermekeit is magával vitte; megbarátkozott a benszülöttekkel, nyelvüket tanulgatta, gyermekeit az ő gyermekeikkel barátkoztatta, velük játszatta és így csakhamar otthonosan érezte magát egész családjával.

Az első éjjek egyikén, mikor a benszülöttek kunyhójában aludt, furcsa ének, kiabálás és zúgás riasztotta föl álmából. Az esetet ő maga így beszéli el:

"Borzasztó volt hallani, hogy angekokjaik azaz varázslóik egyike a földön ülve, hogyan verte a dobot és csúnya hangon majd mélyen, majd magasan kiabált, fütyült, hadart valamit, azután reszketett, mint a ki igen meg van ijedve vagy meg van fagyva és alig tud beszélni. Mikor elhallgatott, akkor a házban levő asszonyok halk hangon, félénken beszélni, majd énekelni kezdtek. Néhány óráig tartott ez és már szinte aggódni kezdtem, mert nem tudtam, mi a szándékuk. Embereim egy másik házban voltak. Elmenni nem mertem, mivel sötét volt, s azért csendesen fekve maradtam és úgy tettem, mintha semmit se hallanék. Csak később tudtam meg,

65

hogy mirevaló volt ez a komédia. Mikor már megtanultam a nyelvüket és a je]envoltak közül néhánnyal jó barátságot kötöttem, tőlök hallottam a következőket: "A grönlandiak féltek tőlünk és nem bírták fölfogni, hogy mi végre jöttünk mi az országukba; angekokjaiknak, az ő bölcseiknek és prófétáiknak, tornarszukjuktól azaz házi szellemüktől meg kellett tudakolni, hogy mit akarunk náluk tenni." Máskor is hasonló jelenetnek volt a fültanuja, nem szemtanuja, mert a mécseket eloltották; azt hiszi, hogy az angekoknak segédje volt a kunyhón kívül, a ki a tornarszuk helyett felelt.

EGEDE, alighogy letelepedett, elkezdte az országot kutatni. Már 1723-ban a király kivánságára elindult a keleti part kutatására, a mely a normannok idejében, a régi iratok szerint, népesebb, gazdagabb volt, minta nyugati part. A Frobisher-szoroson át akart a keleti partra jutni. Ugyanis FROBISHER maga és EGEDÉ-ig mindenki azt hitte, hogy a Frobisher-öböl, a melyet a fölfedező tengerszorosnak vélt, a Davis-szorosnak nem a nyugati, hanem a keleti oldalán van. A tévedés abból eredt, hogy FROBISHER ugyan jól megtudta határozni az öböl földrajzi szélességét, de a hosszát úgy határozta meg, hogy a korabeli rossz térképeken éppen Grönland déli sarkát metszette. EGEDE augusztus 9-én indult el új otthonából két csónakkal. 15-én elérte az. é. sz. 62°-át, a hol az akkori térképek szerint a "Frobisher-szorost" keresnie kellett. Talált is azon a helyen mélyen benyuló öblöt, afféle fjordot, a melyhez hasonló akárhány van Grönland mindkét partján. Az ott vadászó benszülöttektől megtudta, hogy bizony e helyen hiába keres át-

66

járást. Délre kerülve akarta tehát elérni a keleti partot, de mielőtt a Farewell-fokig juthatott volna, augusztus 26-án vissza kellett fordulnia, mert emberei a késő évszak, a zivataros idő és az élelem hiánya miatt nem akartak tovább menni. Utazásában számos öböl mellett régi normann épületek romjaira talált, többek közt ráakadt a legépebben maradt emlékre, a kakortaki templomra is, mely valamennyi épület közül egyedül volt vakolattal építve. A négyszöget kerítő falak könnyen megkülönböztethetők az eszkimókunyhók romjaitól. Normann irást, az úgynevezett "runák"-at látni a 10-ik ábrán.

10. ábra. Runás emlékek.

EGEDE már az előbbi évben megtudta, hogy ilyen épületmaradványok csakugyan vannak. Egyszer három környékbeli fiatal grönlandi ember tért be hozzá és a rossz idő miatt nem mehetvén tovább, nála maradt éjszakára. Ezek beszélték, hogy három napi járásnyira nagy

67

kőház falai állnak, a melyet őseik hagyománya szerint régi időben a kablunakok építettek; így nevezték a dánokat és minden más európai népet. Azt is hozzá tették, hogy már igen régen meghaltak azok, a kik építették, s csak itt-ott látni még néhány kunyhóomladékot lakhelyükön. Utazása közben mindenütt azt mondták a romokról, hogy a kablunakok lakásai voltak, a kik valamikor régen laktak itt. Arra is figyelmeztették az eszkimók, hogy a romok körül dúsabb a pázsit, mint másutt; ebből EGEDE azt következtette, hogy a normannok jól választották meg a földművelésre és állattenyésztésre alkalmas helyeket. Arra nem is gondolt, hogy a föld nagyobb termékenysége a vadászati és halászati zsákmány hulladékától is eredhet, és szentül hitte, hogy az itt lakó normannok állattenyésztésből éltek.

Habár EGEDE sokat fáradozott jó halászóhelyek fölkutatásában, és a "Grönlandi társaság" más ügyeiben is, a halászat és a kereskedés csak keveset jövedelmezett az első években. A bergeni társaságnak pedig sokkal csekélyebb volt a tőkéje, hogy sem sokáig várhatott volna a befektetések gyümölcsözésére. A társaság a kormány segítkezése mellett mindinkább hanyatlott, sőt teljesen föl is oszlott 1726-ban, mikor egyik hajója legénységével és rakományával együtt elsülyedt és elveszettnek hitték a másik hajót, a mely, mint utóbb kitünt, Grönlandban telelt.

Eszkimó az európaiakról.

1724-ben történt először, hogy egy grönlandi eszkimó a maga jószántából Kopenhágába utazott. POK volt a neve annak

68

a vállalkozó férfiúnak, a ki elhatározta, hogy átutazza a végtelen oczeánt, a melyet oly sokáig az ő világuk, tehát a lakott világ határának tartottak. Mikor visszajött, elbeszélte tapasztalatait, melyeket a hallgatóság közbeszólásaival együtt följegyeztek. E naiv párbeszédből, mint tükörből láthatjuk akkori lelkiállapotukat és gondolkozásmódjukat.

Mikor POK haza került az európaiak országából, földijeinek a következőket beszélte el.

POK: Most láttam, a mit látni akartam.
SZIMIK: A nagy vízen át utaztál; nem féltél?
POK: Rettenetes nagy volt a nagy víz. Két hónapig vitorláztunk rajta, míg szárazföldre jutottunk.
KUJAUT: Nos, láttad az európaiak országát. Hol van a kísérőd?
POK: Meghalt a nagyszakállúak országában (Norvégiában).
KUJAUT: Sok mondani valód van?
POK: Bizony annyit akarok elmondani, hogy alig emlékszem mindenre.
KUJAUT: Voltál a nagy király országában?
POK: Miután Norvégországot elhagytuk, három nap múlva értünk a király országába. Legelőször is sok nagy házat láttunk és nagy hajókat, csak azután pillantottuk meg a szárazföldet, mert ott nincsenek hegyek és bérczek.
KUJAUT: Oh! Az borzasztó lehet!
POK: A király háza és a templomok olyan magasak, hogy íjjal nem lehet fölöttük átlőni.
PERSZOK: Ott voltál? Láttad a király házát?

69

POK: Természetesen. Mikor a sok ház előtt kivetettük a vasmacskát, engem és kísérőmet tizennégy evezős helyes csónakon vittek a partra. De ha akartunk volna, kajakunkban evezhettünk volna ki. Mikora parthoz közeledtünk, annyi volt ott az ember, mint a szúnyog nagy rajban.
PERSZOK: Es te nem féltél?
POK: Nem. Mikor a csónakból kiszálltunk, kocsi várt ránk, akkora, mint a ház; ablaka is volt. Az vitt a királyhoz.
PERSZOK: Milyen a király háza?
POK: Nagy jéghegyhez hasonló; rézből a teteje; a pitvarában húsz grönlandi sátor is elférne. A hosszú bejárás két oldalán sok fegyveres ember állt.
PERSZOK: Talán rénszarvast és fókát akartak vadászni?
POK: Nem. A király igen hatalmas, azért sok fegyveres embernek kell őt őrizni. Majd elmondom sorjában.
PERSZOK: Mondd el; igen mulatságos a beszéded.
POK: A házban sok ember volt ércz-ragyogású ruhában.
PERSZOK: A mi egyszerü házaink bizonyára nem olyanok, mint azok a szobák.
POK: Mikor a hosszú folyosóba léptünk, sok fegyveres ember követett bennünket, azután körülöttünk fölálltak. Fegyverük rettenetes volt.
PERSZOK: Bezzeg szepegtél, úgy-e?
POK: Nem én, mert láttam, hogy nincs rossz szándékuk.

70

PERSZOK: Beszélj még többet.
POK: Végre igen-igen nagy szobába jöttünk, a mely egészen tele volt nagy urakkal. De mindezek igen kicsinyek lettek, mikor a legnagyobb úr belépett. Ekkor remegni kezdtem és nem tudtam, hogy melyik a legelőkelőbb. A király kérdezett: Értesz-e valamit dánul? "Danszkimik", így híjják a nyelvüket. "Nem"-mel feleltem, egyebet nem tudtam dánul. Kértem JAFE-t, mondja meg a királynak, hogy köszönjük hozzánk való jó indulatát és hogy az isten ismeretére taníttat bennünket, kis gyermekeket. Azután egy nagy öreg úrral beszélt és kiment a másik szobába, a királynéhoz, – így híjják a király feleségét. Ott leültek a sok nagy úrral együtt és falatoztak. Az ételek szépek voltak és mintha csak nézni valók lettek volna, olyan mindenféle formában tálalták fel. Az egyik nagy úr nagy ládákat adott nekem, melyek különféle holmival voltak tele. Az urak illedelmesek és szívesek voltak.
SZIMIK: Mi tévedünk. Azt hisszük, hogy csak mi vagyunk szíves emberek.
POK: Mi tagadhatatlanul műveltek vagyunk és nem vagyunk szűkében semminek; de az európaiakat fölül nem múlhatjuk sem jóban, sem rosszban.
SZIMIK: Bizony igaz. Beszélj tovább.
POK: A házak számtalanok – némelyik két, más három, négy és öt emeletes. Nagy helyet foglalnak el. A házak előtt nagy csatorna, rajta hidak vannak, hogy át lehet rajtuk menni. A hidakat lehetett mozgatni s el is venni. Nagy bástyákat is láttam és rajtuk nagy amuleteket (ágyúk), a melyek készen voltak a háborúra.

71

SZIMIK: Miféle háborúra?
POK: Volt háború más európaiakkal; most nem lesz. De a várakban mindig készen állnak a háborúra. A házak között mindig őrség van. Ha tűz támad, kürtölnek és zajt ütnek. Nagyszerű oltószerszámaik vannak.
SZIMIK: Miből él az a sok ember? Azoknak bizonyosan húsz czethal sem elég egy napra.
POK: A föld termékeiből élnek. Tavasszal a férfiak fölássák a talajt és magot vetnek a földbe. Ha a vetés kikel, akkor az elvetett mag megsokasodik. Abból lisztet s darát és sokféle ételt csinálnak. A fákon is jóízű gyümölcs terem. Sok gyümölcs akkora, mint az ember feje. Így hát a föld és a levegő termékeiből élnek ezek az emberek.
SZIMIK: Miért is nem ilyen a mi hazánk?
POK: Mert télen igen hideg. Mikor ott voltam, azt mondták, hogy kemény telük van, pedig csak olyan volt, mint nálunk a tavasz.
TULUGAK: Jó volna ott lakni.
POK: Ott mi meg nem élhetnénk, mert nincsenek fókák és czethalak. Van ott sok hal a tengerben is, az édes vizekben is; de még sem úgy élnek az emberek, mint nálunk. Nem szabad nekik azt tenni, a mit akarnak. Minden állatnak és halnak van gazdája. Az állatok sok embernek a birtokában vannák. A föld igen drága. Akkora darabért, mint a kajakban az ülés, négy-öt zubbonyhoz való szövetet adnak.
TULUGAK: Nálunk ingyen kaphatnának földet. Egy zubbonyért egész hegyoldalt kaphatnának.

72

POK: Nem is jönnének hozzánk, ha nem volna szalonnánk.
TULUGAK: Mit csinálnak a szalonnával?
POK: Az utczákat világítják vele.
TULUGAK: Ezt okosan gondolták ki.
POK: Igen. Az ő uralkodóik nagyon jótékonyak. Nagy házat építettek öreg asszonyoknak, a kik már nem bírják magukat eltartani: egy másikat olyan gyermekeknek, a kiknek nincsenek szüleik; egyet az elmebetegeknek, egyet a túlságos víg lányoknak és hármat azoknak, a kik igen szegények. Nem úgy élnek, mint mi. A kik egy házban laknak, nem ebédelnek együtt. Némelyek igen gazdagok, van házuk. De soknak se háza, se ruhája; azok koldulnak.
TULUGAK: Köztünk nincsenek olyan szegények. Miért is olyan szegények?
POK: Sokan haszontalanok és nem akarnak dolgozni. Sokan pálinkára költik, a mijök van.
TULUGAK: Ez az az ital, a melyet a munkások isznak?
POK: Ez. Némely házban csak pálinkát árulnak. Ott isznak; mikor azután elmennek, verekednek.
TULUGAK: Azt hiszem, úgy mondtad, hogy csak egy házuk van a bolondoknak.
POK: Az európaiaknak is vannak hibáik. A mieink inkább vadászatból élnek és nem sokat tudnak a pálinkáról és más bűnökről. Az európaiaknál sokszor előfordul, hogy egészen megvadulnak az emberek, meg kell őket kötözni és békóba verni; néha úgy töltik el egész életüket. De sok tanult ember is van, a ki a nagy ten-

73

geren a Nap magasságából és az északra mutató mozgó tű (iránytű) segítségével megtalálja az utat. Hajókat is építenek a szárazföldön; ha elkészülnek, maguktól a vízre szállnak. Sok bámulatos dolgot csinálnak. Egész hajót és nagy köveket föl tudnak emelni. Azt is tudják, hogy mikor lesz napfogyatkozás és milyen tökéletes lesz. Mikor mind ezt a csodálatos dolgot láttam, meggyőződtem, hogy az európaiak mindent tudnak csinálni, csak árapályt és dagályt nem tudnak előidézni a mint őseink mondják."

Egede működése.

A grönlandi társaság feloszlása után a kormány vette kezébe az ügyet, hogy az új gyarmatot biztosítsa. Még 1727-ben királyi biztos utazott Grönlandba, hogy megvizsgálja, mikép lehetne a grönlandi kereskedést legczélszerűbben berendezni. Az e czélra szervezett bizottság Kopenhágában nagyszerű [nagyléptékű] gyarmatosítási tervet állapított meg. A következő évben két hadi és két szállító hajót indítottak útnak. E hajók vitték a kormányzót, az ágyúkat, a katonákat, a sorsvetés szerint összeházasított tíz férfi és tíz női rabot; tizenegy lovat is szállítottak, hogy Grönland belsején át a keleti partra lovagoljanak rajtok. Öt ló már az úton elpusztult, a többi a partraszállás után ment tönkre, mielőtt a terv kivitelét megkísérelték volna. A grönlandiak igen megbámulták a lovakat; hát még mikor látták, hogy be is fogják őket, mint a kutyákat szokták. A Kopenhágában megfordult POK-ot szintén megcsodálták, hogy a nagy állatokhoz közeledni mert, sőt még föl is ült egyre és nyargalt. A durva katonák, de kivált a párosával letelepített gonosztevők a jámbor grönlandiak

74

között olyan megbotránkozást keltettek, hogy legnagyobb részüket vissza kellett küldeni. Különösen meglepte az eszkimókat, hogy egy asszonyt veréssel büntettek. Sokszor kérdezték a térítőktől, mint lehet az, hogy az európai asszonyok olyan szemérmetlenek és a női tisztességnek annyira híjjával vannak. 1729 tavaszán a kormányzó meggyőződött arról, hogy a belföldet borító jégsivatagon át lehetetlen a keleti partra jutni.

Mindezen körülmények nemhogy előmozdították, sőt inkább akadályozták EGEDE működését. De 1730-ban még nagyobb csapás érte. A király meghalt és utódja mindjárt trónraléptekor azt a rendeletet adta ki, hogy a grönlandi gyarmatokat költséges voltuk miatt föl kell oszlatni. Az európaiaknak azonnal hajóra kellett szállni, csak EGEDE maradhatott és azok, a kik önként hozzája csatlakoztak; az állami segélyt megvonták tőlük, csak egy évre való élelmet hagytak nek ik. EGEDÉ-vel 8–10 hajós maradt. EGEDE azonban mégis elérte czélját. Nemhogy elcsüggedt volna, még fokozottabb erővel és szerencsével folytatta a kereskedést a grönlandiakkal, a miben fia, NIELS is segítette; úgy hogy mikor sürgetésére 1732-ben a király mégis küldött hajót Grönlandba, EGEDE jó nagy rakománnyal indíthatta vissza. Ezzel, úgy látszik, megváltoztatta a kopenhágai intéző körök nézetét.

Már 1733 májusában hajó érkezett a gyarmatba királyi kézirattal, mely nemcsak a kereskedelem terjesztését és fejlesztését igérte, hanem évi 2000 tallérnyi segélypénzt is. Ezzel a gyarmat jövője biztosítva lett. Ugyan ez időben a király ajánlatával három morva

75

szerzetes [helyesebben: morva testvér, azaz herrnhuti irányzatú protestáns] jött EGEDÉ-hez; ezek Godthaab mellett külön térítő állomást, Neuherrnhutot alapították. Eleinte sok bosszuságot okoztak EGEDÉ-nek, de végre megbarátkoztak egymással. Nagy csapás érte ekkor az országot. Néhány év előtt több grőnlandi ifjut vittek Dánországba, hogy ott tanuljanak. Egynek kivételével mindannyian meghaltak himlőben; az az egy pedig a betegséget magával vitte szülőföldére, a hol 1733–34-ben EGEDE becslése szerint 2–3000 ember halt meg e járványos betegségben. A gyarmat mindamellett fölvirult. 1734-ben a kopenhágai kereskedők egyik legelőkelőbbike a grönlandi kereskedésre szabadalmat kapott, melyet 1750-ig meg is tartott. Ő alapította Christianshaab, Jakobshavn, Frederikshaab kereskedelmi telepeket, és hadihajók segítségével véget vetett a németalföldiek és a benszülöttek között kifejlődött kereskedésnek. Tehát a jó EGEDE megoldotta élete föladatát, habár más módon, mint eleinte képzelte. Miután PÁL fia, ki pappá lett, 1734-ben Grönlandba visszatért, az öreg EGEDE engedelmet kért az ország elhagyására és 1736-ban Kopenhágába utazott. PÁL is folytatta megkezdett munkáját. Ugyanis különböző jövedelmező állásokat visszautasítván, a mindjárt hazatérése után alapított grönlandi szemináriumban az eszkimó nyelv tanítását vállalta el.

Wallöe fölfedezései.

1750-ben "általános kereskedő társaság" vette át a grönlandi kereskedést. E társaság alapította a legtöbb grönlandi telepet, többek közt Uperniviket is, a mely a Föld kerekségének legészakibb kereskedő helye. A társaság Grönland

76

keleti partját is üzlete körébe akarta vonni és azért már 1751-ben PEDER OLSER WALLÖE-t küldte el azzal a megbízással, hogy vizsgálja meg a nyugati part déli végét és az ország déli csúcsát megkerülve, nyomuljon előre a keleti parton.

WALLÖE mint kereskedő már évek óta utazgatott Grönlandban és ismerte az ottani állapotokat; augusztus 6-án tehát egészen grönlandi módon csak hetedmagával indult útnak Godthaabból "asszonycsónakban"‚ a hogy az eszkimók a nagy csónakot nevezik. Eszkimó utitársai között négy asszony volt. Szeptember 9-én elérte azt a helyet, a hol tizenöt évvel később Julianehaabot alapították, és a szárazföldbe mélyen benyúló két fjord gondos megvizsgálása alkalmával számos régi normann telep nyomára bukkant. Itt töltötte a telet is grönlandi módra épített kunyhóban négy társával; két asszony útközben elhagyta. Minthogy a vadászatok jól sikerültek és jó egyetértésben éltek a környékbeli eszkimókkal, szerencsésen telt el a hosszú tél.

Április 19-én indult el innen, bár az eszkimók intették, hogy ne menjen tovább, mert a keleti parton lakó atyafiaik emberevők. Telelő helyétől nem messze, az Agluitsok-fjordnál május 1-jén találkozott először a rossz hírű keleti eszkimókkal, a kik azt mondták, hogy Ikkermiutból valók a keleti parton az é. sz. 62° alatti és két tél meg egy nyár óta vannak úton. Állhatatosan tagadták, hogy emberevők. Egyébiránt nem igen kecsegtető híreket mondtak a keleti partról. Azt beszélték, hogy ottan csak a hegyfokokon és a szigeteken lehet lakni, mert egyebütt az egész országot jég borítja;

77

a jegesmedvén és a havasi tyúkon kívül nincsenek szárazföldi állatok, hal is csak kevés van, ellenben a fóka közönséges és az emberek főképen abból élnek; az európaiakhoz hasonló embereknek és a benszülöttekétől különböző lakásoknak nyomát sem látni.

Május 20-án körülbelül 400 eszkimóval a fjord dús halászóhelyeihez ment, a hol tömegesen fogják az úgynevezett grönlandi heringet (Mallotus arcticus). A míg a benszülöttek halásztak, kikutta a környéket és megint talált normann romokat. Jóllehet több magas hegyre mászott fel, mindenütt csak jég borította földet látott. Miután a grönlandiak a halászatot befejezték, junius 21-én velük együtt útnak indult; meglátogatta az Ounartok-fjord meleg forrásait, a melyek már a normann korban ismeretesek voltak, és ott is talált romokat. Azután a mostani Frederiksdal környékén levő szigetek között áthatolt a keleti partra, melyen julius 6-án ütötte föl sátrát. Itt két hétnél tovább tartóztatta föl a jégzajlás. Végre nagy fáradsággal átvergődött a jég között és augusztus 2-án elérte Alluk szigetét, a hol ősszel jelentékeny fókavadászatok vannak és holmi vásárt tartanak a nyugati meg a keleti parton lakó eszkimók. Egy hét múlva az összetorlódó jég elől visszafordult és megint ugyanazon a helyen töltötte a telet, a hol az előbbi évben. Tavasszal nagy nehezen elérte Frederikshaabot, az akkori legdélibb dán telepet. Eredményes utazásának csekély költségeit talán teljesen fedezték a magával hozott rókabőrök. Elfelejtett uti naplóját csak 1787-ben adta ki egy grönlandi térítő és ekkor derült ki, hogy még életben van az érdemes WALLÖE, a kit semmivel

78

sem jutalmazott a kormány. EGEDE PÁL, a ki akkor kórházi lelkész volt, fölvétette a szegényt a betegek közé; ott végezte életét 1793-ban.

Fölfedezések Grönland keleti partjain.

Az általános kereskedelmi társaság alatt annyira hanyatlott a grönlandi kereskedés, hogy 1774-ben a tagok végkielégítése után a kormány föloszlatta azt és maga vette át a kereskedést, mely ez idő óta kezében is maradt. Ekkor végkép szabályozták a grönlandi ügyeket és új kísérletet tettek az ország keleti partjának a kikutatására. Az öreg EGEDE PÁL régóta sürgette ezt; végre 1785-ben 12.000 tallért szántak rá az új kísérletre.

LŐWENÖRN kapitány és GROVE főhadnagy vezérlete alatt 1786 junius 27-én indult el Izlandból a kiküldött két hajó. A jég és köd okozta többszöri csalódás után julius 3-ikán valóban megpillantották Grönland magas sziklás hegységeit az é. sz. 6 és 66° között; ámde azt hivén, hogy a jégzajlás miatt semmit sem végezhetnek, visszafordultak és már 8-ikán Izlandban kötöttek ki. 23-ikán újra elindultak, de másnap ismét jégzajlásra bukkantak; ez azt a hitet keltette föl bennök, hogy ez évben hiába erőlködnének, azért LŐWENÖRN és GROVE a főhajóval visszatért Kopenhágába. A kisebbik hajót THESTRUP EGEDE hadnagyra, EGEDE PÁL fiára bízták és kérésére segédül adták rokonát ROTHE hadnagyot. Meghagyták nekik, hogy a telet Izlandon töltsék és majd a tavaszon még egy kísérletet tegyenek, azután ősszel térjenek vissza Dánországba. A két tiszten és két kormányoson kívűl csak két matróz volt a hajón, mely 6 hónapra volt élelemmel ellátva.

79

A mely nap reggelén a főhajó elhagyta a kikötőt, ugyanaz nap este a bátor EGEDE is utnak eredt, hogy komolyabb kísérletet tegyen Grönland keleti partjának elérésére. Az é. sz. 66° alatt olyan sűrű jégzajlásra bukkant, hogy délre kellett fordúlnia, de csakhamar megpillantotta a partot és hét mérföldnyi távolságban kísérve azt, húsz mérföldnyi darabját rajzolta a térképre. A tenger-áramlás délnyugatra haladt a part mentén. Kikötni lehetetlen volt, mert széles jégkorlát övezte a partot olyanformán, hogy a part és a jég között is nyitva volt a víz tükre. A part azonban magasra nyult ki és hóval, jéggel borított hegyei magasabbaknak látszottak a norvégiai és izlandi hegyeknél. Távcsövön a hegyek alatt hó és jég nélküli helyek is láthatók voltak. Innen délnyugatra vitorláztak. A 65° alatt 2 1/2 mérföldnyire furakodtak a parthoz és innen megint húsz mérföldnyire partvonalat rajzoltak a térképre, sőt jéghegyekkel telt mélyen benyomuló öblöt is vettek észre. itt is korlátozta őket a sűrüen összetorlódó jég, a mely mögött nyílt vízszegély látszott a part mentén. Tisztán látták a parti szirteket, de a jégen áthatolni nem bírtak és több ízben attól tartottak már, hogy ki sem szabadúlnak belőle. Augusztus 25-ike után gyakori zivatarokban annyira megsérűlt a hajó, hogy alig tudott menekülni. Kénytelenek voltak visszafordulni; nagy küzdelmek közt szeptember 18-ikán érték el Izlandot és ott maradtak télre.

A következő 1787-ik évben, EGEDE már márczius 6-án el akarta hagyni kikötőjét, de csak április 1-jén szabadulhatott. 2-ikén a sok jég közt annyira megsérült

80

a hajó, hogy kijavítása végett vissza kellett menni Izlandra. Mire a tatarozással elkészültek, Kopenhágából másik kis hajó érkezett segítségükre. Május 8-ikán indult el a két hajó; már másnap megpillantották a jeget, a mely abban az esztendőben rendkívül messzire terjedt dél felé. Csak 17-ikén látták meg a partot a 65°-tól északra. Itt még több hó borította a földet, mint azon a vidéken, a melyet az előbbi évben délebbre láttak. Ezuttal ismét majd bezárta őket az északról érkező jégzajlás; éppen jókor menekültek és a hajók tatarozása végett Izlandba vitorláztak. A nyár folyamán még háromszor indultak el, de egyszer sem bírtak annyira előre nyomulni, hogy Grönland partját megpillanthatták volna.

Minthogy EGEDE a normann emlékeknek nyomát sem látta Grönland keleti partján. az a nézet terjedt el, hogy a keleti parton keresett régi telepek voltaképen a nyugati part déli végén voltak. Valaki e nézetet tudományos pályadolgozatban is igazolta és ezentúl az ügyet megoldottnak tekintették. A dánok a gazdaságilag fontosabb nyugati part kikutatására fordították figyelmüket, a hol eddig is több siker koronázta fáradozásukat.