HOUZEAU: A CSILLAGÁSZAT TÖRTÉNETE
TIZEDIK FEJEZET
A CSILLAGÁSZAT A TÖRTÉNELEMBENA tudományok haladó jelleme. – I. A csillagászat a mesék világánál. – A képzelet. – II. Az empirikus korszak. – A megfigyelés. – III. Az induktiv korszak. – A beigazolás. – A három korszak párhuzamos sorokban. – A megelőző korszakok csillagászati maradványai. – Vannak-e öröklött vélemények? – A három korszak csillagászati emlékei. – A három korszak megfigyelései. – A tudományos haladás és a társadalmi állapot összhangja. – A tudományok alkalmazása a közéletben. – A jelenségeket törvények kormányozzák. – Jelenleg a jelenségek szabják ismereteink határát. – A csillagászat fejlődése. – A csillagászat jövője.
A tudományok haladó jelleme [jellege]
A csillagászat nem az egyedüli tudomány, mely hála egy, az ó-koriak előtt ismeretlen módszernek, túllépte a határokat, melyek közé sokáig szorítva volt. Az uj-kori időkben minden tudomány részt vett abban a lendületben, melyet a fürkésző tehetség fejlődése az értelem munkájának adott. Az ember tanulmányainak mezeje századról századra úgy terjedelemben mint szabatosságban nyert. A haladás különösen az utóbbi időkben gyorsult meg, és senki sem vonja kétségbe, hogy utódainknál ne folytatódnék. Kinek volna elegendő bátorsága, hogy összeállítsa azon tudományok lajstromát, melyek például a 3000-ik évben fogják képezni a pozitív és megállapított ismeretek összességét? Ki láthatta volna előre GALILEI, vagy még NEWTON idejében is,
hogy mekkora mezőt fognak felölelni a mi XIX. századbeli tudományaink? A tudományoknak tehát haladó jellemük van, mit kétségbe vonni nem lehet.
Eme fejlődés, miként már mondottuk, * nem áll csupán a tények számbeli felhalmozódásából, mely elvégre is az idő folyásának természetes gyümölcse, hanem az alkalmazott tehetségeknek mintegy módszeres átalakulásából is. A gondolkozás eme tehetségei egyazon sorrendben fakadoztak minden népnél és minden időben. Az emberi ismeretek mindegyik ágában egyazon sorrendben vették munkába a különböző tárgyak tanulmányozását. A tudományok egyetemes története, úgy a mint a csillagászaté egymagában, megczáfolhatatlanul tanuskodik eme fejlődés állhatatosságáról és szabályszerű ségéről.
I. A csillagászat a mesék világánál
Igy könnyű felismerni, hogy az első korszak mindenütt a mesék korszaka volt, s hogy ennélfogva a képzelet az első tehetség, mely nekilendül. A képzeletben rejlenek a mathematikusnak ideális meghatározásai épen úgy, mint a régi filozófiai rendszerek kigondolt alapelvei. A képzelet nyeleti el a fogyatkozások alkalmával a Napot vagy a Holdat sárkánnyal; ő rajzol csatlósunk korongjára ábrándos képeket, ő borítja be az eget különféle személyiségekkel és tárgyakkal, ő önt életet az égi testekbe, végtére ő teszi meg ezeket istenségeknek. A csillagászat tehát nem kerülte ki ezt az első fázist. Része van benne, hogy ez a fázis oly ra
* L. Bevezető, p. 3.
gyogó s oly költői látványt nyujt, mert első fogalmai a csillagok históriáját az istenekével kapcsolták össze.
A tudományos fejlődés ifjúkorában az emberi szellem arra hajlik, hogy mindennek lelket tulajdonítson. Láttuk, hogy miként tölti be a mindenséget személyesített és természetfölötti lényekkel: * odáig megy, hogy puszta eszméket is tulajdon létellel ruház fel. Az ember mindazt, mi őt környékezi, úgy képzeli, hogy benső lehelettől van áthatva, mely, miként ő maga is, érez és gondolkozik. A legcsekélyebb mozgást, melykeletkezik, jó vagy rossz indulatú, láthatatlan lények művének tekinti. Innét származik az a folytonos felindulás és benső félelem. A levelek zúgása, a tűz pattogása, a madarak repülése vagy éneke, a szél süvöltése, a dörgés robaja és a villám czikázása mindmegannyi nyilvánulása ennek a második, mintegy az elsőbe rejtett világnak.
Ebben a korszakban a népeknek nincs tulajdonképeni csillagászatuk, nem ismerik sem a csillagcsoportokat, sem a bolygókat. Ebben az állapotban látjuk még jelenleg is az Afrika déli és nyugati részeiben élő műveletlen fekete törzseket, Szibéria legvadabb észak-vidéki lakóit és Dél-Ázsia néhány alacsony rendű törzsét. Mert az emberi szellem fejlődésének mindegyik állomásán találunk elmaradt képviselőket, kik tovább nem mentek.
Az erdők driádjai, a források nimfái és a tengerek tritonjai a műveltebb népek körében is sokáig fentartották eme megelevenített korszak emlékét. Alapjában véve az istenség hatott át mindent, hogy mindent meg-
* Második fejezet, p. 114.
elevenítsen és éltessen. Az elevenítő szikra mindenüvé belopódzott. De ha eme szellemek között, melyek körében az ember élt, voltak jók, ugyancsak voltak rosszak is, melyektől rettegni s melyeket áldozatokkal megengesztelni kellett. Midőn az ember abbahagyta a magával hordott fétisek kultuszát, azután pedig a legközelebbi értelmi szemhatárát képező kövek és fatörzsek tiszteletét is, a szellemek főleg a légköri jelenségekben tanyáztak. Imádták a szelet, dörgést és vihart, mert féltek tőle. Magának a fizikának is meg voltak a maga légi tündérei, kik légkörünk áramlásait szabályozták. A légköri jelenségek imádása valamennyi nép értelmi fejlődésében korszakot jelzett és értelmi szemhatárt tűzött ki.
Ez időpontban az ég ismerete még oly homályos és hiányos volt, hogy az ember csak a legragyogóbb csillagképeket ruházta fel nevekkel és a bolygók közül csak Vénuszt ismerte. Az Ujvilágban az inkák és az aztékek kevéssé emelkedtek eme színtáj fölé; az Óvilágban pedig a skandinávok épen addig emelkedtek, és tudomásunk van arról a régmúlt korszakról, melyben az árják, kik akkoriban még Baktriában voltak, a szóban forgó fázison átmentek.
Akkoriban az ember nem fordította a tekintetét komolyan az égboltig. Azonban közelgett az idő, melyben indítva érezte magát, hogy kiegészítse ismereteinek első, hozzávetőleges megfigyelésekből származó vázát. Az egész éggömb azon volt, hogy magát képekkel kitarkázza, a nagy bolygók felfedezése pedig befejezésnek indult. Midőn aztán rendszeresebb és buzgóbb törek-
vések következtében az ismeretek köre tágult, a szanaszét osztott istenségek székhelye a földről az égre került. Ily módon az égi testek váltak istenekké.
Úgy látszott, hogy az égi testek, mint az eles-eleitől való és a világot kormányzó őselemnek kiáramlásai, fel vannak ruházva ez őselemből származó sajátos tulajdonságokkal. A Napot az évszakok és az élet osztogatója gyanánt tisztelték. Az istenesített bolygók mozgását figyelemmel kisérték, hogy jelentményét kipuhatolják, s ugyanekkor a csillagos égre helyezett bizonyos személyiségekre vonatkozó legendákat hoztak forgalomba. Egyptom, Khaldea és India, ó-kori virágzásuk tetőpontján, jóval időszámításunk kezdete előtt, teljes és javában való csillagimádás korszakába jutottak. A hőskorbeli Görögország is fogalmat nyújt ama korszakról, csakhogy ez az ország nem állott meg ezen az értelmi színtájon.
A népek életének bizonyos időpontján a csillagok kultusza határtalan fejlettségre jut és csodálatos részletekkel bővül. De azontúl az egymástól különböző lelkes elemek száma lassan-lassan mindinkább megcsappan. Az ember a különböző személyesítésekben többé már csak jellemző tulajdonságokat lát. Rájut egy legfensőbb úrnak eszméjére, mely a legtöbb ősnépnél jó eleve megszülemlett: regnator omnium deus coetera subjecta atque parentia, mondja TACITUS, midőn a germánok nézeteit leírja. * Ekkor mindazt, mit azelőtt független személyiségeknek tekintett, már csak egy őselem
* "Isten mindennek ura, a többi lény neki van alávetve s neki engedelmeskedik": TACITUS: De moribus Germanorum, cap. 35.
kiáramlásainak tekinti, s végre [végül] csak egy legfensőbb lény tulajdonságait látja benne. A monotheizmus az imént leírt korszaknak utolsó szava s mintegy egyetemes záradéka. (1)
A képzelet
A mesék korszakában vajmi kevés helye van a megfigyelésnek; a képzelet országa terjed ki mindenre. Ő csábítja az embert a legcsalékonyabb és gyakran a legképtelenebb felfogásokra. Elébe kerül mindennek s mintegy megakadályozza, hogy az ember lásson és halljon. Néhány kritikus érthető, de nem eléggé igazolt visszahatásnak engedve, azt következtette, hogy a képzeletet teljesen számkivetni kellene az uj-kori búvárlat köréből. De nem vették figyelembe, hogy ellenkezőleg mennyire hasznos lehet, ha kijelöljük igazi szerepét. Valóban, a képzelőtehetség egyengeti az indukczió útját; gyakran terelt nyomba nagy felfedezéseket. Csakis neki köszönhető például, hogy KEPLER-ben az ő harmadik törvényének eszméje megfogamzott. "A képzeletnek, mint a búvárkodás eszközének befolyását, mondja BREWSTER, a kelleténél kevesebbre becsülték azok, kik filozófiai szabályok megállapítására vállalkoztak. A képzelőtehetségnek igen nagy az értéke a fizikai kutatásoknál. Ha kalauznak fogadjuk és sugalmazásaira bízzuk magunkat, okvetetlenül tévútra fog bennünket vezetni; de ha csak segítő eszköznek használjuk, megbecsülhetetlen támogatásban fog részesíteni." (2)
Erről azonnal meggyőződhetünk, ha figyelembe
(1) Hogy a monotheizmusra jutott népeknél a régebbi kor képzeletszüleményei, például a jó és gonosz szellemek, tovább is fentartják magukat, ez a régi dolgokhoz való önkénytelen ragaszkodásnak folyománya. V. ö. alább A megelőző korszakok csillagászati maradványai cz. ponttal. (Ford.)
(2) BREWSTER: The martyrs of science, 1841, p. 21.vesszük a megfigyeléstől támogatott s ez esetben a tényeknek az elmélettel való egybevetésétől ellenőrzött képzeletnek azt a szerepét, melyet az induktív korszakban játszott. Hogy csaknem kizárólagos használata a tudományos mozgalmak kezdete idején az embert ábrándos világba helyezte s ennélfogva a valódi világtól eltántorította, ezt lehetetlen volna tagadni. De ezek a kezdetbeli állapotok, melyek mindenütt ugyanazok, mindössze is csak azt bizonyítják, hogy a különféle értelmi tehetségeknek nem mindegyike nyilvánul egyazon időpontban.
II. Az empirikus korszak
Nyilvánvaló, hogy az embernek könnyebb volt először is maga magaból merítenie, mint maga körül tekintenie. Ide utal az, hogy a mesék a legelsők. Ezek az első képek az ember szellemében, mintegy természetének szükségleteként, tért nyitnak a dedukcziók egy egész alkotmányának. A tudomány ekkor okoskodásból áll s vajmi keveset törődik az alap szilárd vagy ingatag voltával. Hisz' az ember megszokta, hogy a tényeket könnyű szerivel hamarosan fogadja el a nélkül hogy forrásukat kutatná! Eme különböző értékű, és pedig legtöbbnyire nagyon kétes értékű tényekből csakhamar vaskos rendszereket származtat le.
Mindazonáltal el kell ismernünk, hogy ha a czél nincs is elérve, ha a jelenségek magyarázata nincs is megtalálva: fenn van tartva a vágy és a nyilvánvaló szándék, hogy a jelenségek megmagyaráztassanak. A csillagimádással eltűntek a természetfölötti individualitások; helyükbe fizikai okok lépnek. A Napot
többé nem az ő paripái húzzák; ezt az égi testet szilárd kristály-szferák ragadják magukkal. Nem vagyunk többé Jupiter, Vénusz vagy Szaturnusz szeszélyeinek játéka, de vannak a bolygókban fizikai hatások, melyek sorsunkat kormányozzák. Az asztrológia valódi anyagiassá vált asztrolátria. A bolygók szabad és lelkükből eredő befolyása helyett változatlan törvények szerinti fizikai befolyásuk létesít hatásokat, melyeket ép oly kevéssé lehet kikerülni mint magát a Napnak melegét.
Keletnek régi népei már szemtanúi voltak, hogy miként lép az asztrológia az asztrolátria helyébe. A görögök követték őket ezen a nyomon. Az arabok és a közép-kori európaiak még túltettek eleik rendszerein. Ugyanekkor, a megfigyelések mindinkább sokasodván, az égi testeknek az éggömbön való mozgása elveszíté az eleinte neki tulajdonított egyszerűséget, s mindinkább bonyolódó mesterfogásokhozkellett folyamodni, hogy a mozgás előtüntethető legyen. És lám, a történelem tanusítja, hogy a kutatásnak ez a faja mindenütt kortársa az asztrológiának, melynek műveletei az égi mozgások kiszámításában bizonyos fokú szabatosságot kívánnak meg. Azoknál a népeknél, melyeknek még nem volt asztrológiai rendszerük, nem lehet találni módszert sem, mely a bolygók látszólagos járásának előtüntetésére szolgál. Ellenben azoknál, melyek a bolygók mozgásának legalább is megközelítő kiszámítására tapasztalati módszereket használtak, a csillagok révén való jóslás egészen hatalmába ejté a társadalmat.
Ennél a fázisnál vannak megállapodva még jelenleg
is Ázsia legnépesebb nemzetei, a khinaiak, a hinduk és a perzsák [irániak]. Nem csak hogy a bolygók mozgását még mindig tapasztalatilag számítják ki, mint a hogy' az ó-korban tették, hanem még a régi megfigyelő műszereket, az asztrolábiumot és a víz-órákat is használják. Hasonló körülmények között, a csillagászati ismeretek fejlődésének ugyanazon pontjánál, engedték át magukat Khaldea, Egyptom és Görögország ó-kori népei az asztrológiának. Ugyancsak az égi mozgások tapasztalati kiszámítása korában virágzott ez az áltudomány az araboknál és az ujjászületés-korabeli európaiaknál. Oly fázisról van tehát szó, melyen a történelemben felkerülő minden egyes fejlődés átmegy; oly értelmi szemhatárról van szó, mely az emberi fejlődés történetében nagyon élesen van körvonalozva.
Egyébiránt ne csodálkozzunk az empirikus korszakban fakadozó rendszerek hóbortján. A benső világban vajmi könnyű, hogy az ember az ábrándok valósága iránt csalódásba ringassa magát s ezután hínárra építsen. Hányan dicsekedhetnek, hogy őket ez az áramlat nem ragadta magával? SPINOZA, még fiatal korában, de mikor már némi hírnévre tett szert, meglátogatta azon híres filozófusok egyikét, kiknek Németország mindig nagyon bőviben volt. Az alkalom, hogy a mindenség egész rendszerét látogatója előtt feltárja, sokkal kedvezőbb volt, semhogy a filozófus ne kapott volna rajta. SPINOZA elé terjeszté tehát az ember benső mibenlétét, a lélek eredetét, a szferák kölcsönös összefüggését, az istenség szerepét, a multat és a jövendőt. "Azt gondolta, hogy a világ képét tárja elém, mondá SPINOZA, mikor
elment; pedig csak a maga képzelete képét tárta elém." *
Igy esik meg, hogy az empirikus korszakban rendszer rendszerre tornyosul. Mindazonáltal meg kell jegyeznünk, hogy a szerzőknek nézeteik iránt való bizodalma, mely eleintén határtalan, abban a mértékben inog meg, melyben a megfigyelések szaporodnak. Naponként látjuk ezt azoknál a tudományoknál, melyek még a spekulatív időszakban vannak, tehát például a metafizikai tudományoknál. A pszichológus a lélek lételére, természetére, tulajdonságaira és az örökkévalóságban való rendeltetésére vonatkozólag tanítványai előtt a XIV. és XV. század skolasztikus tanait ismétli. Nincs változás az oktatás dogmatikus rendjében, de még a kifejezésekben sem. De azért a tanító jelenleg már nem beszél ugyanannak a vakhitnek, sem pedig ugyanannak az erős bizalomnak hangján. A szomszédos teremben felállított fiziológiai tanszék visszhangja megütötte az ő füleit is s némileg megzavarta bátorságát. (*)
Igy állott a dolog a csillagászatban is, midőn a rendszerek uralma végére járt, a mikor is a megfigyelések mindinkább szaporodtak. Midőn összehasonlították eme megfigyeléseket a kiszámított helyzetekkel], az addig követett empirikus eljárás elégtelensége iránt többé már nem ringathatták magokat csalódásban. Epicziklust epicziklusra kellett rakni a nélkül, hogy valami szaba-
* Ugyanez a gondolat van kifejezve SPINOZA Ethica-jában: "Látjuk tehát, hogy mindazok a törvények, melyekben a természet magát kinyilatkoztatni szokta, csak a képzelet módjai, és nem a dolgok valódi mibenlétét, hanem képzeletünk állapotát jelzik." (SPINOZA: Ethica [Opera posthuma, 1677, p. 39.])
(*) Azóta a pszichológia különböző irányzatai és iskolái is növekvő mértékben építenek a megfigyelésekre, a statisztikára, használják egyéb tudományok eredményeit. [NF]tos eredményre jutottak volna. A spekulatív épület úgyszólván alapjában volt megingatva. Lehetett-e ezt az alkotmányt a természet hű kifejezőjének tekinteni? Avagy nem új korszaknak előfutója volt castiliai ALFONZ, midőn így kiáltott fel: "Ha Isten a világ teremtésekor tőlem kért volna tanácsot, jobban rendezhette volna be"? *
Hosszas elmélkedés után tehát arra indíttatott az ember, hogy nagyon bonyolódott körülményekról igen egyszerű felfogásokra térjen. A kerekek sokasága végtére átengedi helyét az egyszerű ideális görbének a térben. Az epicziklusokon és deferenseken való végnélküli ide-oda futkosás helyett nemsokára nem látni többé egyebet maguktól működő erők hatásánál. A mindenség roppant gépezetté válik. Ebből a szempontból lassacskán minden a maga helyére igazodik és egyszerűsödik. A mint az összes természetfölötti hatalmakat egy egyedüli istenné foglalták össze, épen úgy többé-kevésbbé eggyé olvasztottak minden fizikai erőt a természet egységében. Ez a legemelkedettebb felfogása a második korszaknak.
A megfigyelés
A megfigyelő tehetség ebben a korszakban kezd fejlődni s ebben a korszakban művelödik ki. Az ember kezdi felismerni, hogy jó megfigyelés feltételekhez van kötve. Be kell gyakorolni úgy az érzékeket mint az ítélő tehetséget. De a közve-
* "Si a principio creationis humanae Dei altissimi concilio interfuisset, nonnulla melius ordinatiusque condita fuisse". (RODERICUS SANCTIUS [RORDIGUEZ SANCHEZ]: Compendiosa historia hispanica, 1470. lib. IV, cap. 5.)
tetlen megfigyelés még nem minden: adatait meg is kell őrizni s át is kell származtatni. Valamely megfigyelés leírásának tehát nagy fontossága van. Ez az igazi kő, melyből a tudomány háza felépül. Azonban az ember csakhamar azon veszi magát észre, hogy az emlékezet bizonytalan és hogy a leírások nehézséggel járnak.
Csak az írásba foglalt, és pedig a megfigyelés idején írásba foglalt tényeknek, a közvetetlen, hű és jó készültségű tanuktól szolgáltatott tényeknek lehet hitelt adni. A többi az mind kétes értékű, és csaknem mindig túlzással vagy tévedéssel van fertőztetve. A mi pedig a leírás módját illeti, igazi szabatossága csak a rajzra vagy a mérésekre alapított eljárásnak van. Az obszervatóriumok szaporodása az araboknál és az égi testek helyzetének az arab korszak óta tett szorgalmasabb feljegyzése arról tanuskodik, hogy felismerték a megfigyelés folyton növekedő fontosságát.
III. Az induktív korszak
De abban a mértékben, melyben a számbeli meghatározások sokasodnak, a rendszerek nyomában új meg új nehézségek merülnek fel. Hiába igyekeztek, hogy a gépezetet a mindenünnen felhalmozódó új tényekkel összeegyeztessék, evvel csak még bonyolódottabbá tették a nélkül, hogy kielégítő összhangot létesítettek volna. Bekövetkezett a pillanat, melyben többé már nem lehetett a megfigyeléseket összeegyeztetni a rendszerekkel, s ez utóbbiakat végleg el kellett vetni.
Világos volt, hogy az égi mozgásokat puszta kisegítő eszközökkel nem lehetséges helyesen elrendezni. Mindeme látszólag különálló vagy ellenmondó tények-
nek benső kötelékét kellett megérteni. A szubjektív alkotások útja czélhoz nem vezetőnek mutatkozván, a búvárkodás munkájához új szellem-irányzat kívántatott meg. Ez a maga idején fel is lépett és ki is fejlődött: elnevezték pedig indukcziónak. Ő volt az, ki a felhalmozódott tényekre egyetemes pillantást vetvén és rájuk a mester gyakorlott szemével tekintvén, arra volt hivatva, hogy mintegy kitalálja a törvényt, mely azokat egymással összefűzi. Ezután az összehasonlításon, ezen, a tulajdonképeni megfigyelésnél magasabb rendű s mindakkoráig meglehetősen elhanyagolt műveleten volt a sor, hogy kimutatván a méréseknek a hipotézissel való összhangját, beigazoljaa törvény lételét. *
E pillanatban a képzelet is ujra elvállalhatja szerepét, de most már új és a hajdaniaknál több eredményt igérő feltételek mellett. Egymagában csak ábrándos munkát létesíthetett, de miután kisegítő szellemi tehetségek támogatják és terjedelmesebb és szabatosabb kép tárul fel előtte: a jelenségeknek egymással való összefűzésére alkalmas törvényeket sugalmaz és oly okok eszméjét ébreszti fel, melyeknek hatásait a megfigyelés tartja számon.
Bekövetkezik tehát oly időpont, melyben a különféle tehetségek együttes működésben vesznek részt. De ehhez megkivántatik, hogy a legkésőbb nyilvánulandók ki legyenek fejlődve. Az indukczió a búvárlat módszereinek fejlődésében előhaladottabb álláspontot volt jelzendő. Az ember könnyen alkothatott rend-
* v. ö. LAPLACE: Théorie analytique des probabilités, 1812, introd.; Oeuvres, t. VII, 1847, p. cliv.
szereket, mert ezeket maga-magából merítette. De midőn az alkotás után az elméleteket a mérésekkel kellett egybevetnie, a helyzet egészen másként alakult, mert megkivántatott, hogy magát a jelenségek lényegét fogja fel. A jelenségek legnagyobb része, ideszámítva a legfontosabbakat is, évszázadok óta tárultak az ember szemei elé a nélkül, hogy valaki magyarázatukra talált volna. Ilyen jelenség például a testek esése. Ennélfogva az első, ki az e nembeli tények törvényét felfogta, oly rejtvény kulcsát találta meg, mely a korszakok egész során át mindennap fel volt adva a nélkül, hogy valakinek sikerült volna megoldania. A jelenség magyarázata nem csupán az illető feltaláló személyes fejlettségének bizonyítéka; benne a búvárkodásnak egy mindakkoráig rejtett és elhanyagolt új eszköze, a fejlődésben egy előre tett hatalmas lépés nyilatkozik. Valóban, az ember eladdig csak a jelenségek tapasztalati kifejezését tudta látni a nélkül, hogy törvényeiket feltalálta volna.
Az új-kori tudomány nem elégszik meg avval, hogy miként az ó-kori tudomány csak külsőleg tekintsen valamely világot, melynek képzelt rugóit ő teremti meg, hanem azon igyekszik, hogy az uralkodó törvényeket megértse. E törvényeket az indukczió találja fel neki. A búvárkodásnak minden eszköze között az indukczió a legmagasabb rendű, melyet jelenleg ismerünk és a mellyel jelenleg élünk. Az értelmi fejlődés során ez az eszköz került fel utoljára. De azért nem képtelen a kérdés, vajjon nem fognak-e utána más eszközök is következni, melyek felismerésünk eszközeit és tudásunk
biztosságát fokozzák? Kell, hogy a mult óvatosságra intsen, ha kedvünk volna, hogy e kérdést eldöntsük. Az ó-kori fizikusoknak fogalmuk sem volt az induktív tudományról; legmagasabb színvonalú felfogásuk az empirikus felfogás volt; hát ránk nézve már minden be volna fejezve, mi a tudományos fejlődésnek már minden formáját láttuk volna?
Az igaz, hogy a tudomány jelenleg megállapodik azon törvények ismereténél, melyeket az indukczió segítségével feltalálni képes volt. Eme törvényeknek mindinkább fokozódó egyszerűsödése és az analógia, melyet a búvárkodás különböző mezein uralkodó törvények között észreveszünk, azt sejteti velünk, hogy talán valamikor mindegyikük egyetemes őstörvénybe foglalódik össze. Az induktív korszak eszménye majd akkor egy törvény lesz, úgy a mint az empirikus korszak eszménye egy természet, a kezdeti korszaké pedig egy Isten volt. * A következtetéseiben mindinkább óvatossá vagy kevésbbé elhamarkodóvá vált tudomány minden egyes előre tett lépésnél azon törte magát, hogy mentül közelebbről ragadja meg a tényeket. De megfeszítette-e a búvárkodás összes rugóit, és a törvényeken kívül nincs-e egyéb felfedezni valója?
A bebizonyítás
Annyi bizonyos, hogy az újkoriak értelmi tehetsége a kutatás oly eszközével rendelkezik, mely az ó-koriaknál elrejtve maradt. Nem kell hinnünk, hogy az indukczió érdeme csakis új hipotézisek
* V. ö. AUGUSTE COMTE: Cours et philosophie positive, t. I, 1830, p. 5.
előterjesztésében áll. A hipotézisek értéke kizárólag abban rejlik, hogy megfelelnek a jelenségek tárgyszerűségének, ez pedig csak az elméletnek a megfigyeléssel való egybevetése révén állapítható meg. Csakis ez az egybevetés igazolja be a hipotézisek helyes alapját vagy deríti ki hasznavehetetlenségüket. A kísérleti beigazolás előtt semmi sincs igazán megállapítva.
KOPERNIKUS indukcziója, mely gondolatban a a bolygó-rendszert szerkesztette meg, egyike a legnagyobbaknak és legfényesebbeknek, melyeket a történelem feljegyzett. Mindazonáltal eleintén vitatható volt, mert beigazolásának nem volt szigorú jelleme. Hogy megállapíttassék, ehhez nem volt elég a bolygók megállapodása és visszafutása főbb vonásainak magyarázata; még az sem volt eléghogy a mellékbolygók szinodikus keringése nem a Földre, hanem a Napra vonatkozólag egyenletes. Szükség volt az aberráczió felfedezésére.
Egyébiránt a beigazolás értéke változik, a szerint, a mint pusztán a jelenségek természetére támaszkodik vagy pedig ezeket szám és mérték szerint veszi figyelembe. A csillagászat erejének leggazdagabb forrása a számok révén való beigazolásnak csaknem egyetemes használata, mit mértékes beigazolásnak nevezhetnénk. Így a bolygó-háborgások elméletét a megfigyelt helyzeteknek a kiszámított helyzetekkel való egyezése igazolja be.
A mérések mindegyik faja alkalmazható ilyes egybevetésekre. A fizikai-chemiai tudományokban és a fiziológiai tudományokban gyakran ilyenek a súlymérések.
Így például ezekkel vetjük egybe a respiráczió elméletét ezen életműködésnek megfigyelt termékeivel.
Egy századdal ezelőtt még azt lehetett volna gondolni, hogy a hipotézisek mértékes beigazolása csak a mathematikai tudományokkal többé-kevésbbé közvetetlenül összefüggő egynéhány tudományra alkalmazható. Majdnem minden természethistóriai tudomány arra szorítkozott, hogy a feltételezett okot csak a létrehozott hatás puszta mineműségével fűzze össze. Igy például a geológiában a földemelkedések elméletét a talajon hagyott nyomok természetével vetették egybe. Jelenleg pedig már gyaníthatjuk, hogy a mértékes beigazolás nyomatékosabb ereje útat fog magának törni nem csupán a Föld tudományában, hanem még a biológiai és anthropológiai tudományok országában is. A XIX. század tudományára nézve a mértékes beigazolás a legszélsőbb határköve az egyáltalában elérhető bizonyosságnak. Ezen pontig jutott el a jelenkori csillagászat.
De azért ez a bizonyosság nem abszolut, mert semmi mérés sem tökéletes. Mindössze is csak arra tarthatunk igényt, hogy az eltéréseket bizonyos elkerülhetetlen becslés-hibák határai közé szorítsuk. Szellemünknek tehát mindig készen kell lennie új javításokra; mindig késznek kell lennie, hogy a megfigyelések terjedő körével és fokozódó szabatosságával lépést tartva az elméleteket átalakítsa vagy javítsa.
A három korszak párhuzamos sorokban
A haladás a tudomány egyik jellemvonása, és bármelyek legyenek is a napjainkban észre nem vett új rugók, melyeket a fürkésző tehetség fejlődése utó-
daink számára tart fen: a multban tisztán megkülönböztetjük a meséknek, az empirizmusnak és a dedukcziónak egymásra következő három korszakát. Minthogy eme korszakok különböző, hatalmuk tetőpontjára nem egyazon időben érkező tehetségeknek, hogy így mondjuk kifakadásától, vagy ha tetszik virágzásától függnek, uralkodó vonásaik is sorban egymás után következnek. Egyidejűleg a történelem arról is tesz tanuságot, hogy a kifakadt tehetségek nem enyésznek el, hanem ellenkezőleg, hogy mindegyik megelőző kornak számos vonása a következő korszakokban tovább is fenmarad. Az útak szaporodnak tehát a nélkül, hogy egymást helyettesítenék. A mesék, az empirizmus és az indukczió egyazon társadalomban még jelenleg is meg vannak egymás mellett. A helyett hogy oly fejlődésre találnánk, melynek elemei a korszakok szerint átalakulnak, változást csak bizonyos vonások felülkerekedésében találunk, miközben a régi formák tovább húzódnak az új formák mellett.
Ez a tény lehetővé teszi, hogy az emberi értelem fogalmait a természethistorikusok párhuzamos soraival hasonlítsuk össze. Mondhatnók, hogy nagy folyamok, melyek egymás mellett folynak, de forrásuk nem esik egyazon vonalba. A mesék folyama indult meg elsőnek, s ez a folyam jön hozzánk a legmagasabbról. Leszállott hozzánk a nélkül, hogy megszakadt volna. Úgy látszik, hogy nem oly bő, mint a régi időkben, de azért hatalmas víztömegeket hord még társadalmunk közepette is. Ezután az empirizmus folyama dagadozott s bátyja mellett lassacskán kifejlődött. Végre az indukczió még ké-
sőbb került elő s forrása még közelebb esik hozzánk. De mind a három folyam állhatatosan folyik, miközben a régiebbek veszítenek jelentőségükből a bőségesebb új folyam mellett, a nélkül azonban, hogy bármelyikük is a kiapadásnak nyomait árulná el.
A megelőző korszakok csillagászati maradványai
A csillagászat történelme bármely más tudományénál jobban világosítja meg a megmaradását e fogalom-folyamoknak, melyek ha már egyszer megindultak, a korszakokon át tovább hömpölyögnek. Valóban, itt a jelenség régibb időkre megy vissza s bensőbben fűződik az egész társadalmi állapothoz. A régi fogalmaknak ez a túlélése még azután is, hogy azokat elégteleneknek vagy hamisaknak ismerték fel és egy haladottabb kor magasabb rendű munkát termelt‚ igen nagy érdekű [fontosságú] tény. Mennyi ábránd, mennyi balhitt mennyi szokás és mennyi kifejezés, melyekkel élünk a nélkül, hogy eredetükkel törődnénk, száll vissza még a mi társadalmunkból is a mesék korszakába és több ezer évnél régibb időkre!
Népeink még most is látják a Holdban az emberi arczot, melyet a kőkorszakbeli ember helyezett oda. (1) Szent-Iván napi örömtüzeink folytatásai a nyári napfordulati örömtüzeknek; (2) a karácsonyban pedig a téli napfordulat ünnepe maradt fen; (3) a tavaszi éjnapegyenlőség idején a papok meggyujtják a husvéti viaszgyertyát, miként hajdan a szent tüzet gyujtották.(4) Földmívelőink az aeroliteket, eme rejtélyes köveket, épen úgy
(1) L. fentebb, 2. fejezet, p. 74.
(2) 4. fejezet, p. 201.
(3) 2. fejezet, p. 60.; 3. fejezet, p. 149.
(4) 4. fejezet, p. 208.mint az ó-koriak, a templomokban teszik el. (1) Midőn a harangokat szentelik, még most is arra kérik őket, űznék el a sötétséget okozó rémeket, mi jelenleg öntudatlan emléke annak az időnek, melyben a Holdat fogyatkozásaikor egy szörnyű sárkány nyelte el. (2) Maguk a csillagászok is beszélnek sárkány-periódusról, mely eme rettenetes állat pusztításaira vezethető vissza, (3) és a Nap hosszúságainak immár oly szabatos számbeli meghatározásánál még mindig tetszik nekik, hogy hozzátegyék emez égi testnek az állatköri jelek mindegyikébe való beléptét, pedig erre semmi ok sem forog fen.
Az állócsillagokat tekintve még most sincs sem szabályosabb sem rendszeresebb névlajstromunk a monstrumok és hősök glóbusán levőnél. Mi, kik oly nagyra vagyunk tizedes számlálásunkkal, a napi időszakban mégis 2-szer 12 órát számlálunk, mert ezelőtt négyezer évvel is így számláltak. (4) Az időt és a köríveket a hatvanas rendszer skálája szerint osztjuk fel, mert így jártak el a khaldéusok is Nimrud idejében. (5) Angol-országban a törvényhozás az éveket tovább is uralkodások szerint számlálja, a miként ezt Ázsiában Nabonasszar aerája előtt tették. (6)
A jövendölést sok körülmény között kávészemekkel, játék-kártyákkal s egyéb jelképekkel még most is komolyan gyakoroljuk. Vannak kútásók, kiknek tanácsát kikérük, és a kik a varázsvesszővel jutnak a víz nyomára. A Holdnak az időjárásra való befolyása minden
(1) 4. fejezet, p. 212.
(2) 2. fejezet, p. 112.
(3) 2. fejezet, p. 108.
(4) 3. fejezet, p. 138.
(5) 1. fejezet, p. 48.
(6) 5. fejezet, p. 262.társadalmi osztálynak megrögzött véleménye, elannyira, hogy alig merjük megkisérteni, hogy ezen a dolgon változtassunk. (1)
Mondják, hogy igaz ugyan, hogy a természetes asztrológia még mindig csaknem közhitelnek örvend: de az ítélő asztrológia tévelyeit már odahagytuk. De bár ez utóbbinak meg is szűnt a mindenhatósága, azért egyes gyökérszálai mégis mélyre nyúlnak az emberi szellemben. Vénusz élénk ragyogását, a hullócsillagok záporát és a magasra szökellő vörösfényű szürkületet még most is égi jeleknek tekintik. Az üstökösök még a legfelvilágosultabb országok lakósainak is még mindig háborút hirdetnek. Úgyszólván csak tegnap óta van, hogy horoszkópokat nem állítanak. CORONELLI nagy glóbusán, mely a párisi Bibliothèque nationale-ban látható, meg van jelölve a bolygóknak XIV. LAJOS születése pontos időpontjában való állása, honnét is a királyi gyermek fényes jövőjét jósolták meg. (2)
És ki mondaná, hogy az égen többé nem esnek meg csodák? Hisz' a Nap megállott, hogy kedvébe járjon egy nagy királynak, ki ha nem is kortársunk, de legalább egészen újkorbeli! Historikusaink pedig ezt nagy
(1) 7. fejezet, p. 421.
(2) Hajlandók lennénk sok szokást közönséges babona-számba venni, pedig eredetűk az ítélő asztrológiára megy vissza. Ilyenek például a szerencsétlen napok, melyek nálunk is csak úgy megvannak mint Indiában vagy Japánban. Az 1877-iki török-szerb háború alkalmával a szerb hadsereg a kitűzött napnál egy nappal később indult meg, mert a kitűzött nap péntekre esett. Az 1885-iki budapesti országos kiállítás megnyitása május 1-re volt kitűzve, de 2-ikára halasztották, minek (persze nálunk már be nem vallott) oka az volt, hogy május elseje pénteki napra esett. Ezek az államok életébe vágó példák; köznapi életbe vágókat fölösleges volna idézni. (Ford.)hű-hóval jegyezték fel elbeszéléseikben úgy a mi okulásunkra mint az utókoréra! *
Nyilvánvaló tehát, hogy az elfogadott nézetek áramlata nem áll meg legott abban a pillanatban, melyben a tudomány e nézeteket kiigazítja. Az eszmék túlélik a haladást s még hosszú időn át legalább bizonyos külsőségeket tartanak fen. Csökevényes nyomaik a tudományban csak úgy fenmaradnak mint a szokásokban és erkölcsökben. Megjön az ideje, hogy a csillagászati regéket többé már nem tanítják, és később meg jön az ideje annak is, hogy még csak meg sem értik. Végtére a feledékenység homályába fognak veszni. De mindamellett hogy az ember így felhagy velük, nyomukat, mint az emberi szellem első törekvéseinek ismertető jelét, maguk után hagyják. Úgy látszik, hogy az értelem fejlődésében, épen úgy mint valamely testi szervezetében, semmi sem pusztul el egészen.
Vannak-e öröklött vélemények?
Ez a túlélés csaknem arra a feltevésre indít, hogy vannak öröklött eszmék. A túlélést nem csupán a tudatlan néposztályokban figyelhetjük meg, a melyek egy megzsibbadt fejlődésnek képviselői és a megelőző társadalmak értelmi színvonalát tartják meg: kiterjed az a társadalom minden osztályára.
A közoktatás a tudós osztályok védelme alatt van, és mégis mennyi nehézségre bukkantak a filozófiai fakultások megalapításuk idején! Mennyi bajjal jár még jelenleg is a szervezésük és működésük eszközeinek
* L. 4. fejezet, p. 188.
fejlesztése! A Collège de France, melyet a tudományos kezdeményezés legnevezetesebb forrásai egyikének tekintünk, alig volt megalapítva, és homlokfala előtt máris ünnepélyesen elégették RAMUS-nak Animadversiones aristotelicae czímű művét. (1) Alig mult egy százada, hogy a salamancai egyetem, midőn megkérdezték, hogy helyén valónak látja-e, hogy tanrendjébe a fizikai tudományokat is felvegye, tagadólag válaszolt. A hivatalos jelentés nem vett olyasmit észre, mi a dologban szellemi nyereség lehetne. "NEWTON, mondja a jelentés, semmi olyast sem tanít, mi valakit jó logikussá vagy metafizikussá tehetne, GASSENDI és DESCARTES pedig nem egyeznek meg oly jól a kinyilatkoztatott igazsággal, mint ARISTOTELES. (2)
Hát GALILEI-nek kikkel gyült meg a baja? Korántsem csupán tudatlan emberekkel, kik az anti-kopernikánus phalanxot alkották, hanem írókkal, fizikusokkal, sőt csillagászokkal, szóval művelt és tudományos emberekkel. Szinte mondanók, hogy egész nemzedékeken egy önkénytelen, az értelmi ellenőrzés korlátain kívül fekvő áramlat uralkodott. Még jelenleg is, másfél századdal az aberráczió felfedezése után, folyvást látjuk, hogy munkák jelennek meg, melyek a Föld mozgása ellen küzdenek.
Az a hiedelem, hogy a Hold az időjárásra befolyással van, különbség nélkül minden társadalmi osztályban el van terjedve. Fentartja magát a közoktatással szemben is. Semmi érdek sem kivánja eme rendszer fen-
(1) 1544 márczius havában.
(2) DRAPER idézete, A history of the intellectual development of Europe, 1843, ch. XXII.maradását; nincs néposztály, nincs szövetkezet, mely a balhitből nyerne valamit. * Itt nem arról van szó, hogy miként a vallásbeli eszméknél, valamely dogma tartassék fen, a melynek a gyermekekbe való heoltását az apák igen fontosnak tartják. És mégis, korunk és czivilizácziónk emberei, vajmi kevesek kivételével, e dologban oly nézeteket vallanak, melyeknek helytelenségét a tudomány mindennap kimutatja. Mivel pedig e nézetek nem valamely pozitív oktatás tárgyai, nem kell-e azt következtetnünk, hogy magukban az egyes emberekben van meg a fogékonyság, hogy azokat elfogadják?
Nem hagyott-e az a körülmény, hogy eleink a váltakozó nemzedékek hosszú során át egy bizonyos módon gondolkodtak, az agyban átörökíthető benyomásokat? Igy aztán fogékonyabbak vagyunk-e a már apáinktól osztott nézetek iránt, mint a másnemű és új eszmek iránt? Avagy miként magyarázzuk meg, hogy a gondolat minden kényszer híjján, sőt az iskolai oktatással ellenkező irányban is szinte magától hajlik egy régi téves felfogás felé? Úgy látszik tehát, mintha a születés előtti befolyások túllépnék a tisztán materiális ösztönök körét.
Ez a hajlam megmagyarázná, hogy miért kell a tudománynak, haladása közben, számot vetnie a gondol-
* Az e fajta tudós tudatlanságok terjesztésében nagy érdeme van a hirlapirodalmi felületességnek. Ez hozta igazi forgalomba a "kritikus" napokat is. Az 1889. julius 12-iki holdfogyatkozást egy tekintélyes napilapunk szoros összefüggésbe hozta az akkoriban uralkodó rekkentő hőséggel. (Ford.)
kodás megrögzött módjával. Mivel ez utóbbi szerves lénynek természetéhez tartozik, miként a fizikai szokás is, csak rendkívül lassan módosul. Tény, hogy a társadalmak mintegy megörökítik magukban a hagyományos véleményeket, melyek értelmi készletüknek mintegy a kiegészítő részét teszik. Az igazság a balhiten keresztül útat tör ugyan magának, de azért a balhit fenmarad. Az ember szinte hajlandó azt mondani, hogy elégséges, hogy valamely nézet valamikor meg volt légyen, hogy a jövendőben eltörülhetetlen nyomokat hagyjon.
Némileg így áll a dolog az egyes emberrel is. Ha éles elméjű és értelmes, megváltoztatja ugyan kezdetbeli nézeteit, de azért csaknem mindig marad benne valami az első éveiben vele közölt fogalmakból. A népek azonban, mondá HUMBOLDT VILMOS, kollektív egyének. Miként az egyes embernél, úgy náluk is a jelen minden pillanatban a mult eredője. Mondhatnók tehát, hogy a mult mindig jelen van, és pedig nem csupán a vívmányok, hanem a régi képzeletek alakjában is. Az emberi gondolkozás szülemletei [szüleményei] hasonlítanak olyan hatalmas kúszó növényekhez, melyek ágaikat a következő és tájékozottabb korszakokon át tovaterjesztik.
A három korszak csillagászati emlékei
Ámbár e korszakok nem különböznek egymástól teljesen határozott jellemvonásokban, mert a régiebbek egyben-másban bele nyúlnak az ujabbakba: mégis igaz az, hogy uralkodó jellemvonásuk módosult, és hogy a búvárkodó tehetség mozgásba hozott eszközeinek száma folyton növekedőben volt.
A három nagy korszak jellemvonásainak különböző voltával együtt jár csillagászati emlékeik természetének megfelelő különbsége. Itt ismételve látjuk, hogy miként fűződik össze minden a társadalom egyetemes fejlődésében.
Az első korszak, akár az ó-kori Kelet népeinél, akár azoknál a félművelt nemzeteknél tekintsük, melyekkel az Uj-világ meghódítói találkoztak először, csak ábrázolatos és gyakran jelképes emlékeket hagyott ránk. Ezek az első emlékek az egyptómi épületekre, a ninivei táblácskákra, az azték naptárakra, sőt még a skandinávok rúnás pálczáiba is vannak vésve. Az ég állása és az idő folyása mindezekben csak ábrákkal és jelképekkel van kifejezve. Inkább a szemnek, mint az értelemnek szóltak. A historikus e forrásokat vagy az emlékeken, vagy az ezeket ábrázoló rajzokon és utánnyomatokon kénytelen tanulmányozni. Mindekkoráig csak csekély részük van megfejtve.
A második korszakban, akár Khináról, Indiáról vagy Görögországnak az araboktól és az ujjászületés korabeli európaiaktól tovább is fentartott szellemi mozgalmáról van szó, a tudomány emlékeit a kéziratok foglalják magukban. Ezek közül a nevezetesebbek mindegyikét a könyvnyomtatás útján vagy taglalták, vagy reprodukálták. Gyakran fordításokat csatoltak hozzájuk; némileg módunkban áll tehát, hogy a hiteles forrásokhoz jussunk. Mindazonáltal a könyvtárak állományában marad még elég értékes okmány, melyeket csakis egyetlen példányból tanulmányozhatunk. Sőt valószínű, hogy bizonyos számú elveszettnek tekintett
mű könyvhalmazokba van eltemetve, melyeket vagy rosszul vizsgáltak át, vagy a melyeknek czímjegyzéke nincs közzétéve.
A kéziratokból tudjuk meg, hogy milyen volt a csillagászat állapota az empirikus korszakban, úgy Keleten, mint Nyugaton, mintegy húsz évszázadon át. Soruk költeményekkel kezdődik, melyek részben leírók, részben olyanok, melyekben a képzelet játékának egészen szabad tere van. Az embert azonnal meglepi, hogy akkoriban mily nagy helyet foglalt el az asztrológia a kedves foglalkozások között. A reá vonatkozó iratok száma viszonylag roppant nagy. A mi a tulajdonképeni csillagászati értekezéseket illeti, ezeknek eme hosszú időszak tartamában úgyszólván egyazon tipusuk és csak egy tárgyuk van: a hét mozgó égitest, vagyis a Nap, a Hold és a nagy bolygók mozgásának mesterséges előtüntetése.
Ez a kizárólagos czélja PTOLEMAEUS Almagesztjének, s ugyanez a főbenjáró tárgya még a KOPERNIKUS könyvének is, melynek tervezete csaknem pontosan megegyezik az alexandriai csillagász művének tervezetével. Akkoriban minden csillagászati értekezést táblák fejeztek be, melyekben a szerzők munkájuk velejét röviden ismételték. A jelenségeket csakis azért taglalták és vizsgálgatták, hogy végtére a látszólagos mozgásokkal egyre-másra egyező táblákat kapjanak. Ugyszólván nincs arab vagy perzsa csillagász, ki a hét mozgó égi testet illető táblákat ne hagyott volna hátra; alig van ujjászületés-korabeli csillagász, ki a magáéit ki nem adta volna. Eme kétezer esztendőnek felötlő, és a
többit csaknem eltakarni látszó vonása a mozgás-előtüntetés tapasztalati eszközeinek tökéletesítése.
A harmadik korszak a könyvnyomtatás feltalálására következik. Ennélfogva eme korszak forrásainak egészen más külseje van, s velük közvetetlenül rendelkezünk. Ezek nyomtatott könyvek, melyeket a csillagász, a klasszikus nyelvek tanulmányának befejezése után, csaknem kivétel nélkül eredetiben olvashat. Valóban, a XVII. század közepe tájáig legnagyobb részük latin nyelven van írva, és csak azután a nyugati modern nyelveken, különösen pedig franczia, német, angol és olasz nyelven. Eme művek jelleme már jóval változatosabb, mert az induktív korszak bővelkedik – az igaz, hogy néha felületes – hipotézisekkel, melyekkel a megfigyelt tényeket egybevetni kellett. E hipotézisek gyakran mathematikailag fejezhetők ki, [a]mi lehetővé teszi az analízis alkalmazását. Ennélfogva a modern korszak csillagászati irodalma egészen más jellemű. A kérdések, melyeket a csillagok tudománya jelenleg tárgyal, mechanikai, optikai, egyetemes fizikai, sőt chemiai problémák, melyek ép oly változatosak, mint a mily nagy érdekűek alkalmazásaikban.
A három korszak megfigyelései
A tudomány forrásaiban nyilvánuló különbségekkel párhuzamban vannak a megfigyelések természetéből származó különbségek. Az első időkben nem fektettek súlyt az adatok szabatos és körülményes feljegyzésére. Meghatározták a keringéseket és cziklusokat formáltak, a nélkül hogy eme meghatározások elemeinek megőrzésével törődtek volna. A kezdetleges korszakban ke-
vés tulajdonképeni megfigyelés mellett naptárakra, planiszferákra, jelképes bolygó-ábrázolatokra, sőt cziklusformulákra is akadunk.
De midőn megjött az empirizmus kora, az égi testek járásában közönként nevezetes pontokat,hogy úgy mondjuk, átkelő pontokat tűztek ki. Ilyenek voltak valamely csillag felkelése vagy lenyugvása a napi időszakban, a napfordulatok és az éjnapegyenlőségek az év folyamában. Ilyenek voltak később a fogyatkozások, melyek nem csupán a Nap és a Hold, de még a holdcsomók járásában is igazodó pontokat tűztek ki. Midőn elméleteinket a régmult idők jelenségeire visszamenve akarjuk beigazolni, egybevetéseinknek eme nevezetes pontokon kívül nincs más alapja, mely pontok fogyatkozásokra, a bolygók konjunkczióira, s ugyanezen égi testeknek álló csillagokkal való találkozására vannak alapítva. A XVIII. század végeig, sőt még a XVIII. század elején sem találunk egyéb dolgokra, hacsak ide nem számítjuk azokat a csillagfedéseket, melyeknek megfigyelését a messzelátó tette lehetővé, de a melyek elvégre is egyazon természetűek. A koordináták folytonos megfigyelése egészen ujkori; ezt annak a szüksége hozta magával, hogy legyenek adatok, melyekkel az elméleteket egybevetni lehessen.
A tudományos haladás és a társadalmi állapot összhangja
Könnyen észrevehető, hogy eme különböző jellemvonások nem csupán a tudomány állapotának, hanem még a társadaloménak is a nyomában járnak. Az értelmi fejlődés folyamatában minden összefűződik. A csillagászati emlékek formája minden
egyes korszakban az akkori segítő eszközöktől függ. Hogy a feliratokban, a kéziratokban és a nyomtatott könyvekben három egymásra következő állapotjelzőre találtunk, ez onnét van, hogy az ember, hogy gondolatait megőrizze, mindinkább tökéletesedő eszközökkel élhetett. Eleintén csak jelképes írás volt. Később jött a fonetikus írás, melyet azonban kézzel kellett végrehajtani. Végre utolsó sorban jutottunk mechanikai és többszörösítő eszközre, a könyvnyomtatásra.
A különböző korszakok csillagászati szerszámkészlete hasonlóképen alakult át a mesterségek fejlődésével. Minden nép, mely az égi mozgásokat kezdő módon tanulmányozta, azon kezdte, hogy templomszerű, gyakran hatalmas piramisok tetejére helyezett obszervatoriumokat épített. * Később, ha az empirikus számításokig vitték, asztrolábiummal és víz-órával dolgoztak. Ez a két műszer jellemző a második időszakra nézve és ezen véges-végig vonul, és még most is meg van az ebben a korszakban megmaradt népeknél, a barbároknak megmaradt khinaiaknál, hinduknál és perzsáknál. A messzelátó és az ingás óra csak az utolsó korszakból valók: ezeket az ujkori czivilizáczió találta fel és alkalmazza. Ugyancsak kizárólag a mi haladásunk tette lehetővé, hogy a csillagász hasznára fordíthatja a magasabb optikától, a spektroszkópiától és az elektromosságtól nyujtott segítséget.
A tudomány a haladásában karöltve jár a társadalommal. Ez egyetemes jelenség, mely oly egyszerű és
* L. fentebb, 3. fejezet, p. 176.
nyilvánvaló, hogy szinte szükségképen valónak látszik. Ez az összhang mindenütt föltalálható, és a dologban nem annyira az a nevezetes, hogy a két fejlődés összeegyezik, mint inkább az a végzetszerűség, mellyel a társadalmi fejlődés meghatározza a tudományost. A csillagok tudománya ugyanazon a társadalmi színtájon a fejlődésnek mindenütt egyazon fokára jutott a nélkül, hogy bárhol is elmaradt volna.
Az inkák és az aztékek csillagászatának nem voltak olyas vonásai, melyek az ó-kori keleti népek történelem előtti tudományának vonásaitól lényegesen különböznek. A csillagos égről csak kezdeti fogalmat merítettek. A klasszikus Görögország, India és Khina egymás tudtán kívül egyaránt igyekeztek, hogy az égi testek mozgását tapasztalatilag előtüntessék, [a]mi az egyenlőtlenségek megfigyelése nyomán többé-kevésbbé ügyesen összeállított szabályok révén egészben véve mindenütt sikerült. A tudomány fejlődésének a megfelelő értelmi színvonalakon mindig meglepő hasonlatossága van. A társadalmi fejlettség egyenlő állapotában ugyanazok az eszmék szülemlettek mindenütt. Khinában és Indiában csakúgy beszéltek a szferák harmóniájáról, mint Görögországban. Az a feltevés, hogy a Földnek valami forgása van, útat tört magának Egyptomtól a szélső Keletig. Azt a nézetet, hogy az égi testek befolyással vannak cselekedeteinkre, az Ó-világ népei nemcsak hogy egyaránt vallották, hanem mindannyian rájutottak még a nativitási thémákra [születéskori bolygóállásokra]‚ s a bolygó-konjunkcziókról ugyanazokkal az ábrándos véleményekkel voltak.
A különböző czivilizáczióknál a fázisok egyazon sorrendben, egymáshoz bámulatosan hasonló jellemvonásokkal, sőt részletekkel jelentkeztek. Ebből a szempontból a fejlődés-folyamatok egyike szigoruan véve elegendő volna, hogy valamennyinek történetéül szolgáljon. Az értelmi fejlődésben, alapjában véve a do]got, mindenütt csak egyetlen egy és azonos alapforma van.
A tudományok alkalmazása a közéletben
Hogy még az ember különböző törekvéseinek sokfelé ágazó irányai között fenálló nyilvánvaló kölcsönösséget is beigazoljuk, figyelembe vehetjük, hogy mindegyik korszakban mit köszönhet a gyakorlati élet a tudomány alkalmazásainak. Emezek mindenütt az illető tudomány fejlettségének fokától és eredményeinek bizonyosságától függöttek. A legrégebben megalakított ismeretágak nem csupán az első és a legszámosabb, de egyúttal a társadalom napi életét a legbensőbben érintő alkalmazásokat szolgáltatták.
A közhasznosság szempontjából tekintve a dolgot, az ember a még a mesék korszakában levő tudományokból sohasem merített semmit. A gyakorlati élet csak attól az időponttól kezdve alkalmazhatja a tudományt, melyben ez pozitív módon alakul meg. A mathematikai tudományok, melyek az első exakt tudományok voltak, már az ősnépeknél is lehetővé tették a földmérést és a térkép-készítést. A mechanikával való kapcsolatukban pedig az első egyszerű gépeket és az építészet elemeit szolgáltatták nekik. Azonban a csillagászatnak, mely a mathematikai tudományok alkalmazása is, meg objektív tudomány is, és visszavezethető a
történelem előtti időkre, talán a legdicsőbb része van az egyetemes természetű alkalmazásokban.
Hogy erről magunknak számot adhassunk, vissza kell mennünk ama régi időkre és magunk elé kell képzelnünk azt a fontos szerepet, melyet ez a tudomány akkoriban játszott. * A köznapi élet nem lehetett meg nélküle. Először is a gnómonikával ajándékozta meg az embert, ki annak előtte minden foglalkozását csak hozzávetőleg oszthatta be. Ezután a naptár megalapítására használták, [a]mi lehetővé tette az évi munka szabályozását és az idő folyásának öntudatos ismeretét. A napi időnek és az évi keletnek ismerete, mely immár annyira közkeletűvé vált, hogy értékét már nem is méltatjuk, egész életünket átöleli. Később, a társadalom haladásával lépést tartva, a csillagászat megalapította a szabatos geografiát és a hajózás mesterségének csillagászati módszereit. Ez utóbbi alkalmazása lehetővé tette a nagy utazásokat, melyek nélkül a Föld távol fekvő részei között nem volt volna összeköttetés, tehát nem volt volna összeköttetés a szétszórt népek között sem. A felsorolt alkalmazások közül az elsők réges-régi időkre vezethetők vissza és a társadalmi szervezet alapvonásaihoz tartoznak.
Később más alkalmazásokat más tudományoknak is lehetett köszönni, de csak abban a mértékben, melyben emezek fejlődtek és megalakultak. A fejlődőben levő mechanika megajándékozott bennünket azokkal az automatikus mesterségekkel, melyekkel jelenlegi gyár-
* L. fentebb, 2. fejezet, p. 55.
iparunk a sikereit aratja. Vívmányai az ipar vívmányaihoz fűződnek. Igy áll a dolog a fizikával is, mely nekünk gőzt, vagy BOULTON mondása szerint hatalmat adott. * Ide sorozhatjuk az elektromosságot is. A chemiának számtalan olyan terméket köszönhetünk, melyeknek köznapi használata nagy mértékben mozdítja elő anyagi lételünk magasabb fokát, de a melyeknek legnagyobb része egészen új-kori. A még későbbi geológiai tudományok módot nyujtottak a bányák észszerűbb kiaknázására.
Ha azonban az anthropológiai és biológiai tudományokat tekintjük, melyek egészen a közelmultból valók és alig léptek az induktív korszakba, azt látjuk, hogy a gyakorlati élet e tudományoknak mindekkoráig kevés és különben is nem igen jelentős alkalmazásokat köszönhet. A mi pedig azon tudományágakat illeti, melyekben, mint például a metafizikai kutatásokban, még nincs összhang létesítve, ezek a szóban forgó irányban semmi szolgálatot sem tettek. Nem lévén kézzelfogható tárgyuk, mit is meríthetnének a külső világból?
A jelenségeket törvények kormányozzák
Ezek a spekulatív tudományok mindekkoráig csakugyan eredménytelenek is maradtak. Nem működtek közre még ama nagy igazságnak a kiderítésére sem, mely a tudományos fejlődésnek mintegy a végszava
* BOULTON, WATT társa, midőn 1776-ban BOSWELL-nek a soho-i műhelyeket mutatta, így szólott hozzá: "Avval rendelkezem én itt, Sir, mit az egész világ óhajt: hatalommal." (BOSWELL: Life of Johnson, ed. Routledge, 1857, II, p. 275.)
azon a fokon, melyre felemelkedett: hogy tudniillik a jelenségek az őket kormányzó törvények szerint kiszámíthatók. Mentül előbbre haladunk, annál inkább látjuk, hogy az elméletek szélesebb körre terjeszkednek ki, hogy számosabb tényt karolnak fel és csak kicsiny részüket hagyják fenn ismeretlennek és önkényesen magyarázhatónak. Még akkor is, midőn bizonyos jelenségek törvénye még el van rejtve, legalább gyaníthatjuk, hogy a megfigyelt tények bizonyos egyetemesebb vagy előzetes körülményektől függnek. A jelenkor tudósa nem bukkan többé sehol sem titkos hatalmakra, sem pedig szeszélyes erőkre, melyek közbevetnék magukat, hogy őt a dolgok előrelátott lánczolatában zavarják. Bármily rendű vizsgálatokba hatoljon is be, minden körülménynek józan megfontolása után mindig fenn fog maradni az a meggyőződése, hogy a jelenségek sem véletlenek, sem függetlenek, hanem ellenkezőleg, hogy azokat törvények idézik elő és szabályozzák.
Hogy honnét erednek ezek a törvények, mi a benső mivoltuk és forrásuk, ezt még egyikükre nézve sem tudjuk. Ki mondhatná meg például, hogy miben áll a chemiai affinitás vagy a NEWTON-féle attrakczió? Ezt tekintve, az emberi ismeretnek a XIX. században határa van. A törvényeknek a jelenségek révén való anyagias kifejezésén túl nem hatolt. Világosan mondva, nem jár túl a jelenségeken. Merészség volna, ha azt mondanók, hogy sohasem fog rajtuk túljárni; de meg kell mondanunk, hogy hol állapodott meg.
528
Jelenleg a jelenségek szabják ismereteink határát
Reá nézve az egész mindenség a fejlemények nagyszerű látványa, és e fejlemények mindenütt úgy mennek végbe, mintha a sorban felmerülő tények maga-magukban hordoznák törvényeiket. A tudomány még sehol sem tekintett valamely okot elszigetelve. Sehol sem hatolt még PLATO aition-jáig. Megállapodtunk a hatásoknál, de az okok benső lételét és külön mivoltát, melyeknek tagadása különben elhamarkodott dolog volna, mindekkoráig nem sikerült kimutatnunk.
HERACLITUS mondá, hogy az emberi test úgy él és cselekszik, mintha minden tehetsége maga-magától volna. A természetben, jegyzé meg LUCRETIUS, úgy megy végbe minden, hogy külső közbenjárást észre sem veszünk. Valamely őserdőben a fájáról lehulló makkból új sarjadék származik; ez utóbbi idővel gyarapszik, fává fejlődik s végre nagy tölggyé válik, melyről ismét száz meg száz makk fog leesni. E cziklus határtalanul ismétlődik a nélkül, hogy a makkon és a tölgyön, aztán a tölgyön, és a makkon kívül egyebet felfognánk.
A selyembogár lerakja tojásait és azután meghal a nélkül, hogy valamely nemzedék az utána következőt valaha meglátná. Tavaszkor azonban kikelnek a tojások. és eleintén parányi hernyók másznak ki belőlük. E hernyók növekednek, gubót szőnek, ebbe bezárkóznak, átalakulnak benne s egyszer csak mint szárnyas selyembogarak jönnek ki belőle. E lepkék ismét tojásokat raknak, hogy meghaljanak miután fajuk fennmaradását biztosították. Ennek az egész fejlődésnek az erélye már
benne volt a tojásban. Ez annyira igaz, hogy bármely időpontban megmondhatjuk, hogy melyik fázis fog következni és hogy mely pillanatban fogjuk a keletkezését látni. Ebben a fejlődésben ugyanaz a sorrend, az egymásra következő állapotoknak ugyanaz a kölcsönös összefüggése van, mint a minőt valamely chemiai folyamatnak egymásra következő fázisainál tapasztalunk.
Mi adja meg azt a lökést, melynél fogva a folyók medrük hajlása mentén folynak? Melyik kéz választja szét a prizmában a fénysugarakat, melyik kéz festi ragyogó színekkel a hajnalt és a szürkületet? Miféle erő hat az asszony belső részeiben, hogy a megszülendő magzatot szervezze?
Minden úgy megy, úgy keletkezik, úgy fejlődik, mintha benső képességek folyománya volna. Kívülről tekintve a dolgokat, a mint hogy jelenleg a tudományban tekintjük is, szinte mondanók, hogy minden jelenség már maga-magában rejti azt, mi létesüléséhez megkivántatik. "Az anyag, mondja GIORDANO BRUNO, nem az az üres edény, melyet a filozófusok tártak elénk, hanem egyetemes anya, ki mindent úgy termel mint a maga méhének gyümölcsét."
Az bizonyos, hogy a maga-magukban tekintett okok vagy alapelveik mai napig nem estek felfogásunk körébe. De azért, mert minden fejlemény úgy teljesül a világon. mint valami előrelátott dedukczió, a nélkül hogy sikerülne az eme fejleményeket intéző kezet megragadnunk: könnyebben magyarázhatók-e emezek, s kevésbbé csodálatosak-e? A testek létele, a mozgás, az
élet, a jelenségeknek a törvények iránti engedelmessége bámulatunknak és csodálatunknak bizonnyára jóval nagyobb és meglepőbb tárgyai az ó- és új-kori mythológusok összes meséinél. (1) "A természet, mondá GALILEI, csodálatraméltó minden műveletében." (2)
A csillagászat fejlődése
A csillagászatnak, csakúgy mint a többi tudománynak, szintén nem volt meg az a kiváltsága, hogy felfedezze a mibenlétét azon megdönthetetlen és egyetemes okoknak, vagy ha úgy tetszik, erőknek, melyeknek legfensőbb és legpozitívabb nyilvánulása az égi testek mozgása. Mindazonáltal a jelenségek sehol sincsenek sem világosabb, sem bensőbb összefüggésben a törvényekkel; e törvények sehol sem egyszerűbbek, maradandóbbak, és alkalmazásaikban is sehol sem egyetemesebbek. Eme körülmény révén a csillagászat talán elsőnek van hivatva, hogy rájusson a fogalmára azon irányadó őstörvényeknek, melyeknek a jelenségek hódolnak. Az objektiv tudományok legrégebbi ága létére (3) elsőnek áll a sorompóba.
A csillagászat, mely mindenütt az ember vad állapotában szülemlett meg és a kőkorszakkal egykorú, pályáját a polgárisodással karöltve futotta be. Láttuk, hogy különböző fázisaiban szoros kapcsolatban volt magukkal a társadalmi állapot feltételeivel.
Az ősvadász, ki a vadat a mezők magányaiban űzte, és az őslegelők nomád pásztora már helyeztek az égre személyiségeket. A földmíves, midőn a községi vagy
(1) (HUXLEY): The agnostic annual, 1884. évf.
(2) NELLI: Vita di Galileo, 1793, t. I, p. 31.
(3) Az akusztika is van olyan régi, de jelenleg már nem tekintjük külön tudománynak: a fizikának egyik ágát teszi.városi szervezet korába jutott, kibővítette és költői mezbe öltöztette a képzelet ezen első teremtményeit. Ekkor a csillagászati személyesítéseknek egy egész rendszere keletkezett, és az ember kedvét lelte abban, hogy e rendszert minden részletében leírja és kiszépítse. A dolog ilyetén felfogása igazi alapja volt úgy a vallásnak mint a tudománynak. A hagyomány e felfogást nemzedékről nemzedékre vitte át, és később az írás-mesterség maradandóbb, de kevésbbé naiv és kevésbbé felötlő alakba öltöztette.
Midőn a bronz-korszakban egyes népcsoportok városokban maradandólag szervezkedtek, meghatározták a holdváltozás közelítő tartamát. Az ember valami kezdeti fogalmat alkotott magának az év hosszáról és a Nap napfordulatí magasságainak különbségéről. A hinduk és khinaiak meghatározó csillagai kiszorították a kezdeti éggömb titokzatos személyiségeit. Bizonyos, hogy a csillagászat előbb lépett ki a mesék korszakából a természetrajznál, előbb a fizikánál, előbb a geografiánál, előbb a történelemnél. Khinában gnómonokat állított fel, Egyptomban a Siriusnak a Nappal együtt való felkeléseit figyelte meg oly időben, melyre a még félvad Európa hagyományai képtelenek visszaszállani.
Abban a mértékben, melyben a Földhöz tapadt emberek igazi nemzetekké alakultak, megkezdették a fogyatkozások és különböző égi jelenségek számontartását. Egyptomban és Babilonban a megfigyelések hosszú sorával rendelkeztek, mely sorok kezdeti időszakát még nem lehetett megállapítani. Khina oly sort hagyott ránk, mely egész bizonyossággal az időszámításunk kez-
dete előtti VIII. századból kelteződik, s a melynek az a páratlan tulajdonsága van, hogy megszakítás nélkül napjainkig ér. Valóban, a khínai polgárisodás a legrégibb nemzeti polgárisodás, mely napjainkban fennáll, és az egyedüli, melynek folytonossága az említettük megfigyelések óta nem szakadt meg.
Ugyanekkor fejlődtek a spekulácziók és a rendszerek. De megjött a napja, hogy a szilárd szferák, melyek skatulyák módjára zárták magukba a Földet, összetörtek. A tér megnyílik, és a bolygó-rendszert alkotó égi testek családja az ő mozgásának teljes szabadságában tárul fel. Földgömbünk, mely szerény bolygónak rangjára szállott le, megszűnik kivétel lenni a mindenségben. Sőt az egész csoport, melynek mi része vagyunk, szintén nem marad párja nélkül. A messzelátó a minket környező térnek a képzelettel daczoló mélységeit a tőlünk lakott világhoz hasonlítható világokkal és világrendszerekkel benépesítve tárja elénk. Mindezek a gömbök egyszerű és megdönthetetlen törvényeknek hódolva fenséges pompával végzik keringéseiket. Az idő folyik, az évszázadok mint jelentéktelen időtartamok enyésznek el, és eme mozgások egyforma hatásokat létesítve maradandó törvények szerint következnek egymásra. Az erők kölcsönös hatása miatt a pályák hol kinyúlnak, hol kikerekednek, a sebességek kitűzött határok között majd lassúlnak majd gyorsulnak; de az egyetemes rend minden, tőlünk ez idő szerint előre-látható tartamokon túl fenmarad. Míg a Földön a nemzedékek úgy enyésznek el mint a rétek füvei, míg egész nemzetek tűnnek el és czivilizácziók ujulnak meg:
addig az égi testek éveken, századokon s az idő minden változandóságán át folytatják fenséges járásukat.
A csillagászat jövője
Ha a mindenségnek jelenkori csillagászattól rajzolt képét egybevetjük a vad embernek a mindenségről való nézetével, nem tartóztathatjuk vissza búvárkodó tehetségeink műve fölötti bámulatunkat Talán még inkább meglep az a körülmény, hogy ez a mű, mely eleintén oly lassan és oly fáradalmasan bontakozott ki, csaknem egészen, de legalább is szabatos részeiben, a három utolsó század törekvéseinek eredménye. KOPERNIKUS gyujtotta meg a csillagászat mezéjén az indukcziónak fényes, eleintén szinte vakító prófétai szövétnekét. KEPLER fedezte fel a bolygók mozgásának törvényeit, és a nehézkedés törvénye révén NEWTON ruházta fel a csillagok tudományát méltósággal és avval a fenséges egyszerűséggel, melynek mindekkoráig párja nincs.
Ilyen, viszonylag egészen új-kori eredményekkel szemben ki kételkedhetnék a jövőben? Ki gondolná, hogy a felfedezések mezeje abban a pillanatban, melyben legértékesebb kincseit kiaknáztuk, már ki is van merítve? A kezdetek még oly közel fekvők, a sötétség korszakai annyi nyomot hagytak, hogy inkább arra vagyunk hajlandók, hogy az emberi értelmet óriásnak tekintsük, kit még csupán a bölcsőjében láttunk. Melyik szakember vonná kétségbe, hogy a jövendő korszakok tudományának roppant jövő, az ismereteknek oly világa van fentartva, melynek mi sem terjedelmét sem természetét nem gyanítjuk? Bármily nagynak lássék is a kortársak szemeiben a már eddig bevégzett munka,
nem gerjeszti-e a történelmi fejlődés példája szükségképen azt a gondolatot, hogy multum adhuc restat operis [a munka java még hátravan]?
A csillagászat, mely pályafutásának régi voltával dicsekedhetik, mintegy megtörte az objektiv tudományok útját. Volt rá ideje, hogy fejtegetéseivel messzebb menjen és hogy a tudományok szövétnekét előbbre vigye mint ifjabb testvérei. Valóban, nincs induktiv tudomány, melynek teljesebb pályafutása volna. Semmi más tudomány sem ment tüzetesebben át a búvárkodás minden fázisán egészen a legmagasabbig, melyet az értelem jelenleg elért. Ha annak szüksége, hogy az ember a törvények határain túl fekvő mezőkbe is behatoljon, valamikor egy új rugó játékát kivánná meg, nem a csillagászat látszik-e elsőnek hivatva, hogy ezt a haladást megvalósítsa? Olyan a helyzete, mint valami oszlopfejé. Vívmányai messzire kiterjesztették birodalma határait. Van-e mező, mely alkalmasabb volna, hogy a még ezután következő időszakban a multénál fontosabb és még nagyobb szabású eredményeket létesítsen?