[19. szakasz: A pápai tévedhetetlenség vitatása]
Szorosan véve, most már mindazon határozatok, melyek a pápai csalhatlanság alapjául szolgáltak, a régibb római fictiók, Pseudo-Isidor, a gregorianusok és Gratián által, valamint a dömések részéről elkövettetett hamisitások és Tamás tekintélye segélyével a theologiában majdnem ellenmondás nélkül elfogadtattak. De az még nem volt általánosan elismerve, hogy a pápának vallási ügyekben hozott határozatai csalhatlanok. Azon országokban, hol az inquisitió, mint állandó intézmény még nem fészkelte be magát, mást tanithattak, s egyáltalán mondhatni, hogy e pont felett még századokon át ellentétes nézetek uralkodtak. Igaz, miszerint tournayi Guibert (1) 1250 körül, és lyrai Miklós (2) kimondották, hogy a római egyház külön isteni oltalom erejénél fogva teljesen sohasem szakadhat el a vallástól, s ezt általánosan hitték is. De szintoly általános volt azon föltevés, hogy a pápa is eretnekségbe eshetik, hogy a vallást érintő igen fontos kérdésekben tévesen határozhat, és hogy ez esetben az egyház fel van jogositva öt elitélni és letenni. A Liberiussal történteken kívül főleg Gratiánnak annyiszor idézett és sz. Bonifácznak tulajdonított canonja (3) volt e tekintetben mérvadó. Még a pápai absolutismus legbátrabb védői is, oly férfiak, mint Trionfo Ágost és Alvaro Pelayo, föltették, hogy a pápa szintén csalód-
(1) De officio episc. c. 35, Biblioth. max. Patrum; T. XXV.
(2) Ad Lucam 22, 31.
(3) Si papa. dist. 6, 40.
hatik, s hogy az ő határozatai még nem nyujtanak teljes biztonságot. De egyidejűleg állitották, hogy már egyedül a haeresis következtében a pápa bármely törvényszék előtt, vagy anélkül is, megszünik pápa lenni és ez esetben az egyházi törvényszék, a concilium csak a bevégzett tényt, a pápai szék megürülését mondja ki. Ekkor - mondja Trionfo, (1), - a pápai tekintély az egyháznak marad, mint a pápa halálakor. Hasonlókép Fournier Jakab bibornok és későbbi pápa is azon nézetben volt, hogy a pápa határozatai korántsem sérthetlenek, hanem más pápa által ismét megdöntethetők; XXII. János ennélfogva helyesen cselekedett, midőn III. Miklósnak Krisztus szegénységére és a használat és birtok közti különbségre vonatkozó botrányos és dogmaticailag téves határozatát elvetette. (2). Mert hiszen már III. Incze igy nyilatkozott: "Más bűnök tekintetében egyedül Istent ismerem birámnak, de ha vallási ügyekben vétkezem, az egyház elitélhet. (3) IV. Incze elismerte, hogy a pápától meg lehet tagadni az engedelmességet, valahányszor olyasmit parancsol, a mi eretnekséget foglal magában, vagy az egész egyházi rendet felforgathatja, valamint azt is, hogy a pápa vallás dolgában csalódhatik. (4). XXII. János nagy
(1) Summa, 5, 6.
(2) Nyilatkozatát lásd e műben: Eymerici Director. Inquis. p. 295.
(3) De consecr. Pontif. Sermo 3 opp. ed. Venet. 1578, pag. 194. De hozzá teszi, miszerint részéről nem hiheti, hogy Isten a pápát csalódni engedné.
(3) Comment. in Dec. 5, 39, f. 595. "Papa etiam potest errare in fide, - mondja f. I. - et ideo non debet quis dicere: credo id, quod credit Papa, sed illud, quod credit ecclesia, et sic dicendo non errabit." Műve repertoriumában e hely fenmaradt, a későbbi kiadások szövegéből ellenben kihagyták.személyes bánattal tapasztalta, miszerint tekintélye csekély jelentőségű, mihelyt az uralkodó tannal ellenmondásba jön, s hogy ily esetben a föltétlen visszavonás az egyedüli mentőeszköz. Midőn Avignonban azon tant hirdette, hogy a mennyben az üdvözültek az általános feltámadásig nem látják Isten szinét, Párisban általános ellenmondás keletkezett. A theologusok különböző határozatokat hoztak, melyekben ezt eretnek tannak jelentették ki. E kárhoztató itéletet a király trombitaharsogás közt hirdettette ki Párisban, s egyidejűleg felszólította a pápát, hogy a párisi doctorok itéletét megerősitse, mivel -ugymond - ők jobban tudják, mit kell a hitkérdésekről tartani, mint az egyházi jogászok, kik keveset vagy épen semmit nem értenek a theologiához. (1). Igy vélekedtek ez időben a curiáról, melybe a tant és theologiai kérdéseket illetőleg már legcsekélyebb bizalmat sem helyeztek.
Hogy aquinói Tamást és a pápai csalhatlanságot elválaszthatlan kapocs csatolta egymáshoz, bebizonyult a párisi egyetemnek már érintett vitatkozása alkalmá-
(1) D'Ailly bibornoknak a franczia papság 1406-ki gyülekezetében adott nyilatkozata szerint, a király üzenete a pápához még sokkal sértőbben hangzott: "qu'il se revoquast ou qu'il le feroit ardre" (vonja vissza vagy meg fogja égettetni). Lásd: Du Chastenet, Nouv. Hist. du Concile de Constance, Paris 1718. Preuves p. 153. - Villani, kinek fivére ekkor Avignonban tartózkodott, erről nem tesz emlitést.
ból a dominikánus renddel, melyet Montson képviselt. A dominikánusok ezt mondták: "Tamás tanát valamennyi pápa és a többi közt V. Orbán is minden pontjaira nézve helyeselte a toulousei főiskolához intézett bullájában; a pápák tehát tanúbizonyságot tesznek Tamás mellett és ez viszont a pápák mellett. Tamás pedig Cyrillus könyve alapján azt tanitja, miszerint egyedül a pápák mondhatják, ki mit kell hinni, egyedül ők helyeselnek vagy kárhoztatnak valamely tant" Az egyetem maga részéről Tamás tévtanainak egész sorozatát idézte, s ezek közé sorolta a pápa csalhatlanságáról és egyedüli jogosultságáról szóló tant is (1), melyet nyiltan eretnekségnek czimez, miután ismeretes tan az egyházban, hogy hit dolgában a pápától az egyetemes zsinathoz lehet appellálni, s hogy isteni és emberi jog szerint, minden püspök fel van jogosítva a hit-kérdésekben ítélni. Ily módon vetette el 1388-ban az egyház első és legtekintélyesebb tudományos testülete a pápa dogmatikai csalatkozhatlanságát, határozottan kimondván egyszersmind a zsinat felsőbbségét a hit dolgában, noha a párisi theologusok közül egy sem kételkedett a Tamás által felhozott imposans bizonylatok valódiságában.
A pápák egyébaránt maguk gondoskodtak róla, hogy dogmaticai tekintélyük ismét kétségbevonassék; mert a római fenség leghivőbb tisztelőiben is kételyt támasztott, midőn látták, hogy a pápai szék a papi felszentelés dogmája tárgyában, melytől mint az egyház egyik legfontosabb és legbehatóbb tanától a
(1) D'Argentré, Collect. Judic. I, 2, 84.
vallásos öntudat és egyházi élet biztonsága függ, semmi tiszta és határozott elvekkel nem bir; hogy a curia e kérdésben folytonosan ingadozik, mely ingadozás később, a tizenkettedik század közepén, az iskolára is ráragadt, mint ezt lombardi Péteren látjuk. A nyolczadik század óta t. i. - mint már fennebb érintetett - Romában megérvénytelenitettek oly ordinatiókat, melyek az egyház változatlan lényén és a szentségeken alapuló szabályok szerint teljesen érvényesek voltak, a mi a 9-ik század vége felé az olasz egyházat borzasztó zavarba döntötte. A simonia nagy elterjedése arra birta a pápákat és névszerint IX. Leot, hogy egy római zsinaton számos ordinatiókat megérvénytelenitsen, és tömeges reordinatiókat részint maga eszközöljön, részint azok eszközlését megrendelje (1). Ez azon kettős tévkövetkeztetés eredménye volt, hogy a simonia, vagy az ordinatio elnyerése és megadása pénzösszeg segélyével eretnekséget képez, mely az ordinatiót megérvényteleniti. A pápák ez által beláthatlan kárt okoztak, millió és millió világi kétkedni kezdett a szentségek érvényében, melyeket ily érvénytelenül ordinált clerus kezéből vett, még a falvakban is ellenségeskedés támadt a papság és a nép között, és nem mutatkozott semmi menekülés az általános vallási kétely, a megzavart vagy megszakított successio ezen tömkelegéből. De még ez sem volt elég, mert a zavar végre Németországra is kiterjedt, s most még
(1) Petri Damiani opusc. V. p. 419: "Leo IX. plerosque Simoniacos et male promotos tamquam noviter ordinavit."
azon püspökök ordinatióját is érvénytelennek nyilvánították, kiket a pápák IV. Henrik császár iránti ragaszkodásuk miatt kiközösítettek, mint ez a többi közt 1085-ben a quedlinburgi synoduson történt, (1) hol Otto pápai legatus a mainzi, augsburgi és churi püspökök ordinatióját megérvénytelenitette, noha Damiani Péter már hathatósan felszólalt az ordinatiók ezen önkényes megdöntése és számtalan reordinatiók ellen. Otto, később II. Orbán pápa, határozottan kijelentette, miszerint ha az ordinatio alkalmával simonia nem is követetett el, ez mégis érvénytelen, csupán azért, mert azt simoniába esett püspök (itt Vecilo) eszközölte. (2)
A piacenzai synoduson megsemmisítette ellenfele Guilbert ravennai érsek ordinatiói közül azokat, melyeket az érsek Gergely által történt kiközösités után eszközölt, (3) s ez által ismét egy súlyos tévelyt juttatott kifejezéshez, azt t. i., hogy a szentségek érvénye az egyházi censurától függ. Sőt II. Incze pápa még egy nagy synodust, a másik laterani synodust is e téveszméje bűnrészesévé tette, midőn a "schismaticusok", azaz ama püspökök ordinatióit érvényteleneknek nyilvánitotta, kik a bibornokok nagyobb száma által megválasztott, de korán elhunyt Anaclet pápa ré-
(1) Bernold: Pertz, Monum. VII, 442; Harduin Concil. VI, 1, 614.
(2) II. Orbán ezen levele kétségbe ejté a theologusokat, ik nem akarták, hogy a pápa nyíltan eretnekséget tanitson. Erről mondja a többi közt Vitasse, Tract. theolog. ed Venet. VI, 81: hogy: "intricatissimus et difficillimus locus."
(3) Concil. ed. Labbé, X, 504.szére állottak, a mi világosan haereticus nézet s azonfölül az egyházi önkény oly cselekménye volt, melyet a simonia iránt szinlelt utálattal sem lehet szépiteni. (1) Itt maga a római egyház volt, mely daczára annak, hogy az ordinatiókkal üzött visszaélések ellen időről időre saját kebeléből is egyes szózatok emelkedtek, mindig ujból ezen tévelybe esett vissza, és a hivők lelkiismeretét s fogalmait oly zavarba hozta, minőt a régi egyházba bizonyára türhetlennek ismertek volna fel, és gyorsan mellőztek volna is.
[20. szakasz: Új hamisítványok]
Kevéssel Tamás után, a tizenharmadik század végén, a rendszer támogatása és előmozdítása czéljából ujabb koholmányok szükségessége mutatkozott, ez egyszer a történelmi téren. Miután t. i. a régibb történelmi kutfők és az uj törvénykönyvek, Gratian és a decretaliák gyüjteménye közti ellenmodások nem kerülhették el a mélyebben gondolkozók figyelmét, czélszerünek látszott a pápák és császárok történelmét oly módon előadni, hogy ezen ellenmondások eltünjenek, és a jogkönyvek tartalma történelmi megerősitést nyerjen. E feladat teljesítését troppaui Márton dominikánus, más néven: "a lengyel", mert III. Miklós 1278-ban őt gnezeni érsekké nevezte, vállalta magára. Ő a pápa poenitenciariusa és káplánja volt, ki azt rendelte, hogy Márton könyvét a jogászok és a canonisták Gratiannal és a decretalisokkal, a theologusok pedig Comestor Péter bibliai történelmével összekössék. E könyv a középkor minden történelmi művei közt a legelterjed-
(1) Ib. p. 1009.
tebb, legvalótlanabb és mely leginkább telve van mesékkel. Az abban foglalt koholmányok nagy részét a történelmi értelem hiányának, s a kolduló rendek keletkezése óta tulnyomóvá vált csodákra vágyó könynyenhivőségnek tulajdonithatjuk, mások ellenben, számitásból, csak akkor gondoltattak ki. A pápákat, mint ez már előbb a római pápakönyvben történt, csakhogy nagyobb mérvben, mint az egyház egyedüli urait és törvényhozóit kellett feltüntetni, Gratiánt és a pseudo-isidori fictiókat megerősíteni s a történelmet egyszersmind ugy előadni, hogy abban a pápák felsőbbsége a császárok felett visszatükröződjék. E könyv nagy hátrálást jelez a történelem terén, s egyáltalán mondhatni, hogy a kolduló rendek, különösen pedig a dominikánusok befolyása által, kik határtalan csodahivőségükben a pápai rendszert ismét a régi idők és állapotokra akarták visszavezetni, a tizenharmadik század történelmi ismerete lényegesen elhomályosult és leszorittatott azon fokról, melyet a tizenkettedik században elfoglalt. Már magában azon tény, hogy oly rosz és eleitől végig hazugságokkal telt könyv, mint a Martinusé általános érvényre emelkedhetett és oly nagy befolyást gyakorolt, eléggé bizonyitja a történelem hanyatlását.
A fennebbi czélt, azaz a császárok és az egyház történelmét a gregorián pápai rendszer szellemében előadni, luccai Tolomeo dömés, a pápai szék könyvtárnoka is követte, kit XXII. János 1318-ban torcelloi püspökké nevezett. 1313-ig terjedő egyháztörténelme sokkal tartalomdúsabb Martinus szűk compendiumánál, és több szellemmel és ügyességgel van irva. Ugyan
ez áll Tamás "politikai tankönyv" (1) czimü művének az ő tollából eredt folytatásáról, valamint az 1062-ik évvel kezdődő annales-ekről is. Tolomeo főmüvének sok helye történelmi commentámak látszik Gratian jogkönyvéhez vagy Pseudo-Isidorhoz, mely utóbbit azonban csak Gratiánból ismeri. Az első tizenkét század tekintetében e mű tulajdonkép csak kisérlet a Gratian és Pseudo-Isidor munkáiban, valamint a decretalisok gyüjteményében foglalt hamisitásokat és koholmányokat összefüggő történelemmé átalakítani. Arra nézve, hogy miként bánt el a régi egyháztörténelemmel, elég lesz müvének azon helyét idézni, a hol mondja, hogy Vigilius pápa sértetlen felségben tartotta meg Konstantinápolyban az ötödik egyetemes zsinatot, melynél Justinian császár feddhetlen devotióval közremüködött (2). Igy irtak történelmet a pápai curiánál, főleg azon czélból, hogy Róma igényei a német birodalom, a királyválasztások és császárok feletti uralomra történelmileg jogosaknak tünjenek fel.
Ez időben ment át a pápaság lassankint franczia kézbe. A régi egyházban ismeretlen legátusi intézmény, melyet hamisított canon segélyével az egyházi rendszerbe becsusztatni már Gratian szükségesnek látott, (3)
(1) De regimine principum. Tamás csak az első könyvet és a másodiknak néhány fejezetét irta, a hátralevő rész, valamint a harmadik s negyedik könyv is Tolomeotól van.
(2) Ptol. Luc. 895-899.
(3) Dist. 94, c. 2 ezen felirattal: Excommunicetur qui legatum sedis ap. impedire tentaverit. E hely Pseudo-Isidorból vétetett, de csak általánosan szól a püspöki tisztről, melyet nem szabad akadályozni. A "vestram" szó kihagyása és a Gratian készítette felirat által azonban a legátusokra alkalmaztatik, kik mindenkit excommunicálhatnak.s mely által a pápák az egyes országos egyházak felett uralkodtak, s azokat megadóztatták, ekkor teljes virágjában állott. Az alsó-olaszországi királyság miatt a pápák megsemmisitették a Hohenstauffen házat és franczia dynastiát, franczia befolyást plántáltak át Olaszországba. Ennek joga indokolására a normannokkal kötött hűbéri viszony nem volt elegendő, más jogczimet kellett tehát feltalálni. Tolomeo ennélfogva mondja, hogy Constantin császár e királyságot még külön is adományozta a pápának, mint "manuale"-t, mely felett tetszése szerint rendelkezhetik. (* 1) Egész egyháztörténelme tehát oly alakot nyert, minőre a curiának és a dominikánusoknak 1313-ban szükségük volt. Müvét e szavakkal kezdi: "Az első pápa Krisztus volt", és mindvégig hű marad programmjához. A második pápa Péter, ki tanítványai által alapitotta az olaszországi és galliai főegyházakat.
Tolomeo volt az első, (2), ki a pápák érdekében a
(1) Ptol. Luc. 1066.
(2) Nem Trionfo, mint ezt Friedberg (De finium inter eccles. et civitat. regendorum judicio, 1861. p. 25.) állitotta. Ép oly valótlan azon nézete, hogy e tétel Tamásnál becsusztatott, valamint a könyv sem Columna Egyedtől ered, mint Wattenbach (Németország történelmi forrásai) hiszi, hanem a tétel Tolomeo folytatásában fordul elő. Quetif és Echard már kiemelték, hogy Tolomeo részt vett Tamás müvében s hogy ő volt első terjesztője, sőt talán koholója a választó fejedelmekre vonatkozó mesének.választó fejedelmeknek V. Gergely által 995 körül történt beiktatásáról szóló mesét terjesztette a III. Sándor és III. Incze pápák által kigondolt translatio-elmélet kiegészitéséül. "A pápák voltak - monda Incze - kik a császárságot a görögöktől elvették és a frankoknak adták; ezt pedig önnön kedvökért tették, hogy jobb oltalomban részesüljenek" (1). Károlylyal - irja Tolomeo - a görög birodalom az egyház parancsára véget ért. (2) Sőt VIII. Bonifácz még arra is rábirta Albrecht német királyt, miszerint nyiltan elismerte, hogy a pápák szállították át a császárságot, s hogy ők azok, kik bizonyos fejedelmeknek a választási jogot, a királyoknak és császároknak pedig a világi hatalmat adományozták. (3) V-ik Kelemen ujabb igényekkel lépett fel, állitván, hogy a császári trón megürültével a pápa örökli a császári hatalmat, s hogy minden császár köteles előtte a hübéri esküt letenni. XXII. János Lajos császárrali harczában azonnal tettleg alkalmazta is a fennebbi igényeket, melyekből egyidejüleg azon további következtetést vonta és tényleg érvényesítette, hogy a trón megürültével a pápa a birodalom kormányzója. (4) Ily czélokra Gratian és a decretalisok már nem voltak elegendők, s
(1) Registr. ep. 29 és 62, továbbá Decretal. c. 34 de elect I, 6.
(2) Ptol. Luc. 974.
(3) Raynald. a. 1303, 8.
(4) Hasonlítsd össze: Processus in Ludovicum Bav. Martene, Thes. Anecd. II, 710 sq. hol a Martinus- és Tolomeo-féle mesék és hamisitások egész sorozata használtatik fegyver gyanánt a császár és ennek védői ellen; milyenek p. Arcadius császár átok alá vetése Incze pápa által, a Constantin és Theodosiusra vonatkozó mesék stb.igy a pápai udvari jogászok, theologusok számos osztályát, melyhez Trionfo és Columna Egyed is tartoztak, még Tolomeo és Martinus történészek is támogatták. (1)
Egyes országok és országos egyházak számára még külön fictiók szükségessége is mutatkozott, melyek azok történelmét a pápai rendszer érdekében átalakitsák. Legbehatóbban történt ez Spanyolország tekintetében; itt a történelem hamisitása még tervszerűbben üzetett, mint másutt. (2)
A régi spanyol egyház, bár nem vetette el a római szék primatusát, ezzel szemben mégis autonom állást foglalt. A rendesen megtartott synodusok birói hatalmat gyakoroltak a püspökök és metropoliták felett, és adandó alkalommal hittani kérdésekben még a pápáknak is ellenmondottak, a mint ezt névszerint 688-ban a toledoi synodus Benedek pápával szemben tette, midőn levelét keményen megbírálva, még azon szemrehányástól sem kimélte meg, "hogy az egyházatyák-
(1) Névszerint Sevillai Isidor, a legtekintélyesebb spanyol főpap és theologus sokkal erősebben hangsúlyozta alárendeltetését Róma irányában, mint azt az akkori püspökök tették.
(2) Masdeu. Historia critica de Espana, XIII. 258 ff. Megjegyzendő, hogy I. Adorjánnak 790 körül kibocsátott levele szerint, melyben nehány visszaélést rosszalt, a pápák és Spanyolország közt két századon át irásbeli közlekedés nem állott fenn, mely még a tizenegyedik században is VII. Gergelyig jelentéktelen tárgyakra szorítkozott.nak arczátlanul ellenmond." Az arab invásió előtti korszakban, a tizenegyedik század végeig, a spanyol egyház önálló életet folytatott, Róma csak ritkán és hosszu időközökben érezteté befolyását. Gelmirez Diego érsek, a gregorián-rendszer buzgó védője, még a tizenkettedik század elején is azt mondja: "Akkor (a mult században), egyetlen spanyol püspök sem adózott, egy sem engedelmeskedett Rómának; a spanyol egyház a toledói és nem a római törvényt követte" (1)
A clunyi szerzetesek befolyása által, kik több zárdát és püspöki széket elfoglaltak, valamint a fran czia királynék tevékenysége és nehány Romában támaszt kereső király politikája folytán ezen állapot csakhamar megváltozott Róma javára. Már VII. Gergely állitotta, hogy egész Spanyolország régi időktől fogva pápai tulajdon, mit Magyar- és Oroszországra, a Provence-ra és Szászországra is igényt vélt tarthatni. Ennek ugyan nem lett további következménye, de 1085-ben mégis sikerült Rómának a mozarabiai szertartást elnyomi és a magáét behozni. Egy franczia eredetü clunyi szerzetes toledoi érsekké neveztetett s ezen időtől fogva másfél századon át a tizenharmadik század közepéig Róma fáradhatlan kitartással dolgozott a spanyol egyház alávetésén. Ehhez természetesen ismét történelmi fictiók kivántattak, melyeket először Pelayo oviedoi püspök s utána Lukács tuyi püspök szolgáltatott. Az első Sampiro krónikáját hamisitotta meg, (2) és
(l) Historia compostellana, 253. - Florez: Espanna sagrada 20-ik kötet.
(2) Florez, Espanna sagrada, XIV, 440.a spanyol egyház követségét VIII. Jánoshoz, több pápai decretumot, valamint az ennek parancsára Oviedoban tartott synodust stb. koholta ki. Még terjedelmesebbek és jobban kiszámitottak Lukács koholmányai, ki Spanyolország régibb történelmét rútul eltorzitotta. Hogy a spanyol egyházat korai és tökéletes függésben tüntesse fel Rómától, Leander érsekből pápai legátust csinált, és meghamisította Isidor történelmét, kit Gergely pápa által pápai vicariusnak neveztet ki. (1). Spanyolország szerencsétlensége s a góth birodalom bukása, Vitiza királynak Lukács által koholt meseszerü történetével indokoltatik, ki a spanyol nemzetnek állítólag halálbüntetés alatt megtiltotta, hogy a pápának engedelmeskedjék. (2)
A theologiában a pseudo-cyrilli tételek és a koholt conciliumi canonok a tizennegyedik század elejétől fogva érvényben maradtak, Tamás tanubizonysága által minden gyanú ellen megóvatva. Különös, hogy Trionfo könyve óta (1320) 1450-ig egyetlen a pápai rendszer keresztülvitelére czélzó mű sem jelent meg. Ekkor azonban a baseli synodus és IV. Eugen pápa közti harcz létrehozta Torquemada bibornok müvét, több kisebb munka kiséretében. Torquemada iratai,
(1) Florez, Espanna sagrada IX, 203-204.
(2) Chronicon mundi; Schotti: Hispania illustrata, IV, 69. Istud quidem causa pereundi Hispaniae fuit - mondja Lukács. Ebből a következő erkölcsi tant vonták: Spanyolország fennállása és virágzása a pápai parancsok iránti engedelmességhez van kötve. Az 1236-ban irt kronika hazugságokkal telt férczmű még nagyobb mértékben, mint eddig Spanyolországban átlátták, vagy legalább kimondották.melyek Bellarmin felléptéig a pápai rendszer legalaposabb apologiájának tartattak, tökéletesen Pseudo-Isidor koholmányain, főleg pedig az ál-Cyrilluson alapultak. "Az még megjárja - mondá a bibornok - ha valaki Tamás tekintélyét kétségbe vonja, azt ellenben semmikép sem lehet megtűrni, hogy Cyrillus bizonyságán is túl tegye magát. A pápa csalhatatlan; a többi püspök csak ő tőle kölcsönzi, vonja le hatalmát; jóváhagyása nélkül a zsinat határozatai semmisek." (1)
Torquemada ezen főtételeit Anacletre, Kelemenre, a chalcedoniai synodusra és Cyrillusra vonatkozó koholt tételekkel és számtalan hamisitott bizonyitékokkal indokolták. X. Leo és VII. Kelemen korában De Vio Tamás, más néven Cajetan, és Jakobazzi bibornokok léptek Torquemada nyomdokaiba. (2). Cano Menyhért szilárdul bizott Cyrillusban, kiért Tamás kezeskedett s ezt tevék Bellarmin és a későbbi jezsuiták is. Nicolai,
(1) De Pontif. M. et Generalis concilii auctoritate, Venet. 1563, p. 17. - Summa de ecclesia, Venet. 1561, f. 171. - Apparatus super decreto unionis Grecorum. Venet. 1561, f. 336. s még sok más helyen.
(2) Opera, ed Serry, Patav. 1731, p. 194. "Cyrillus - multo evidentius quam caeteri auctores huic veritati testimonium perhibet" - hogy t. i. a pápa a csalhatatlan biró hitdolgában. A ki röviden át akarja tekinteni, hogy még 1563 körül is, midőn Canus iratai megjelentek, mily mértékben torzittatott el az egyházi hatalomról szóló igaz traditio a koholmányok és hamisitások özöne által, az olvassa müve ötödik kötetét. Igaz, miszerint 50 évvel később Bellarmin müvének ezen részében még több hamisitásokra találunk. A különbség az, hogy Canus becsületesen és jó hiszemüleg irt, a mit Bellarminról éppen nem állíthatni.Le-Quien, Quetif és Echard dömések mondották ki először nyíltan, hogy mesterük Tamás egy csaló által, az ezt követő theologusok és canonisták pedig Tamás által tévútra vezettettek, (1), mig ellenben a jezsuiták, még a tudós Labbé is, feláldozták ugyan a Pseudo-Isidorféle decretálisokat, de Cyrillushoz még folyvást ragaszkodtak. (2). Olaszországban még 1713-ban is Andruzzi bolognai tanár a Dositheus pátriárka ellen szerkesztett vitairatban Cyrillus költött föltételét idézi, mint czáfolhatlan argumentumot. (3)
[21. szakasz: Interdiktumok]
Ezen eszközökhöz, melyek a pápa világi uralmát támogatták és az ennek csalhatlansága iránti nézetét mindinkább érvényre emelték, most még az interdictumok is csatlakoztak, melyeket a pápák gyakran egész országokra kimondattak. Isten helytartója a földön - igy szólt a római tan - ugy cselekszik, mint maga az Isten, ki nem ritkán kevesek által elkövetett büntény miatt sok ártatlant is egyenlően sujt; ki merne ő ellene felszólalni?! A pápa isteni vezetés alatt áll, az emberi igazságszolgáltatás rendes mérvét az ő cselekményeire alkalmazni nem lehet. A pápa cselekményei
(1) Névszerint Le Quien nyilatkozik e tárgyban kimeritőleg Panoplia contra Schisma Graecorum czimü művében, mely De Altimura István név alatt 1718-ban Párisban jelent meg; Praefatio p. XV-XV1I.
(2) De scriptoribus eccles. Paris, 1660, I. 244. Ő és Bellarmin azon ürügy mögé buvtak, hogy Cyrillus Thesaurus-a csonkitva szállott át reánk, de ezen állitás valótlanságát régóta kimutatták Dupin, Oudin, Ceillier és több mások.
(3) Vetus Graecia de Romana sede praeclare sentiens, Venet. 1713. p. 219.nek isteni inspiratiójától tehát a tan csalhatatlanságára és erről viszont amarra következtettek, a mint ez, főleg a román országokban, a nép és olykor a clerus közt még jelenleg is történik. - Az uj törvénykönyvben (a decretalisok 6-ik könyvében) a pápák ugyan magok is elismerték, hogy az interdictumok a legkárosabb hatást gyakorolják a nép vallásos érzületére, hogy az istentelenség elterjed, eretnek-tanok merülnek fel, hogy a lélekre nézve számtalan veszélyek keletkeznek, az egyház pedig elveszti az őt illető oblatiókat. (1). E vallomásuk daczára azonban a pápák még gyakrabban éltek az interdictummal, mint azelőtt; a Németország irányában követett eljárás a bajor Lajos császárral folytatott harcz hossza alatt az interdictum tartamára nézve minden eddig tapasztaltat fölülmult. Ugy látszott, mintha a keresztségben részesült keresztény jogairól szóló evangéliumi tant gyökerestől akarták volna az emberek szivéből kitépni és e helyett arra szoktatni őket, hogy magukat a pápa akarat nélküli nyájának tekintsék, vagy - mint Alvaro Pelayo mondja - hogy a pápa boszujától csupán az ő irgalmasságához folyamodjanak, mely azonban olykor szintén megtagadtatott. Ily eljárás a nemzetek jelleme szerint különböző hatást idézett elő. Mi alatt némelyek mindinkább kétségbe vonták a pápaság isteni jogosultságát, melylyel ily iszonyatos módon visszaéltek, és lassankint elhintetett a mag, mely másfél századdal később termé gyümölcseit, másokban ellenkezőleg gyökeret vert azon
(1) Cap. ult. de sent. excomm. in Sexto.
eszme, hogy a pápaság, mint maga az Istenség, titokteljes hatalom, mely felett nem szabad töprenkedni, melynek utai kifürkészhetlenek, de melyben mint menynyei ihletü és isteni ösztönzés folytán cselekvő hatalomban, vakon kell megbízni.
Habár paradox állitásnak látszik, mégis történelmileg bebizonyitott tény, hogy az egyház ájtatos férfiai annál nagyobb hajlamot éreztek magukban saját kételyeik elől a pápai csalhatlanság asylumába menekülni, minél aggályosabbnak és botrányosabbnak tűnt fel előttük a pápák eljárása az exemtiókkal, kiváltságokkal, indulgentiákkal stb. Egyedül csak keresztényi érzületektől vezettetve, ezt és sok mást mint visszaélést és az egyház ellen elkövetett sulyos bűnt kellett volna kárhoztatniok; de ezt nem engedte a zsenge gyermekkor óta beléjük oltott nézet, hogy a pápa az egyház ura és parancsolója, kinek senki sem mondhat ellen, kit felelősségre vonni nem szabad; mint ezt már a tizenkettedik század végén Cantor Péter müveiből kivehetjük. Igaz - mondja Cantor - miszerint attól lehet tartani, hogy a pápai exemtiók általános elszakadást idéznek elő Róma szellemi birodalmától, miután azokat bibliailag igazolni nem lehet, de más részről ismét sacrilegium a pápa cselekményeit kárhoztatni. Isten nem engedi meg, hogy a római egyház tévelybe essék, s igy fel kell tenni, miszerint a pápa ezen dolgokat a Szentlélek ösztönzésére miveli, oly czélból, hogy a többi egyházfő mellőzése után egyedül uralkodhassék. (1).
(1) Verbum abbreviatum, ed. Galopinus, p. 14.
[22. szakasz: Az ellenpápák szakadása]
De a tizenötödik században az egyház végre oly állapotba jött, mely még a pápai rendszer legbuzgóbb védőit is ellenálhatlanul az abban való kétkedésre ösztönzé.
Az egyházban támadt hosszu szakadás, mely több mint 40 éven át egészen uj látványt tárt fel a világ szeme előtt, t. i. két ellenséges és egymást kölcsönösen kiátkozó pápát és két curiát, egy francziát Avignonban és egy olaszt, - megrenditette a tekintélyt, mely még az 1376 előtt élt utolsó pápák alatt is általánosan legyőzhetlennek tartatott; mert a vereség emlékét, mely a pápaságot e század elején VIII. Bonifácz személyében érte, már ugy szólván teljesen elenyészteté a kevéssel utóbb Róma által Németország és Lajos császár felett kivivott tökéletes győzelem, s az előbbi megaláztatásról az életben már csak ritkán, gyakrabban még az iskolában és a franczia jogászok irataiban történt emlités. A császárság és a német nemzeti egység lassankint vérzettek el a seb miatt, melyet a századok óta nagy kitartással folytatott pápai politika mindkettőn ejtett. A német egyház alaposan feledé magát szerves egésznek tekinteni, s hogy egykor német nemzeti synodusok léteztek, az már végkép feledésbe ment. "Divide et impera" - e kisérlet legelőször a német egyházon vitetett véghez, de ezen aztán tökéletesen sikerült is.
A szakadás azon harcz következménye volt, melyet két nemzet a pápaság birtokáért vivott; az olaszok vissza akarták nyerni, a francziák viszont nem engedték magukat attól megfosztatni. Igy történt, hogy 1378-tól 1409-ig a nyugati világ két, - 1409-től
1415-ig pedig három pápát uralt. A nápolyi eredetű VI. Orbán megválasztatott és az ő reformra czélzó kisérlete adott először okot a szakadásra. Kevéssel a pápai szék elfoglalása után kijelenté, hogy a bibornokok, kik simoniát találnak elkövetni, kiközösítés alá esnek. De a simonia már régóta mindennapi kenyér, a római curia éltető levegője volt, nélküle az egész gépezetnek szükségkép meg kellett akadni és végre szétomolni. A bibornokoknak, saját szempontjukból tekintve, teljesen igazuk volt, midőn feltették, hogy simonia nélkül nem tudnak boldogulni; azért tehát elszakadtak VI. Orbántól (1) és szivük szerinti embert választottak: VII. Kelement. Hogy melyiknek megválasztatása a jogszerűbb, vajjon VI. Orbáné-e vagy VII. Kelemené, azt akkor senki sem tudta, mert mindkét választásnál oly dolgok fordultak elő, melyek a választást törvény szerint megérvénytelenitették. Mindkét rész ügyvédei czáfolhatlan érvekkel bebizonyították, hogy az ellenpárt pápája nem tarthat jogot az elismerésre. Mindkét részen oly egyének állottak, kiket később az egész egyház a szentek közé sorolt, de kik ez idő szerint egymást kölcsönösen kiátkozták; a franczia részen voltak luxemburgi Péter és Ferrer Vincze, az olasz részen sienai Katalin és a hasonnevű svéd nő. Azalatt két pápai curia és két bibornoki collegium állott fenn; mindkét curia tetemesen megfogyott jövedelmekkel, mindkettő szilárdul elhatározva az egyházi zsarolásokat a végtelenig kiterjeszteni és kifogyhatatlanok ujabb
(1) Thomas de Acerno, de creat. Urbani. Muratorinál III, II, 721.
meg ujabb egyházi keresetmódok feltalálásában, valamint a már szokásban levők fokozásában.
A mit a pápai euria a világi uralkodókkal folytatott harcz alatt különféle büntető eszközökben, átokformulákban és kárhoztatásokban századok óta kigondolt, azt most mindenik pápa vetélytársa ellen forditotta. Mialatt saját hivei, mint az egyház urát, Isten földi helytartóját s a kereszténység csalhatatlan oktatóját egekig magasztalták, az ellenpárt irataiban elvetemült apostatának, eretneknek és az örök kárhozat bálványképének czimezte.
A pápai csalatkozhatlanság védőire nézve ez kínos helyzet volt; tömkelegbe jutottak, melyből nem volt kimenetel. Mert a csalhatlanság eszméje azon föltevésre kényszeritett, hogy az illető egyén, ki mint minden igazság egyedüli birtokosa, az egyháznak biztonságot nyujtott a vallás iránt, mindenkor okvetlenül ismeretes. A valódi pápa személyére nézve tehát bizonytalanság ép oly kevéssé foroghat fenn, mint a bibliai könyvek tekintetében. Most ellenben mindenki önkénytelenül is bevallotta maga előtt, hogy csak a véletlen, mely szerint ez vagy amaz országban lakik, teszi őt egyik vagy másik pápa hivévé, kinek legitimitásáról csak annyit tudott, hogy azt a kereszténység másik fele elvetette. A spanyol, a franczia VII. Kelemenben vagy XIII. Benedekben hitt, az angol, az olasz VI. Orbánban vagy IX. Bonifáczhan. Még ennél is roszabb volt, hogy a pápák által századokon át ápolt és gyakran megerősitett balvélelem a pápai közösségen kivül osztott szentségek és ordinatiók
érvénytelenségéről, kivált Olaszországban, még számtalan keresztény kebelében élt. Coluccio Salutato pápai titkár megható vonásokkal ecseteli az átalános bizonytalanságot, a lelkiismereti aggodalmat, melyet az egyházszakadás előidézett, s mint papális ebből azt következteti, hogy minden egyházi hatalommal nem bir, tehát azt másoknak sem oszthatja, s hogy ennélfogva a XI. Gergely halála óta felszentelt püspökök és papok képtelenek a szentségek kiosztására. "E szerint - mondja Coluccio - ha valamely hivő egy, a schisma alatt ordinált lelkész által felszentelt ostyát imád, bálványképet imád." Ilyen volt tehát a nyugati kereszténység akkori állapota. Szerencsére Franczia-, Angol-, Német- és Spanyolországban más vélemény uralkodott az ordinatiók érvénye és a szentségek kezelése tárgyában, mint Olaszországban és a pápai curiánál.
A régibb egyháztörténelem körül bővebb ismeretekkel biró férfiak csak most látták be, hogy az egész zavar, melyet 30 éven át nem sikerült mellőzni, egyes-egyedül a gregoriani rendszerben gyökerezik, a mint az eddig kifejtetett. Ezzel egyszersmind feléledt a hő vágy a régi episcopális rendszer után, a mennyiben a tömeges hamisitások s az egyháztörténelem eltorzitása után még egyátalán felismerhető volt: érezték, hogy a régi rendszer lehetlenné teendette az egyház ily gyászos lealacsonyitását és elpusztulását, a
(1) Jost morva határgrófhoz intézett iratában. Martene, Thes. An. II. 1159. "Quis nescit ex vitiosa parte veros episcopos esse non posse?" Ezt bővebben fejtegeti.
milyet most megéltek. Mindinkább megszilárdult azon meggyőződés, hogy az egyetemes zsinat az egyedüli hathatós eszköz nem csak az egyházbani egyetértés helyreállítására, hanem a pápai önkény korlátozására is. Németországban Langenstein Henrik és Cusa Miklós, Francziaországban D'Ailly, Gerson, Clemange, Olaszországban Zabarella, a spanyolok közt Escobar és segoviai János a tizennegyedik század végétől a tizenötödik század elejéig azon lényegre nézve összhangzó eredményhez jutottak, hogy az egyház ocsuljon fel, rázza le a curialista rendszer bilincseit és fejében, valamint tagjaiban reformálja magát. A szellemben és tudományban kitünő férfiak már azelőtt az egyház és szabad zsinatok joga mellett s a pápaság ellen nyilatkoztak. Sőt olyanok is voltak, kik oly borzasztóan elfajult és visszaélésekre használt intézményt, mint a római szék, teljesen nélkülözhetőnek véltek, de szavuk hatálytalanul hangzott el. A közvélemény még mindig elismerte a pápaság szükségességét, de egyszersmind annak sürgős voltát is, hogy a pápaság korlátoltassék és megtisztitassék.
A valódilag szabad és autonom zsinat létrehozására czélzó első kisérlet sikerült. A három század óta szokásba vett árny-synodusok helyébe, melyeken a püspökök csak azért jelentek meg, hogy a pápai decretumokat hallják felolvastatni, s azután ismét hazatértek, 1409. Pisába egy európai synodus hivatott egybe, melyen szabad volt nyiltan beszélni és függetlenül szavazni. Kortársak előtt már nagyszerű eseménynek látszott, hogy a két pápa: XII. Gergely és XIII. Benedek le-
tétettek és egy harmadik, V. Sándor választatott meg. Ezzel azonban a synodus is kimeritette erejét. Noha a pápa a synodus teremtménye volt, az ő és a most a már hozzá szító bibornokok jelenléte magában is elegendő volt, hogy a synodus még csak kisérletet sem tett az egyház-intézmények javítására. A mit pedig Sándor reformokban engedélyezett, az mindössze igen kevés volt.
Miután a másik két pápa alá nem veté magát a zsinati határozatoknak, az egyháznak három feje lett, mint volt 1048. évben, azonban a zsinat által választott pápának mégis sokkal többen engedelmeskedtek.
[23. szakasz: A konstanzi zsinat]
A pápa-systema tökéletes bukásához nem kivántatott egyéb, mint hogy a legméltatlanabb emberek egyike, a ki csak képzelhető, miként egy akkori iró mondja, (1) pápának s ezen méltóság viselőjének megválasztassék. Cossa Boldizsár vala azon férfiu, aki XXIII. János név alatt a nyugati kereszténység nagy többsége között hordozá a pápai tiarát mind addig, mig le nem tétetett. Még csak most közeledett lépésről-lépésre nem csupán a személyek, hanem a pápaság fölött is a diadal, amihez járult a konstanczi (1414-1418) zsinat, melynél népesebbet nem láttak még nyugaton. Háromszáz püspökön kivül tizenöt egyetem követei és háromszáz tudor vett részt, tehát oly férfiak, kik nem haboztak a visszaélések megszüntetése iránt, s az egyház megjavítására őszin-
(1) Justinger, Berner-Chronik p. 276, "Den bösten verlümdetesten Mann, den man finden konnte, wann siner Bosheit im Consilio zu Constanz viel geöffnet ward."
tén törekedtek, miután méltóságaikat és javadalmaikat annak köszönhették.
A gyülés körültekintőleg belátta, hogy a régibb fejenkénti szavazási formát mellőzni kell, ami meg is történt, s nemzetiség szerint állapiták meg a szavazást; különben az olasz püspökök többségén minden reformtörekvés hajótörést szenvedett volna. Ugyanis: az olasz papok a többi nemzetek üdvére kárhozatos pápa-systema föntartását követelték, s a római curiát, mint igen kedvezőleg jövedelmező forrásukat eddigi minőségében megőrizni természetes föladatuknak tekintették.
Itáliában a papi romlottság s annak kimaradhatlan következményeképen a közerkölcsök erjedtsége mélyebben elharapódzott volt, mint más nemzeteknél. S amint akkor, ugy későbbi időkben elfogulatlan tapasztalatok és feddhetlen életű magasb rangu férfiak is bizonyítják: hogy épen az olasz püspökök voltak mindig makacs kitüréssel esküdt ellenségei minden korigényelte orvoslás- és egyházi reformnak.
A konstanczi zsinat által a német egyház egén uj reménycsillag tűnt föl. Szerencsét azonban csak akkor hozandott, ha férfiai a helyzet előnyeit fölhasználni és megtartani is tudták volna. Az uj király luxenburgi Zsigmond legőszintébb vágygyal volt eltelve, hogy a sulyosan szenvedő egyházon segitsen; s oly eszélyesen bánt az olaszok által szorongatott XXIII. János pápával, hogy kényszerülve lőn a gyülekezet helyéül német várost t. i. Konstanczot kijelölni, melyre bár nem minden ellenkezés nélkül, de maga is megjelent. Három századon át minden közönséges
egyházi ügyekben való cselekvőleges részvételből a németek kiszoritottak az olaszok és francziák által. S igy épen a németek voltak az angolok mellett azon nemzet, melyet a szakadás orvosolhatlanságának vádja egyátalában nem illethetett: miután az orvoslás egészen franczia és olasz vala, - német elemet pedig még a legcsekélyebb közbenjárásoknál sem lehetett fölfedezni, ennek rovására több bűnt követtek el, mint a menynyit maga vétkezett. Nem lehet tagadni, hogy Németországban is égbekiáltó és elviselhetlen volt már a romlottság; de az nem a német nép jellemének szüleménye volt; hanem idegen ragályként délről hurczolták be Németországba, hol az egyházi szervezet megrongálása folytán megfeneklett.
A konstanczi zsinat negyedik és ötödik ülésének hires decretumában kinyilatkoztatja: "Minden törvényesen egybehívott oecumenicum, az egyházat képviselő közönséges zsinat tekintélye Krisztustól van, a hit dolgaiban, a szakadás megszüntetésében, az egyház feje és tagjainak megjavitásában mindenki, maga a pápa is, alája van vetve." Egyetlen hang sem emelkedett föl ellene.
Ezen a jövő biztosítékait magában rejtő végzés gazdag és következésteljes reményeket helyezett kilátásba, minőt még zsinat nem hozott létre. S mégis nézeteiben vajmi ódon s kezdetleges! mert nem volt egyéb, mint az ál-Isidor előtti formák hasonmása.
Azonban ugy tűnhetett föl az akkoriak előtt, mint valami veszélyes ujitás, mire hosszu ideig hatalmas ellenáramlás következett, a mi eléggé mutatja,
mily magasan állott a pápa tekintélye még a hunyászkodva hallgató és engedelmeskedő zsinat (1179-1311) fölött. Hogy a synodus magát teljes joggal nevezheté oeeumenicumnak, kétséget sem szenved: miután a két engedelmeskedő pápának akkor még nem egyesült legcsekélyebb töredéke sem birta a zsinat előnyét vitakérdésbe tenni.
Ha a pápa hittani dolgokban a conciliumnak alá van vetve, ugy ő nem hibázhatlan, s akkor az egyház s annak képviselője, a concilium letéteményese a Krisztustól nyert igéreteknek s nem a pápa; s igy a pápa concilium nélkül is hibázhat, s tévtanaiért a gyülekezet által is itéltethetik. E következtetés világos és visszautasithatlan lőn. A bibornokoknak azonban nem a hittani ügyre vonatkozó articulus tünt föl, hanem a javitásra utaló határozatok ébreszték föl figyelmüket. Hogy ha a pápa tévelygésbe esik, s az egyház itélőszéke, tehát a zsinat elébe állítható, - általános nézet volt, mióta Bonifácz canonjának törvénykönyvbe való fölvétele minden ellenmondás nélkül elfogadott elmélet lőn, melyet a törvénykönyvekbe előrebocsátva, a Tamás által elterjesztett hibázhatlansági tannal öszhangzásba hozni tökéletesen nem lehetett. A bibornokok azonban még sem merték a római udvart annyira szorongató decretumtól beleegyezésüket megtagadni.
A konstanczi zsinat végzése talán a legrendkivülibb esemény a keresztény egyház dogmatikai történetében. S hogy azok ugy tekintettek az egyházi hatalom által, mint hittani tételek, mint dogmaticai határozatok, a fölött saját szavai után kétkedni nem lehet.
A pápai rendszer azok által alapelveiben meghazudtoltatott, s bár hallgatva, de elég érthetőleg mint tévtan és visszaélés megbélyegeztetett. E systema mint visszaélés századokon keresztül uralkodott az egyház kormányzásában; ezt taniták a törvénykönyvek a szerzetesek theologiai iskoláiban; s különösen a Tamást követőknél, mint magától értetik, mindenütt előrebocsáttatott és hevesen vitattatott a pápák minden hirdetményei- és határozványaiban, - mint az egyház vagy helyesebben a pápáskodás legujabb jogforrása. S mindazok daczára egyetlen hang sem emelkedék annak védelmére, senki a konstanczi zsinat tanitásának nem mondott ellen, senki sem protestált.
Azonban az egyház helyzete oly természetellenes szörnyeteg lőn, s némely emberi gyarlóság és tévedések folytán, melyek a legjobb társaság és intézményeknél is meggondolandók, annyira tulmentek a mérséklet korlátain, az isteni és ős egyház parancsai és intézményeinek állandósitott áthágása annyira nyilt és közönséges volt, hogy mindenki belátta: miszerint nem a személyekben, hanem az egész uralkodó pápa-systemá-ban feneklik oka az egyházkormányzás viszás helyzetének; miután financzgéppé és mindent magába foglaló aljas pénzüzérkedéssé változott a közönséges egyház, mely egy önkényüleg kormányzott s olygarchiai módon messzekiterjedő kényszeruralommá fajult. Midőn a bibornokok Gergely pápájukhoz 1408-ban fölterjesztett iratukban nyiltan kimondák: "A lábától feje tetejéig nincs egy egészséges folt sem az egyházon" (1), ha
(1) Raynald. a. 1408.
teljesen őszinték, azt is bátran hozzátehetik vala: mi és a mi collegáink, te és elődeid, maga a római curia az, kik és mely folytonosan megmérgezték erkölcsileg az egyház testét, s azért jelenleg oly súlyosan beteg.
Bizonynyal kevesen valának, kik a nagy romlottság valódi okát fölismerék, s azon kevesek is csak azt mondák, a mit mindenki érezett. Egész Európában jelszó vala az egyháznak főben és tagjaiban való reformja, s azt mindenki ugy értette: hogy mindenekelőtt fejét, a pápai széket kell, s csak azután lehetséges annak tagjait is megjavitani. Hogy a fennálló rendszabályok mellett még a legjobb akaratu pápának törekvése is hasztalan lett volna, miután olyatén reform egy jelentőségű leendett a systema megváltoztatásával, az általánosan tudva volt. Ily törekvések előtt a kanonisták és szerzetesi theologia-iskoláknak gyönge alapokra épitett bölcsesége elnémult. Azok hallgattak, vagy mint Tudeschi és némely domokosrendi a konstanczi decretumokhoz járultak. Az összes keresztény világ közvéleménye tájékozva és megérve a 40 éven keresztül Páris, Avignon, Róma, Pisa és a német egyetemeken folyt diskussiók által, nagyon is meg volt arról győződve.
És a zsinaton választott uj pápa sem tehetett egyebet, mint hogy kijelentse, miszerint azzal egyetért. Bár buzgó hive volt XXIII. Jánosnak, s csak utolsó pillanatban hagyá el, midőn a zsinathoz csatlakozott. De midőn elődjének letétetése erejénél fogva pápa lett, ezen letétetés egyedül az uj decretumok, tehát az episcopatusi rendszer alapján történt. S pedig nem mintha csupán az egyház egyesülésének utjában
állott volna, hanem a concilium iránti esküszegő engedetlensége, s az ellene inditott keresetből kiderült gonoszsága miatt tétetett le. E decretumnak V. Márton részéről való különös jóváhagyása akkor teljesen fölöslegesnek látszék, sőt fonákságnak. Ugy tünhetett volna föl, mintha a fiu atyját akarná megerősíteni, miután épen ezen decretum alapján választatott pápának. Ha ő azt bármi módon szándékozott megtámadni, ugy kötelessége leendett leköszönni, s a letett pápának helyét átengedni. Tudta jól, hogy a conciliumon egyesitett és képviselt egyházon való parancsnokoskodás jogát, melyet elődei 200 éven keresztül gyakoroltak, - többé nem érvényesitheti. Ezt világosan ki is mondá Wiklef tanítása elleni bullájában, hol az ide vonatkozó tétel igy hangzik: ... a római egyháznak a többi egyházak fölötti suprematiája nem tartozik a szent tanitmányok lényegéhez, az tévedés, ha Wiklef a római egyház alatt az általános egyházat vagy a zsinatot érti, vagy arra az esetre, ha a pápa primatusát a többi egyes egyházak fölött tagadja. (1)
V. Márton a concilium vége felé kijelenté, hogy a zsinat minden végzéseit megerősiti, melyek gyülésileg jöttek létre. E látszó őszinteség által két jelenté-
(1) Super alias ecclesias particulares - tehát nem primatus super ecclesiam universalem aut concilium generale, egészen megfelel a konstanczi decretumoknak. Ugyanaz tünik ki azon kérdésből is, melyet Márton rendeletére valami Wiklef vagy Hussita-követőhez intéztek légyen, ugyanis: hiszi-e, hogy a pápa Péter utódja habens supremam auctoritatem in ecclesia Dei - és nem in ecclesiam Dei. S azután hiszi-e, hogy minden egyetemes concilium, a konstanczi is az egyetemes egyházat képviseli?
keny zsinati határozattól akarta hozzájárulását megvonni. Egyik az annaták-, másik Falkenberg Domokos könyvére vonatkozott, melyek nem a teljes ülésben, hanem a nemzetiségek congregatióiban szerkesztettek. (1) A másik két engedelmeskedő is, midőn később e zsinathoz csatlakozának, elfogadták a decretumok mellett az ő végzéseit is, a mit a 20-ik ülésben kihirdetett narbonnei concordatum bizonyít, mely, mint a decretumokhoz illő anyag, a 4. és 5. ülésben felolvastatott.
A mint János pápa letétetett és XII. Gergely lemondott, oly pillanat következett, mely a latin és német nemzetiségeket figyelemreméltólag elkülönité, és közöttük harcz keletkezett. A németek és angolok azt kivánták, hogy mielőtt uj pápaválasztáshoz fognának, a zsinat vegye tárgyalás alá legelőször az egyház reformját, mint leglényegesebb s legnehezebb föladatát. Mivel éppen a pisai zsinat is tanusítja, hogy az uj pápaválasztás minden uj reformtervet meghiusít. Azonban a bibornokok olaszok- és francziákkal, ez utóbbiak félve Zsigmond nagy hatalmától, uj pápaválasztásra törekedtek, mielőtt a reform létrejöhetett volna.
Zsigmond császár eszélyesen és bátran, állhatatosan működött a birodalom és német egyház érdekében, s a németeket nem ok nélkül nevezé "istenfélő, türelmes, alázatos és még sem elalélt nemzetnek;" (2) S ha akkor a németek kevésbbé türelmesek és alázatosak, sem az egyház, sem a német érdekek nem jutottak volna az 1417. és 1517. évek gyászos sorsára,
(1) A concilialiter tehát ellenkezika nationaliter kifejezéssel.
(2) V. de Hardt, Acta Conc. Const. IV., 1419.vallási téren a nemzet darabokra nem szakadt s később a 30 éves háború iszonyu vérontással nem borítja vala Németországot. A bibornokok a latinokkal győztek, mialatt az angolokat szakadásra bírták, s nehány német prälatust, mint a rigai érseket, a churi és leutomischli püspököt megvesztegették. (1) Azonban nemsokára, V. Márton pápáskodásának első heteiben a curia és curialismus ismét buja virágzásban állottak. Magok a Márton által nem sokára kihirdetett irodai szabályok fölnyiták a rövidlátó francziák szemeit, kik meggyőződtek arról: hogy az adományzási ügy megmaradt azon állapotban, melybe azt a visszaélések és corrunpáló financzeszközök gombolyiták. (2)
Csak igen kevés reformszabályok jöhettek létre, s az egyháztest legmérgesebb sebei és fekélyei legnagyobb részt érintetlenül maradtak. Márton pápa igen jól értett ahhoz, miként kell magán egyezkedések által részletes szerződésekben a nemzeteket egymástól elválasztani. Mindkét concordatum, melyet a német egyházzal és latin nemzetekkel kötött, teljesen megfelelt állásának; mert azok oly jogokat biztositanak a pápának, melyeket a közvélemény már régóta utálatos visszaéléseknek bélyegzett meg; mint például a clerus erkölcsiségére oly kárhozatos annáták fizetését, mi által nem ritkán kényszerülve voltak a papok adósságba verni magukat. S igy látjuk, hogy legtöbb törvényczikk tárt kaput hagyott a visszaélések ismétlődésének. Az egyházi életben és gyakorlatban a
(1) V. de Hardt. Acta Cone. Const. IV., 1427.
(2) ib. L, 965. fl.pápasystema minden járulékaival együtt tökéletesen restaurálva lőn.
[24. szakasz: A bázeli zsinat]
Azonban a reform elve, a püspöki rendszer benne volt a 4. és 5. zsinatülés határozataiban; de melyeket érinteni sokáig nem mert senki sem. Még volt remény, t. i. a konstanczi zsinat kimondá, hogy öt év mulva, jövőben pedig minden tíz évben uj oecumenicum-concilium tartassék. V. Márton ismét bebizonyitá, hogy a konstanczi zsinat végzései által magát kötve érzi, s valóban 1423-ban Paviába, azután Sienába összehivta a zsinatot. Azonban alig nyilatkozának a reformtörekvések első jelei, midőn ő "csekély részvét" miatt föloszlatá, s mégis kevéssel halála előtt Baselbe ismét uj zsinatot hirdetett. IV. Jenő már a conclaveban köteleztetve nem teheté, hogy elődének örökségét el ne foglalja. S midőn az első tagok a meghatározott időben Bázelben megjelentek, kinevették őket a baseliek mint álmodozókat, oly kevéssé hitték 1417-től a dolgok menetelénél fogva azt, hogy a pápa komolyan akarja a zsinatot. (1)
Mindjárt eleintén Jenő tényleg megparancsolá a még kevés számu gyülekezet első tanácskozásai után (1431. decz. 18.) nagyon is átlátszó lepel alatt a zsinat felfüggesztését, s csak másfél év mulva Bolognában az ő elnöksége alatt kellett volna a tanácskozásokat folytatni. Azonban soha elkerülhetlenebbnek nem mutatkozott a zsinat a hussitismus győzelmei miatt. A gyülés, támaszkodva a konstanczi zsinat határozatainak
(1) Aeneae Sylvii Commentarius de rebus Basileae gestis, ed. Fea. Rom 1823, p. 39.
ismételt kihirdetésére egyesülve maradt, s megemlékezve azon veszedelmes következményekre, melyek Konstanczban a nemzetiségek éles elkülönítését okozták, hogy helyesebb szervezkedés által annak elejét vegye, - nemzetiség és rangfokozat szerint négy vegyes küldöttséggé alakulván, a pápával megindult a harcz, eleintén kedvező körülmények között; mert a zsinat európaszerte kedvezőleg fogadtatott. Ehhez járult még, hogy Zsigmond császár hathatósan közreműködött, Jenő pedig Italiában a bibornokoktól, sőt még az udvari hivatalnokoktól is szorongatva - kik százankint pártoltak el tőle - elhagyatva látta magát. Hiába hirdeté ki a Baselbe menő prälatusokra az egyházi átkot. Királyok, herczegek, prälatusok, püspökök és egyetemek vetélkedve küldék Baselbe bizalmi nyilatkozataikat, minek folytán még egyszer ugy látszék, mintha a talizmán, melylyel a pápasystema fogva tartá a lelkeket, varázserejét elvesztette volna. Jenő febr. 4-én kelt bullájában kijelenté beleegyezését a zsinat folytathatására és négy bibornokot elnökül kinevezett.
Azonban a bulla a zsinatot ki nem elégité; bár Jenő kijelenté, hogy a zsinatot soha sem törekedék feloszlatni, s ezen nyilatkozatával tökéletesen visszavonta föloszlató decretumát. A zsinat már Jenő letevését elrendelni szándékozott, midőn Zsigmond, most már császár, Baselben váratlanul megjelenvén, fáradozásainak sikerült a pápa és zsinat között békét eszközölni. Jenő valóban csak a zsinat szavait ismételi, midőn a gyülés által hozott megegyezési formákat az
1433. decz. 15-én kiadott bullájában viszhangozá, és előbbi három bulláját visszavette, melyek között a harmadik vala legérdekesebb, hol a zsinat tekintélyét a pápa-systema elveivel a leghevesebben ostromolta; s most pirulva bebizonyitá: hogy a zsinat az ő beleegyezése nélkül is megnyilhatott. (1) Jenő továbbá azt is elismerés hogy a zsinatnak joga volt föloszlató bullája daczára is együtt maradni, s a maga végzéseibe fogódzni, s igéré, hogy a zsinathoz "teljes devotió és vonzalommal" fog állani. (2). "Mi viszszaveszszük, monda, a három bullát, hogy a világnak szemmelláthatólag bebizonyithassuk szándékaink tisztaságát, s azt, mennyire engedelmesek vagyunk az általános egyháznak és a bázeli közönséges szent zsinatnak." A férfiu megalázkodása és a systema veresége teljes lőn. S ez nem valami békéltető engedékenység egyes részletekből álló aktája; hanem a leghatározottabb kétségbevonhatlan elismerése vala annak, hogy a zsinat legfőbb tekintély, melynek maga a pápa is alá van rendelve.
A zsinat kezdettől fogva, a concilium hatalmát illetőleg, a konstanczi decretumok álláspontjára lépett. Ezen decretumokat ujolag kihirdetvén, tényleg olyan volt, mint a milyennek a konstanczi zsinat tekinté magát. Most a pápa és concilium egyetértve utasiták
(1) Ezen bulla, Deus novit félreismerhetlen irálya és fölfogása után itélve, a pápai udvari theologusok és a magister palatii Torquemada műve, aki 1432-ben Bázelbe küldetett pápai megbizásból, honnan azonban ugy látszik, nemsokára visszatért Jenőhöz.
(2) Mansi, Concil. XXIX., 78.a nyugati kereszténységet, hogy e tanitást elfogadják, s akkor még senki sem hitte volna, hogy jöhet idő, midőn annak megdöntését megkisértik. (1)
Maga Jenő saját bulláiban, melyekben a bázeli határozatokat megátkozta és semmiseknek nyilvánitotta, nem meré a konstanczi decretumokat érinteni. A zsinat második ülésében, hol ugyanazok megujittattak, ő is elismerte; támadása csak az ő feloszlató rendelete után történt bázeli eseményekre vonatkozott. Elannyira, a mint látszik, hogy a pápai szék az egyházi tekintély által visszavonhatlanul meg volt kötve a konstanczi végzésekben. S ha Jenő azoknak megerősitése által hibázott, ugy ő nem volt hibázhatlan, és a csalhatlanságnak a conciliumon kellett nyugodnia; de ha ő igazat mondott, ugy ismét beláthatta, hogy hittani
(1) Torquemadatól és Bellarmintól egész Orsiig az ultramontanok pártján azon egyetlen mentséget lehet találni, hogy akkor Jenő a félelem befolyása alatt állott. Azonban a pápa személye teljesen szabad volt; Zsigmond Bázelben ült, Eugen pedig Itáliában volt, mindketten levél által közlekedtek. Ha Jenő félt, ugy az nem volt egyéb, mint az egész egyház, s a fejedelmek, klérus és. nemzetek nyilvános véleményének bizonysága, melytől félt. S ha ezen öntudat félelem, ugy azt kell mondani, miszerint minden pápa örökös félelemben él. Jenő követeit mindenfelé szétküldötte, és a hangulatot kipuhatolta. Azonban a különben mindig hű papi rendek is fölmondák akkor a szolgálatot. A jezsuita generális Gonzalez Thyrsus, kinek a félelemről szóló érv kissé izetlennek látszik, eme hazugsággal akarta kisegíteni: Jenő bullájában kétértelmű kifejezések által kisérté meg a synodust elámitani (De infallibit. Rom. Pontif., Romae 1689., p. 695. Igazságtalan vád a pápára nézve ; mert a bulla kezdettől végig világos és nem kétértelmű.
dolgokban a conciliumnak alá van vetve, tehát hibázható.
Azonkivül Eugen azt állitá, hogy ő, mint pápa, minden conciliumot tetszése szerint föloszlathat vagy mellőzhet.
Ezen állitását most visszavette, s elismeré: hogy egy általános concilium magát jogosnak tekintheti még a pápai föloszlató decretum daczára is.
Negyedfél évig 1433. nov. 7-től egész 1437. május 25-éig, a 14. üléstől kezdve legalább külsőleg egyesség volt a zsinat követei és a pápát helyettesitő Cesarius bibornok között. A zsinat reformhatározatai csak oly dolgokat tartalmaztak, melyek régóta és közönségesen szükségeseknek ismertettek, s csak olyasmiket tilalmaztak, melyek az egyházra nézve szégyenleteseknek tekintettek. A papi hivatalok törvényszerű adományozása visszaállittatott, az egyházi javadalmak választási reservatiói és várományai, mint olyanok beszüntettek, simonia vagyis szentségvásárlás és hivatalcsoportositás eltiltattak, az appellatiók ügyében némely szabályok és korlátok állíttattak, az egyházi átok gyérittetett és szeliditve lőn. Szóval: az egész intézkedés józan, méltányos és oly egyházias volt, hogy mindenütt tetszéssel fogadták. A zsinat általában nagy körültekintéssel működött, hogy a "corpus juris" decretáléiban a pápákra bizott számtalan jogok közül egyetlen egyet sem függesztett föl, s az ezekhez mellékelt kivétel által "lényeges és józan okokból" még a tilalmak mellett tárt kaput hagyott a pápának; a mi azután a párisi egyetemnek alkalmul szolgált, hogy a zsinatot
számos hibájáért megrója. (1) Eugen még az 1435. jan. 23-án-tartatott 20. ülés után maga kijelenté, hogy a reformhatározatokkal egyetért. (2) Ugyanazt mondá 1435. jun. 15-én Bachenstein Jánosnak a synodus követének. (3) S Eugen mégis boszankodék a zsinaton, hogy pénzeszközeit, melyekre szüksége volna, nem hagyja meg, az annátákat fölfüggeszti és az előde által részére föntartott egyházi jószág-adományozási jogot kétségessé teszi. Mielőtt a pápa kitört volna, a fejedelmi udvaroknál csavargó és titkos utasításokkal ellátott ágensei által a zsinatot bevádolta, hogy elnököt nevezett ki, s a konstanczi decretumoknak nagyon is messzire kiható jelentőséget adott - olyat, melyet három évvel előbb ő maga is elismert. Az annaták előre láthatlan czélokra alapitvák, - valósággal pedig a pápák mintegy 40 évvel a szakadás előtt hozták azt létre. (4) Midőn,
(1) Bulci hist. univ. Paris V. 426.
(2) "Se concilii decreta semper suscepisse et observasse." Aug. Patricii hist. Concil. Basii, c. 46.; Labbénál Concil. XIII. 1533.
(3) Labbé ib. p. 866.
(4) Az annatákat képezték azon adók, melyeket minden püspökség vagy valamely egyházi adományzás utján nyert birtok után, s pedig előlegesen kellett évenkint a római curiának számára befizetni. Rendesen a birtok jövedelmének felét, de gyakran többet is követeltek mindazon államokból, hol a római kath. vallást követték és a pápa egyházi főnökségét elismerték. Az annaták erkölcsrontó intézménye a szegényebb embereket a magasabb egyházi hivatalokból kizárta, hacsak jobbmódú rokonai vagy barátai nem előlegezték illetőnek a római adóra fizetendő összeget. S ennek következtében a clerus oly helyzetbe jutott, hogy gyakran nyomasztó kölcsönök mellett teljesithette csak hivatalát. Némely német püspökségek az annatákra fizettek egész 25,000 frtot.igy folytatja az instructio, a római curia visszaéléseit fölhozzák, a mi nagy benyomást okoz, akkor a nunciusok vigyenek magukkal és mutassanak elő bulla alakjában tervet, melyben legyen valami a reformokról, hogy igy a gáncsolódók szája betömettessék és a fejedelmeket megnyerhessék. (1) Egyszersmind "a lelkiismeret foruma előtt" a pápai követek különös kegyekkel (tehát dispensatiók- és absolutiókkal) elláttattak, melyeknek kiszolgáltatása által a fejedelmeket a pápa részére nyerjék meg. (2)
A zsinat őszintén, bár megviselve, megkisérté a közbizalom- és hangulattól nekibátorodva a hozzá né-
(1) "Per hanc reformationem, etiamsi usque-quaque plena, non foret, modo esset aliqna, eorum ora obstruerentur, qui continue lacerant et carpunt Romanae curiae famam - redderenturque tunc reges et principes melius aedificati et magis proni ad condescendendum petitionibus Papae et Cardinalium etc." így zokogott a különben sokat elhallgató római udvari annalista, midőn azt lenyomatta. Raynald. a. 1436. 15.
(2) Mennyire terjedhettek ki az ilyféle kegyelmi kitüntetések, melyekkel a fejedelmek a conciliumtóli elpártolásra csábittattak, a bullából nem lehet megérteni; azonban minden esetre jelentékeny foglalásokat eredményezhettek. Mert az előtt egy századdal például VI. Kelemen János franczia király- és az ő feleségének azon privilégiumot adta, hogy gyóntatója multra és jövőre nézve, minden kötelezettség, szövetség vagy hűségeskü alul föloldozhatja, melyeket kényelemmel nem teljesithetnének. "Sacramenta per vos praestita et per vos et eos praestanda in posterum, quae vos et illi servare commode non possetis." D'Achery Spicil. Paris 1661, IV., 275.mely dolgokra nézve beadott pörök és helyi viszonyok megvizsgálásába ereszkedni, melyek különösen Franczia- és Németországból fölterjesztettek. Az által ítélő biróként beleelegyedett a politikai bonyodalmakba, s következménye az lön, hogy a fejedelmeket maga ellen ingerelte. S midőn a harcz pápa és zsinat között kitört, természetesen a fejedelmek részére dőlt el.
Az egyházi egyesülés tárgyában a görög császárral folytatott alkudozás alkalmas ürügyül szolgált a pápának arra, hogy a zsinat mellőzésével egy másik, t. i. olasz synodust hívjon össze. Előlegesen a pápának Baselben volt kevés híve, egy kisebbségi határozatot hozott, mely az Itáliába menők folbátoritására kihirdetteték, mig ő 1437-ik év végén a bázeli zsinat mellőzését, sőt ami több, miként a következmények megmutaták, a ferrarai zsinat megnyitását is kihirdetteté. S midőn a görögök a pápa meghivását elfogadák, a császár, patriarcha és az anatoliai püspökök Ferrarában (később Florenczben) megjelentek - csakugyan sikerült Jenő merénylete.
Bázelban igen jól tudták, hogy Itáliában az odavaló püspökök, kuriálisok, kurtizánok, s a templomi jószág után ásitozók serege a zsinatot nemsokára elözönlik, s az egyházügyi reformokat is eltemetik. Tény, a két évig tartó ferrarai és florenczi zsinatot a pápa még két évig (1442-ig) meghosszabbitá a görögök elmenetele után; de az idő alatt egyetlen javításra czélzó határozatot sem hoztak, sem ki nem hirdettek.
A szakadás a bázeli zsinat tagjai és a pápa között eleintén alig volt észrevehető; mert Jenő első
bullájában úgy tünteté föl eljárását, mintha némely a kisebbség által hozott decretumot, mint az egész zsinat valódi határozatát venné alapul ugy annyira, hogy eleintén a ferrarai zsinat a bázeli folytatásának látszék, s végzéseit a bázeli zsinat fölfüggesztéséig vagy legalább a 25-ik ülésig hozott határozatokhoz kapcsolta. Azalatt mindkét fél a végletek határaihoz közeledék. A bázeli zsinat a konstanczi kánonok alapján mint hitelvet kijelenté, hogy az egyházgyülés hatalma magasabban áll a pápainál, és senkinek a gyülés akarata nélkül azt föloszlatni vagy mellőzni nem szabad. A ki azt tagadja - eretnek. Azután a császár szavára nem figyelve, Jenőt letették és uj pápává Amadeus savoyai herczeget V. Bódog név alatt megválasztották; ami sulyos tévedés és elbizakodás vala, miután egy kettős vagy hármas pápaság és európai szakadás borzalma még nagyon is élénk emlékben élt. Egyébiránt már akkor, midőn a zsinat vezetője artesi Allemond bibornok által ama lépésre ragadtatá magát, kevés számu és tekintélyü egyénekből állott volt. Már ekkor a zsinat hasonló vala egy zavargó, részben illetéktelen s gyülésileg sem igazolt elemekből összetett tömeghez, mely, bár a meggondolatlan bibornok vezetése alatt, kinek föltétlenül engedelmeskedett, magát fegyelmezte és kitartóan állhatatosnak mutatta. (1)
(1) Azon gyakori szemrehányásra, hogy az utolsó végzések alkalmával a püspököket fölülmulták a presbyterek nagyobb számuk által, D'Allemand fölemlithető: ha csak a püspökök birnának szavazattal, akkor nem történhetnék más, mint ami az olaszoknak tetszenék, kiknek püspökei a többi nemzetiségek számát vagy fölülmulnák, vagy legalább annyian volnának, (Aenaeas Sylv. de Concil. Basil. 1791., p. 87.)
[25. szakasz: Unió a görög egyházzal]
Jenőnek le kellett mondani a reményről, hogy olasz conciliumjára a nem olasz püspökök is megjelenjenek. Senki sem ment oda, csupán a burgundi herczeg kényszerite tartományaiból egy pár prälatust megjelenni. Azonban a pápa hosszu ellenkezés után Ferrara és Florenczben reá vette a görögöket, hogy az egyesülés némely föltételeit, melyekhez erősen ragaszkodék, - elfogadák s az egyesülési decretumot aláirták. A császár, ki fővárosa és birodalma végső romjainak elsülyedését látá szemei előtt, - végre határozott. A legnagyobb nehézségek egyikét a primatus kérdése képezte, ami Eugenre nézve a legfényesebb pont vala; mert ha a bázeli zsinat törekvéseinek ellenébe állithatja vala az ismét egyesült anatoliai egyház kedvező bizonyitékait: akkor ügye az egész nyugati kereszténység közvéleménye előtt érvényre emelkedik. A római primátus elismerése főleg a görögök hozzájárulása által nyert volna értelmet, megszünvén a szemrehányás, hogy ezen egyház eretnek és szakadár lett.
A keletieknél közel ezer éven át a patriarchai theoria gyakorlata az volt, hogy öt patriarcha és azok között az órómai mint első és legfőbb az egész anyaszentegyház élén állott ugy, hogy az öt egyházfejedelem hozzájárulása nélkül hittanitás és az átalános egyház üdvének kérdéseiben egyoldalulag nem határozhattak.
A római "pápa" (az alexandriai patriarcha hasonló nevet viselt) elsőbbségéről való föltevésben bizo-
nyos közönséges pápai monarchia rejlett, melyet nyugaton 845 és 1073 óta gondoltak ki s meg is valósitottak, s a görögök előtt csak ugy tünt föl, mint a velenczei doge, vagy egy perzsa schah állása. Olyan szellemvilági önkényuralom, erőszakos beavatkozás az egyházi élet minden rétegébe, és minden törvényes korlátok folytonos áttörése mint nyugaton létezett, - a görögök előtt egészen idegen és elfogadhatlannak látszott. A görög patriarchák sokkal szűkebb korlátok között mozogtak. A pápai indulgentiák tana a keleti egyházban teljesen ismeretlen volt. A római pápák által lassankint szerzett jogok és hatalomeszközök, a görög egyház egyszerű alkotmánya mellett még használatba sem vétethettek. S épen a pápa-systema követelései szolgáltak fő-alapokul századokon keresztül arra, hogy a görögök minden egyesülésről lemondjanak. Már 1232-ben Germanus patriarcha azt irá a bibornoknak: "A ti zsarnoki elnyomástok és a római egyház zsarolása oka a mi elválásunknak" (1). Ugyanazt bizonyítja Humbert domokosrendi generalis a lyoni (1274) zsinatra vonatkozó emlékiratában: "A római egyház tudja, miként kell a jármot az emberek nyakára rakni, s még sulyosabbá tenni; az ő zsarolásai, tömérdek legatusai, nuncziusai, rendeletei és büntetéseinek sokasága a görögöket az egyesüléstől elrettenté" (2). Ez volt az átalános meggyőződés nyugaton. (3) A franczia klerus ugyanarra hivatkozott IV. Kelemen-
(1) Matth. Paris, hist. Angl. p. 461.
(2) Brownnál, Fascic. IL, 215.
(3) Már Gerhoch, de investig. Antichr. 1150. megjegyzi: "Graeci a Romanis propter avaritiam, ut dicunt, se alianaverunt." p. 171.hez beadott fölterjesztésében 1266-ban, (1), és Durand mendei püspök azt Kelemenhez juttatta. (2) Az angol Mondeville János keletről visszatérve irja, hogy a görögök XXIII. János pápa felszólitására, mely szerint vetnék alá magukat, röviden azt felelték: "A te teljhatalmadat alattvalóid fölött erősen hiszszük; de a te határtalan gőgödet mi nem birjuk elviselni és birvágyadat nem birjuk kielégíteni. Veled a sátán, velünk az Ur van." (3). XII. Benedek 1339-ben János florenczi minoritát keletre küldvén, a konstantinápolyi patriarchával és a zsinattal értekezett; de ismét azt mondák: "A római püspökök elviselhetlen gőgje az elválás oka. (4)
A pápa-systema elve szerint a pápa az egyházi hatalom egyedüli képviselője és birtokosa, mely a többi püspököket körülveszi vagy magába zárja, - ez volt a keletieknél leginkább visszatetsző. (5) S ha ők a latinoknál már a szokásos esküvések sokaságát kereszténytelennek tarták: ugy az ő fölfogásuk szerint a
(1) Marlotnál, Metrop. Rhemens. II., 557. "Quod propter ejusmodii exactiones orientalis ecclesia ab obedientia Romanae ecelesiae recesserit, patet omnibus."
(2) Tractatus de Conc. p. 69.
(3) Itinerarius, Zwollis 1487. lib. I. c. 7.
(4) Joh. Marignolae Chronic. Dobnernél. Scipt. ter. Bohem. II. 85.
(5) Igy van a Criminationes contra ecclesiam lat. cz. munkában, mely 1200. évben iratott. Cotelerii Monumenta Eccles. Graec. III. 502. "ἕνα συνεκτικόν τῶν ἁπάντων ἀρχιερέα τὸν Πάπαν [ena sunektikon twn apantwn arcierea ton Papan.] Azt ők föl nem foghatták.pápa lábaihoz engedelmességi esküt rakni kétszeresen gyülöletes volt.
Azonban a görögök helyzetük reménytelensége folytán meglágyultak, s mivel a zsinat alatt pápai alamizsnából éltek, még sem akartak a dolgok elintézése nélkül hazamenni. Eugen a görögöktől követelé, hogy monarchiai hatalmát az összes keleti egyházak fölött bizonyitékokkal ismerjék el; s midőn a pápai theologusok hamis és koholt állomások [= helyek] bőségszarujával, mint ál-Izidor és Gratián kinálták, - a görögöket eláraszták, röviden és szárazon felelék: "Mind ezen kanonok apokryphok" (1). A császár már kijelenté: ha a pápa követeléseinél megmarad, akkor a dolgok elintézése nélkül övéivel elutazik. Végül megegyezés jött létre, mely szerint a pápa lemond azon követeléseiről, hogy az egyház fölötti legfőbb hatalmát "az irás és szentek szózata szerint" elismerjék. (2) Mire a görög császár megjegyzé: az udvariasság szónoklatát, amint a régi püspökök és császárok leveleiben találhatók, még sem szabad juristai logikává ferditeni, a helyett jobb volna a conciliumi kanonokat, mint reformokat alkalmazni. Az meg is történt, s az artikulus igy szól: a pápa Krisztus helytartója, az egész egyház feje, atyja és tanitója a keresztényeknek, Krisztustól teljhatalma van az anyaszentegyházat kormányozni és vezetni, oly módon, amint az egyetemes zsinatok aktáiban és kanonokban foglaltatik. Igy lőnek a pápai ha-
(1) Harduin., Concil. IX.. 968-974.
(2) Amint az alkudozások mutatják, az alatt leginkább ál-Izidor állitásait és Tamás fictioit értették.talom határai és gyakorlatának szabályai kijelölve. Azonban oly szűk korlátok közé és szerény mértékre lettek szoritva, hogy Jenő és theologusai valóban többé nem értettek volna egyet, ha a valódi tényállást ismerve nem a régi és uj hamisítások befolyása alatt készitik el a régi conciliumok és pápák állásának megfordított képét. A görögök az oecumenicum concilium alatt csak azokat értették, melyeket a kereszténység első nyolcz századaiban keleten mindkét fél, t. i. a keleti és nyugoti egyházak tartottak, s azokat Róma ismerte; miért is az első izben kinyomatott kiadványok és VII. Kelemen privilégiumában, sőt még a florenczi gyülésről szóló római kiadásokban is, mint a 8-dik oecumenicum concilium volt megjegyezve. Az első két conciliumban szó sem volt a pápa meghatározott fölségi jogairól, s csak elsőségi rangja a többi patriarchák között van a 28. chalcedoni kánonban elismerve. Azonban a latinok, kiknek szemei előtt a régi zsinatok emlitésekor csupán Sylveszter, Gyula, Vigilius stb. meséi és költött kanonjai lebegtek, azt vélték, hogy azon decretum előszavában a pápai előnyökről kihatólag gondoskodtak. Eredetileg a latin forditás is hiven adá vissza a görög textus tartalmát, melynek minden szava fölött sokáig veszekedtek a görögökkel; miután a fogalmazásnak eredetileg görögül kellett történnie, Biondo Flavius, Jenő titkára a betűk értelmét helyesen fordította (1). Egyedül kretai Abrahám római kiad-
(1) A görögben igy áll: καθ' ὁν τροπον και ἐν τοις πρακτικοις των οἰκουμενικων συνοδων και ἐν τοις ἱεροις κανοσι διαλαμβανεται [kaq' on tropon kai en toij praktikoij twn oikoumenikwn sunodwn kai en toij ieroij kanosi dialambanetai]. Igy van az a régi latin textusban is visszaadva: "quod admodum (jobban: juxta eum modum qui -) et in gestis oecum. Conciliorum et in sacris canonibus continetur. Biondo történelmi müvében is igy forditá. (l. X. Dec. 3.) Utána Márkus bibornok, Vigerius, Fischer rochesteri püspök, Eck és Phigius a szavakat épen ugy értelmezték. Azonban Antoninus domokos már az etiam-ot is fölvette.
ványaiban egyetlenegy szócskának (1) ügyes megváltoztatása folytán tűnt el az, a mit a görögök ez által jelezni akartak. Ugyanis, hogy a pápának engedett előjogok a régi zsinatok szerint legyenek értendők és gyakorlandók. A szabályzat inkább meghatározó útbaigazitás lőn s igy értelmeztetett: a pápát illetik az elősorolt kitüntetések és ugyanazt tartalmazták a régi conciliumok is. S azóta ezen meghamisitással nyomatott le az egyesülési decretum a conciliumi gyüjteményekben.
(1) Quemadmodum etiam áll az eddigi et-et helyett. Ez egyike azon sok hamisításnak, melyekért a vád Orsit illeti, ha ő a nyilvános és az alkudozásokból folyó tényálladék ellen bizonyit. (De Rom. Pontif. autor. 6. 11): a görög tartalom a latin után, mely régente etiam nélkül volt, - fordittatott. Menti őt a görög nyelvben való járatlansága, ha igaz, hogy egy fiatal ember után indult forditásában, hisz a kai-kai etiam által is forditható, Lannoy, Bossuet, Natalis Alexander, De Marca, Maimbourg jezsuita, Duquet régen fölfedezték a fordítás által ütött csalást. A közvetlenül Florenczből a pápa által Anglia királyának küldött görög textusból is rég hiányzanak az egész egyház fölötti primátusra vonatkozó szavak, ugy, hogy gyanitani lehet, miszerint a görög textust valami interpolátió által meghamisitották. Mily gyanusak az unio-oklevél példányai, bár kilencz van, - az egyetlen britt-példányon kívül, megmutatá Brequigny (Mémoires de l'Acad. des Insc. t. 43. p. 306. ff.) Egy sem eredeti. Az ős példány elveszett.
A görögök eltávozása után Jenő hevesen megtámadá a bázeli zsinatot Florenczben kiadott bullájában, (1), mindazáltal átka csak azon üléseket sujtá, melyek a zsinat áthelyeztetése óta tartattak és azon "hamis magyarázatokat, melyeket a konstanczi deeretumnak ott adtak." Ezen elcsavaró tartalékos documentumban még mindig ovakodott az összes kereszténység által oly nagyrabecsült konstanczi végzéseket megtámadni; de gyanusitani törekedett mégis az által, hogy azok csak az egyik engedelmeskedő fél által a schisma alatt akkor hozattak, midőn János pápa eltávozott. Azonban még sem volt még az a csalhatlanság elvesztésének meghatározó decretuma, ami neki annyira fájt. Föltalálta magát. Csak Torquemada engedte volna előbbi bulláiban azt mondani: minden esetben a pápa igénye a concilium elébe teendő, kivéve ha hittani vagy az egész anyaszentegyház üdvére szükséges szabályzatról van szó, akkor a concilium határozatát a pápának elébe kell tenni. (2)
[26. szakasz: A pápai reakció]
Az egyház uj helyzete és a megujuló szakadás között legméltóbb és legkövetkezésteljesebb állást foglaltak el a francziák. A király 1438-ban egyházi és világi rendekből gyülést hivott össze Bourgesban. Itt a pápai követek ugy, mint a zsinat meghallgattatának, a mire határozattá lőn, hogy a bázeli zsinat decretumai némely a franczia viszonyoknak megfelelő módositásokkal elfogadtattak. Igy jött létre a "bourgesi prag-
(1) A Moyses vir Dei decretaléban. Concil. ed. Labbé XIII., 1030.
(2) Deus Novit. Concil. ed. Labbé, XII. 537.matica sanctio", mely az egyházi választás szabadságait, az átalános concilium magasabb tekintélyének alapjait, a római curiának várományok, reservatiók, appellatiok és sokféle pénzzsarolásokkal üzött garázdálkodásainak elvetését elhatározta. Ez volt első terjedelmesebb kodificatiója a későbben ugynevezett gallicán egyház szabadságainak. Róma megveté azokat, s IV. Jenő óta oda törekedett mindig, hogy a gallicán egyház jogait megdöntse, a mi X. Leo pápának sikerült is az 1516. concordatum által, midőn a pápa és király a franczia egyház szabadságain zsákmányképen megosztoztak. Az oroszlánrész a királynak jutott.
Anglia akkor politikai zavarokkal levén elfoglalva, elmulaszta állást foglalni. A savoyai pápát csak kevesen ismerék el, s bár a conciliumnak tetszeni akartak, még sem birták magukat elhatározni. Aragonia királya Alfonz, eddig legfőbb támasza vala a bázeli zsinatnak, most pedig nagy ígéretekkel megnyeretve, püspökeit visszahivta, s a velenczeiekkel a pápának lőn támasza Itáliában. A németek választó fejedelmeik után indulva, a bázeli zsinat és pápa között semlegességet választának; de mégis ugy, hogy semlegességük inkább a zsinatra volt kedvezőbb. A reformhatározatokat is ünnepélyesen fogadták el májusban az 1439. birodalmi gyülésen, miáltal Németország és Francziaország a konstanczi kánonokban az egyházi hatalomról szóló tanitások elismerésére kötelezte magát. Akkor nem volt egész Németországban valamire való ember, a ki az egyház és államra nézve a római curiától jót várhatott volna. A klerus nagy része, az
egyetemek, Bécs, Erfurt, Köln, Löven, Krakó, (1), Páris, annál inkább a fejedelmek és tanácsosaik s az egész nép a concilium és tanításai mellett, a pápa-systemának pedig ellene voltak.
Azonban Jenő nagyon jól értett ahhoz, miként kell ajándékozások által csábitani és különféle fegyverekkel működni; s e részben állása sokkal kedvezőbb volt, mint a conciliumé, melynek, elvei kihirdetett decretumai által megkötve, dispensátiókat, privilégiumokat és exemtiókat nem igen ígérhetvén, a régi egyház szabályaihoz kellett alkalmazkodnia, mialatt Jenő a curiai hagyományok szerint nem vala egyházi törvények által megkötve. A klevei herczegnek a püspökök rovására nevezetes jogokat biztositott, őt az egyház és országának papsága fölött oly urnak tevé, hogy közmondássá vált: "A klevei herczeg pápa lett a maga országában. (2) Már 1438-ban a zsinat tagjait nemcsak letette és kiátkozta, hanem Bázelt is interdictum alá vetette, a városi tanácsot excommunikálta, és mindenkit fölszólitott, hogy a kereskedőket, kik Bázelbe áruczikkeket visznek, - kikergessék, mert irva van: "Az igazságos elvitte az istentelenek zsákmányát." (3). Igaz, hogy hatása sokáig nem volt; mert a zsinat iránti előszeretet, minélfogva az egyház megjavitása körül oly sok jóakaratot tanusita, - még nagy volt. Nehány éven át a választófejedelmek politikája Róma és Bázel
(1) Launoy, Opp. VI. 521. ff. véleményét a párisi kéziratok után nyomatta le.
(2) Teschenmacher, Annal. Cliviae. Francof. 1729. p. 294.
(3) Raynaldi Annal. a. 1438., 5.között ingadozott. Végre 1446. év meghozá az elhatározást. Frigyes király engedve Aenaeas Silvio-Picolomini ügyes titkárának, eladá magát a pápának, a ki többet adhatott neki, mint a conciliumi decretumok által megkötött Bódog. Az adakozó Eugen a királynak lekötelezé magát a császári korona megadásával egyszersmind 100,000 forintot uti költség fejében fizetni. Továbbá: azon joggal is fölruházá, hogy Németországban valamennyi egyházi jószágok tizedét szedheti és egyszerre százat örökös tartományaiban tetszése szerint elajándékozhat, egyházmegyében püspököket nevezhet ki s végre teljhatalommal látta el gyóntatóját, hogy minden bűneitől neki kétszer teljes absolutiót adhasson. (1). Ezzel Németországban a conciliumnak s azzal együtt az egyházreformoknak vége lőn s a német egyház előbbi szolgaságába visszaesett. Silvio aközben pápai szolgálatba lépett s a majnczi választófejedelem két miniszterét megvesztegetvén, azok urokat a pápa részére nyerték. Igy bontatott föl a német fejedelemszövetség, s az előbb követelt uj zsinat elmaradt, a mivel azután Rómában nem is igen törődtek. Jenő győzelme teljes volt. Halálos ágyán még a német követek hódolatát fogadta. Az esemény (1447. febr. 7.) Rómában harangok zugása és örömtüzekkel ünnepelteték. S nem sokára minden legcsekélyebb engedmények, melyeket Jenő a németeknek adott, - titkos bullákban visszavonattak, nehogy "a pápai széknek leg-
(1) L. Chemel Geschichte Kaiser Friedrich's IV. Hamburg 1839. II. 385. A documentumok Chemel materiáléiban le vannak nyomtatva. II. 195.
kisebb rövidséget is okozzanak." Egy pár év múlva reá meghalt Jenő, mint győzelmes a concilium és Németország fölött; de a fölhasznált eszközök emlékei a lelki furdalás eme szavait csikarák ki belője: "Oh Gábor, mennyivel jobb volna lelkednek szentnek lenni, bár soha ne lettél volna bibornok és pápa!" A közben a konstanczi decretumokat s a conciliumok felsőbbségét és törvényes összehivását illetőleg nyilvános bullájában elismerte. (1)
Midőn III. Frigyes 1452-ben a császári koronát a pápa kezéből elfogadá, Aenaeas Silvio az ő nevében és jelentésében nyilvánitá: "más császár conciliumot kért volna; de a legjobb concilium a pápáé a bibornokokkal." (2)
Az uj pápa V. Miklós, ugyanaz a bolognai Tamás, ki oly szerencsésen alkudozott Frigyes királylyal, ujakat fűzött elődének kivivott győzelmeihez a bécsi concordatum által (1448. febr. 17.), melyben a pápának tömérdek német egyházi jószágokon kinevezési jog engedtetvén, - s oly szerződést kötöttek Frigyessel, mint a német fejedelmek megbizottjával, mely szerint a nyeremények és jövedelmek a pápai curia és fejedelmek között megosztandók. A fejedelmek már előbb némely kedvezmények által megnyerettek annál könnyebben, mivel észrevevék, hogy a bázeli reformhatározatok területeiken tevő egyházi hatalmukat jelentékenyen meg-
(1) Raynald. a. 1447. 4; Müller Reichstags-Theatrum, 347. ff.; Koch, Sanctio pragm. p. 181 squ.
(2) Aeneae Sylvii hist. Friedrich III. Kollarnál, Analecta II., 317.nyirbálják. A szerződés nemsokára megköttetett, midőn III. Kalixt 1457-ben a császárnak kijelenté: hogy a pápa a concordatum által nem köteleztetik, és semmiféle szerződéssel sem lehet a pápai széknek tökéletesen szabad tekintélyét bármi módon korlátolni vagy megkötni. És ha az történik, csupán kegyelemből, békeszeretet s a császár, valamint a német nemzet iránti hajlandóságból történhetik. (1) Ez elv lett Rómában; taniták, hogy a pápai tekintély nem kötheti meg magát, az ellenkeznék teljhatalmával; s annál kevésbbé róhat a pápa utódjaira valamely kötelességet, mivel minden pápa hasonló a másikhoz, "hasonló a hasonlók között, de azon túl nincs hatalma." A concordátum által tehát a nemzet igen, de a pápa nincs megkötve. (2) Igy okoskodott Buoncampagni Cataldino bolognai törvénytudós, midőn a bázeli zsinat ellen irja: "Amit a pápa megigért, az által teljhatalmában nincs megkötve, mivel mindenki alattvalója, s igy minden szerződés, fogadalom csak kegyelmes beleegyezés jellemével birván, mint ilyen bármely pillanatban visszavehető; azért a pápa igéretei daczára sincs a concilium végzései által megkötve. (3)
(1) Quamvis liberrima sit apostolicae sedis auctoritas nullisque debeat pactionum vinculis coerceri etc." Aenaeae Sylvii epiist. 371. Opp. ed Basil. 1551, 840.
(2) Igy például Corrado Pirro római kanonista etc. (Praxis dispens. Apost., de Concord. quest. 8.)
(3) De translatione Concil. in Roccaberti Biblioth. max. VI., 27. Római censurával 1697-ben ismét lenyomatott. Ugyanazt bizonyítja a hires kanonista Sandei Felino a XIII. Cap. de judic. decretaléihoz irott kommentáraiban, miért később a pápáktól püspökségekkel jutalmaztatott meg.Az 1610. német concordátumra vonatkozólag határozottan kijelenté a római jegyzék: a pápára s a római curiára nézve a concordatum csak kegyelemből engedélyezett privilegium, mely reá (a pápai curiára) nézve semmi kötelező erővel nem bir. (5)
Azonban a németek gyülölete és megvetése pápa és a császár ellen 1445-ben Frankfurtban tört ki a birodalmi gyűlésen, és később, midőn arról volt szó, hogy a törökök ellen viselendő háborúkhoz pénzsegélylyel járuljanak. Senki sem akart nekik és követeiknek hinni, mivel az egész csak pénzcsikarás volt, s mint Aenaeas Silvius (2) mondja: "Mindnyájan megátkozták a császárt, pápát és követeiket megvetették". Ezen birodalmi gyülésen még néha fölemlítik a conciliumot is, mely most a pápa rémképe lőn annyira, hogy a német
(1) Nicolarts, Ad. Concord. Gerni. tit. 3. dub. 3. §. 6. A kurialisták tanitása szerint a concordatumoknak Rómára nézve semmi kötelező ereje nincs. Igy mondja Zallwein benczés barát (Principia jur. eccles. III., 300): "Passim docent assentatores Rom. Pontificis et Curiales Romani, apud quos ipsum nomen Concordatorum pessime audit." A jezsuiták kivételével valamennyi német kanonista azért tartá szükségesnek a természet- és ősegyházjogok alapján bebizonyítani, hogy a pápa szavát, melyet ő vagy előde adott, megtartani is köteles. Barthel, Schramm, Schrodt, Dürr, Schund Antal, Schlőr, Oberhauser, Zallwein s többi mint igy gondolkodtak. Egyedül XIV. Benedek 1740. decz. 14. kelt, és a lüttichi káptalanhoz küldött breve-jében jelenté ki, hogy a concordatum által megkötve nem érzi magát. V. ö. Endres, de libert. eccl. germ. 1774, p. 60. Thood. a Palude (Hontheim), Flores sparti etc. 1770. p. 452. Barthel. opusc. jurid, 1756, II. 273 ff.
(2) Pii Commentarii, a. Joh. Gabellino. Fcf. 1614. p. 22.fejedelmekkel egyenkint folytatott alkudozásokban, miként Isenburgi Dietherrel történt, - mint föltételt kiköték, hogy egy átalános zsinat összehívását nem is fogják többé emliteni sem. Azonfölül minden hivatkozás [Appellation = fellebbezés] az egyetemes conciliumra II. Pius által leginkább sujtatott egyházi átokkal.
Azonban ugy látszik, hogy Frigyes császár életének alkonyodtával mégis megbánta, hogy résztvett azon szétromboló mű létrehozásában. Az 1486-dik évi birodalmi gyülésre Frankfurtba küldött követének adott utasitásában mondja: "Tudom, mily nagy pénzösszeg megy évenkint annaták, indulgentiák és egyéb ürügyek alatt Rómába, s milyen nagy engedelmességet és alárendeltséget tanúsított minden más nemzet között inkább a németség a római szék iránt. Amit a pápa, bibornokok és hivatalnokaik ugyanis háladatlanul és gőgösen fogadtak és a német nemzetet minden alkuvásoknál a legfontosabbnál, ugy mint a legcsekélyebbekből kizárták, megveték annyira hogy szánalomra méltó s azt tűrni minden emberi természet és józan ész ellen van. Kösse azért (a követ) a fejedelmek szivére, hogy a pápa iránt ne legyenek oly nagy mérvben engedelmesek és szófogadók, a német népek pedig ne legyenek ezután másoknál megvetettebbek és lealázottabbak." (1)
A franczia király közbenjárására lemondott Bódog is, és több diöcesis feletti egyházhatalommal legfőbb bibornoknak kineveztetett. A bázeli zsinatnak Lausan-
(1) Slőzers Briefwechsel X 269.
neban szorult utolsó maradványa és föloszlott, és az artesi bibornok a "gonoszság növendéke és a romlottság fia" amint Jenő nevezé, - visszahelyeztetett ugyan, de soha egyetlen pontot sem vont vissza állitásaiból. Ez nem is akadályozta VII. Kelemen pápát, hogy halála után szentnek nyilvánítsa, "mert az ő szentsége csodák által lőn megpróbálva, mennyei tiszta és szeplőtlen életet élt."
[27. szakasz: A tizenötödik század hangulata és körülményei]
Az 1446. szerencsétlen év után még sok idő telt el, míg Németországban beláták, hogy a conciliumban az egyházjavitás végső reményei is elenyésztek. Még 1459-ben hihetetlennek látszék, hogy az egész reformjavaslat" tökéletes hajótörést szenvedett. Az axpachi karthausi prior Vincze igy gondolkodék: csak találkoznék király és püspök, a ki egy conciliumra védleveleket bocsátana ki országába s a ki azt kihirdetné, akkor az a római curia ellenzése és anathemája daczára is létre jönne, - s attól lehetne még valamit reményleni; mert a római székről tudva van, a mint 50 évi tapasztalás is bizonyitja, hogy tőle semmiféle üdvhozó rendelkezést várni teljességgel épen nem lehet. A hussita eretnekségnél sokkal veszélyesebb ez a tévelygés, s legjobb volna az egyházra nézve egy átalános zsinatot összehívni. Leirja azután miként sikerült Jenőnek az egyházi javak csábétke által csaknem valamennyi literatusokat megnyerni. (1) A tudósok elpártolását, mint különösen Cusa Miklós és Tudeschi érsekét már 1443-ban korholja és vádolja egy névte-
(1) Pez. Codex epistol. III. 335.
len német: "A római paráználkodónak a fajtalanságtól részeg tömérdek ágyasa van épen Németországban annyira, hogy Krisztus jegyese az egyháznak és az azt képviselő zsinatnak annyi ezer között alig akad egy hű tisztelője. S mégis Németország az, mely a pápától császárában legtöbb méltatlanságot szenvedett, csak a német császár kényszerittetett "a mesés és koholt decretaliák" szerint a pápának megesküdni. (1)
A bázeli zsinat utoljára, föloszlása végső pillanatában fényes elégtételt nyert. Ugyanis: még Jenő halála után is oly hatalmasok valának magában Rómában is a zsinat iránti eszmék, hogy V. Miklós uj pápa, bibornokai tanácsára, bullát adott ki, (2) melyben mindazon iratokat, melyeket Eugen a bázeli zsinat ellen kiadott, - semmiseknek és teljesen hatályon kívülieknek nyilvánitá még azon esetben is, ha a ferrarai, vagy florenczi concilium approbatiójával bocsáttattak volna ki. Ugy tekintessenek, mintha soha meg nem jelentek volna; mire Jenő irataiból épen ugy kiszakittattak és megsemmisittettek, mint VIII. Bonifácznak Francziaország és királya ellen kiadott bullája, V. Kelemen parancsára megsemmittetének. (3) Igy lőnek megünne-
(1) Tractatus missus Marchioni Brandenburgiensi a. 1443. Ms. mint a Hardtféle gyűjtemény 31. tomusa a stuttgarti bibliothekában. A decretaliák felőli kifogások mindig (már korán) feltünők voltak. S Cusa Miklós is éppen akkor ismeré föl először némely ál-izidori decretaliák valótlanságát.
(2) A bulla "Tanto nos." Monod jesuita Amedeus pacificusában Paris, 1626, 272. l. áll.
(3) "Tollimus, cassamus, irritamus et annulamus," - igy áll a bullában.pelve teljes triumphussal mindkét javitó zsinatnak az egyetemes synodus legfőbb hatalmáról szóló alaptételei a pápa fölött; a gyanusitások, melyeket Jenő pápa Torquemada ingerléseire a konstanczi zsinat ellen világba szórni megpróbált, - eltüntek nyom nélkül, s az egyetemes egyház képviseletének magasabb joga előtt maga a római curia is meghajolt. A bázeli zsinatnak valamennyi egyes javitó decretumait, melyek Róma uraságának és financziáinak hátrányára voltak, összegyüjték és megsemmisíték; de a pápa alárendeltségét tartalmazó alap, dogmatikai határozatai érintetlenül maradtak.
A legnagyobb kisértetbe II. Pius az egykori utazó rhetor és literatus esett, aki egyszer a bázeli zsinat működéseit védelmezte, hogy a konstanczi végzéseket megátkozhassa, miután azok még mindig damoklesi kardként nyugtalanítva lógtak a kuriálisok feje fölött, s a pápai teljhatalom élvezetét elkomoritották. De a nyilvános közvélemény nagyon is zsinatias levén, Pius nemcsak nem félt, hanem egyik bullájában (1463) tanácsosnak látá világosan kihirdetni: "Hogy ő egy oecumenicum concilium tekintélyét és hatalmát mint a konstanczi zsinatét is, melyet tisztel, - elismeri." (1)
Azonban Torquemada faja még nem halt ki. Szerzetesektől, bibornokok- vagy olyanoktól, kik azok akartak lenni, lassankint könyvek jelentek meg, melyek törekedtek a pápai rendszert azon helyzetéből kiszabaditani, melybe a concilium sodorta. Föladatuk
(1) Concil. ed. Labbé., XIII., 1410.
nem volt nehéz; miután csak az Izidori, Gratián- és Tamásféle hamisitásokban foglalt anyagoknak kellett, thesisekbe csoportositva, következéseit fejtegetni, hogy azokból az episcopalis és conciliumi rendszer összefüggő tanának alaptalanságát leszármaztathassák. Igy keletkeztek Capistrano, Albonus Hieronymus, Campeggi Tamás, Clisius Tamás, Marczellus Kristóf, Jordanus Lälius és mások iratai, kik mindnyájan 1460-1525 között éltek. Egyetlenegy elég azokból, hogy a többieket megitélhessük; mivel egyik a másik után irta le, s mindenikben azon hamisitott és koholt bizonyitványok, kánonok és tények ismételtetnek.
Midőn a tiszta s magas erénynyel teljes lelkü szent Katarina Sienából XI. Gergelyhez ment, mondá: "Ő a római curiánál a pokoli gonoszság bűzét érzi." Mire a pápa felelé: "Hisz még csak egy pár napja, hogy jelen van." Ekkor a különben oly alázatos szűz teljes méltósággal ezeket mondá: "Tartózkodom kimondani, hogy szülővárosomban a bűnök szagát nagyobbnak tekintém, mint ön tekinti azokat, melyek a római curián naponkint elkövettetnek." (1)
Mindenütt hasonlót tapasztaltak; mert a Rómában uralkodó systema által eddig ismeretlen mestersége a corruptiónak és gonoszságnak találtatott ki, s a központból, mint valami műhelyből finom és átható méreg gyanánt az egyház legtávolabbi edényeibe is széthordatott. Mindenki, aki tanácsot és segélyt keresve a közromlottság ellen a keresztény világba széttekintett,
(1) Acta Sanctorum Bolland., 30. April. p. 891.
vagy csak saját szűkebb körében kezét javitásra akarta emelni, érzé, hogy mindig s mindenütt pápai befolyások akadályozzák s a reménytelen kisérletet abban hagyta. Pápai bullák, egyházi átkok, kolduló barátok, kurtisánok, (1) inquisitorok mindenütt találhatók. Maga Erasmus, Fischer rochesteri püspökhöz küldött iratában mondja: "Hogy ha Krisztus ezen sokféle alaku papi zsarnokságtól népét meg nem szabadítja, a török zsarnokság inkább elviselhető lesz." (2)
Igy enyészett el a XV. század közepe óta az egyházi irodalomból a remény szava, mely még annak kezdetén s a konstanczi és bázeli zsinatok alatt irás-és beszédekben viszhangzott volt. Mindig ugyanazon gondolkodási kört tapasztaljuk, melybe az ember bezárva találta magát. Az egyház reformja lehetetlen addig, mig a római curia ugy marad, a mint van; de ott csak Isten csodája által lehetne reformot reményleni. Igy nyilatkozik Juntenburgi Jakab apát is. (3) "Előttem alig hihető, hogy az egyház javulása bekövetkezzék; mert akkor a római udvart kellene legelőször is reformálni; s az milyen nehéz, mutatja a mostani dolgok folyása. Nincs nemzet, mely az egyház reformjának oly hevesen ellenszegülne, mint az olasz, mely mindig ahoz csatlakozik, akitől fél." A legtiszteletreméltóbb hollandi theologus, amint nevezni szokás: a
(1) Igy hívták azon fizető és kunyoráló kóbor papokat, a kik Rómába utaztak egyházi joszágokat keresni és kapni.
(2) Epp. 6, 8. p., 353, ed Londin. 1642.
(3) De septem Statibus ecclesiae, 1450. Walch, Monimenta II. 2. 42."doctor exstatikus" a karthausiak priorja Rykel Dionysius szintén ez értelemben nyilatkozik azon égi jelenés által, melyet a pápának is megmutatott: "mennyeknek a szentek egész kara esedezik a legsulyosabb büntetőitélet által szorongatott tévelygő egyházért." De azok azt nyerték válaszul: ha maga a pápa, bibornokok és praelátusok a többiekkel együtt Isten nevére esküdnének, hogy magukat meg akarják javítani, - mindnyájan hamisan esküdnének; az egyházon lábától fejéig nincs már semmi egészséges. (1)
Mindenfelé érezték közönségesen, hogy az egyház a reformmal ugy van, mint Sibylla könyveivel volt egykor a római király. Most, midőn a római kuria által elhintett corruptio magvai 50 éven keresztül még bujábban tenyésznek s az egyház maga megvédésére semmi erőfeszítéseket sem tőn: még drágább áron és csekélyebb következményekre való kilátások nélkül kell a reformot megvásárolni. Sokan ugy vélekedtek, mint (1484) Institoris domokos: "A világ zsinat után sovárog, de hogy jőjön az létre a mostani egyházfők állapotában? Semmiféle emberi hatalom el nem érheti, hogy a zsinat az egyházat reformálja; itt Istennek kell rajtunk valami csodálatos módon segiteni. (2)
Sovárgó kebellel tekintének a németek más nemzetekre, példaul francziák, angolok és skótokra, kik a római curiától még sem szenvedtek oly gyalázatosan, mint ők, a fejedelmeik által barbármódon áruba bocsátott "alázatos és türelmes németek."
(1) Petri Dorlandi chron. Cartusieuse, Colon. 1608. 394-339.
(2) Hottingernél, histor. eccl. saec. XV. p. 413.Aenaeas Silvius, vagyis II. Pius pápa már előbb föllelkesité a németeket s megnyeré a kedélyeket, a mit barbárságuk mellett is érdemül tudtak be s hálásak voltak azért, hogy a római curia Németországban régen megkísértett czivilisatori hivatását az ottani viszonyokra nézve űzé, bár azért magát gazdagon megfizetteté. (1)
Midőn Jakab trieri választófejedelem azt tanácslá Frigyesnek, hogy a németek jóindulatának megnyerése végett kényszeritse III. Kalixtus pápát arra, hogy Németország sérelmeit elháritsa, - reá beszélé Aenaeas Silvius a királyt, hogy inkább a pápára, mint a német nép megnyerésére támaszkodjék; mert "a nép és király között mégis feledhetlenebb gyülölet van, s igy eszélyesebb az uj pápa kegyeit neki teendő szolgálatokkal megnyerni. (2)
Igy maradt Róma a régi bűniskola, melyben a német és olasz papok jelentékeny része, mint kurtisánok vagyis papi hivatalt hajhászók és pénzkeresők, tanulási éveiket átélték, s honnan egyházi adományokkal és bűnökkel terhelten, de egyszersmind absolutiók és indulgentiákkal is ellátva, hazájukba visszatértek.
Az átalános mértéktelenség bűne némely időkben valami talányszerü. Európa összes keresztény államai-
(1) Responsa et replicae Wínphelingii ad Aenaeam Sylvium Frehernél, Scr. rer. Germ. ed Struv. II., 686-98. Még 1516-ban is szükségesnek tartá a hazafias érzelmü Winpheling hazáját s annak szószólóját Maier Márton mainczi kanczellárt a sienai pápa ellen védelmezni.
(2) Gobellini Comment. Pii. II. 25.nak minden egyházmegyéjében átalános volt a papok ágyassága; s már föltünést sem okozott, annyira, hogy némely tartományokban harmincz pap között alig volt egy, aki magát tisztán megtartotta. Holott napjainkban vannak országok, hol a klerus nagyobb része ment a megnemtartózkodás gyanujától. A különbség oka a teljesen megromlott egyházkormányzat közönséges állapotában létezett. Szó sem volt kivételről, aki például az egyház szolgálatában buzgólkodva példányképül szolgálhatott volna. Hol minden megvásárolható, fölszentelés és egyházi adományokért Rómában alkudoztak és kunyoráltak volt, hol a lelkiismeretes emberek, kik szentségvásárlással magukat bepiszkolni nem akarták, kényszerültek hátravonulni, a lelkiismeretlenek előnyére, kik magasabb állomásokra gyorsan fölemelkedtek, hol a papi állás minden életmód között a leghenyébb és legkényelmesebb élettel kínálkozott, s a mellett legtöbb előjogok s legcsekélyebb testületi kötelezettség volt, - ott reformot várni nem lehetett. Arra nézve pedig, hogy a klerusban átalános személybiztosság és büntetlenség uralkodhassék, - a római curia kihatólag gondoskodott. Ahol maguk a fők isteni és emberi törvények megvetésében példával járnak elő, ott nem lehetett várni, hogy az alattvalók a megtartóztatás nehéz jármát fölvegyék, - s igy a ragály mindenfelé elterjedt. Mindenki, aki Rómából jött, azt mondá otthon, hogy a kereszténység anyavárosában, a minden egyház nagyanyja és tanítójának ölében az egész papság csaknem minden kivétel nélkül ágyasokat tart. (1)
(1) Midőn VIII. Incze alatt a pápa vikáriusa meg akará tiltani, arra is kényszerité őt, hogy edictumát visszavegye: "propter quod talis effecta est vita sacerdotum et curialium, ut vix reperiatur qui concubinam non retineat vel saltem meretricem." Igy irja egy római iró, Infessura, diáriumjaiban (Eccardinál corp. histor. II, 1997.)