[BEVEZETÉS]
[Itt kezdődik az 1870-es magyar fordítás szövege - NF]
A fátyol, mely a nagy egyetemes zsinati előkészületeket s annak czélzatait takarta, már-már szellőztetve van.
A "Civiltà Cattolica" február 6-ki száma (a "Köln. Volksztg." február 14-ki közlése szerint) Francziaországból keltezett levelezés alakjában, következő igen fontos czikket hozott: "A szabadelvű katholikusok félnek, hogy a zsinat a syllabus tanait s a pápa dogmatikai csalhatatlanságát kihirdeti; e mellett azonban nem mondanak le azon reményükről, hogy a zsinat a syllabus egynémely tételeit, az ő elveiknek megfelelő értelemben fogná módosítani vagy magyarázni, s a pápa csalhatlanságának kérdése vagy érintetlenül hagyatik, vagy eldöntetlen marad. A valódi katholikusok (t. i. a hívők nagy többsége) az ellenkezőt remélik. Ők kívánják, hogy a zsinat a syllabus tanait kihirdesse. Ugyanis a zsinat tehetné, hogy a syllabus tagadólagosan fogalmozott tételeit állítólagos alakba öntse s a szükséges megfejtéssel azokat kimondja, hogy igy a némelyeknél még található félreértéseknek útját állja. A katholikusok örömmel veendik a pápa dogmatikai csalhatlanságának kikiáltását. Mindenki tudja, hogy a pápa nem hajlandó megtenni a kezdeményt egy oly tétel kö-
rül, mely egyenest reá vonatkozik; remélik azonban, hogy a Szent-lélek a zsinati atyák ajka által egyakaratu nyilvánulatban közfelkiáltással fogja a pápa csalhatlanságát meghatározni. - Végül sok katholikus kivánja, hogy a zsinat a bold. szüznek hozott hódolatok sorát az ő menyekbe való dicsőséges fölvétele dogmájának kihirdetése által zárja be".
Ezt megelőzőleg mondatik: "A katholikusok hiszik, hogy a zsinat rövid tartalmú lesz, s e tekintetben a kalczedoni zsinathoz hasonló (mely három hétig tartott). Hiszik, hogy a püspökök a főkérdésekben összetartók lesznek, tehát a kisebbség nem soká fog ellenkezhetni, ha mindjárt arra nagyon is készséges lenne."
Ugyancsak a "Civiltà" egyik ujabb füzetében, egy Belgiumból keltezett tudósítás hasonló, vagy azonos ohajait tolmácsolja a belga katholikusoknak, "kik nem csak testtel lélekkel viseltetnek odaadással az egyház és szent szék iránt, hanem tartózkodás nélkül vetik magukat alá minden a szent széktől származott tandöntvénynek." Ők remélik, mondja az emlitett tudósitás egyebek között, hogy a zsinat, egyszermindenkorra véget fog vetni a katholikusok között fenforgó szakadásnak, a mennyiben a szabadelvüség szellemén és tanain halálos döfést fog ejteni, ők remélik, hogy a pápa csalhatlanságának s az egyetemes zsinatok fölötti fensőbbségének dogmája ki fog mondatni. - Ezen remények és ohajok kifejezése mellett nem mulasztja el a tudósitás, Belgium ugynevezett szabadelvü katholikusainak (ellenkező várakozásait visszautasitani. Ezek, kik-
nek számuk jelesül az al-papság között tetemes s a kik az encyklika és syllabus tanainak nem vetették magukat alá, azt állítják, hogy a politikai kérdések nem tartoznak a pápa illetékességéhez, s ez okból némelyek közülök az encyklikát és syllabust az ő szellemükben magyarázták erőszakosan. Ezek vaksága, hogy a legszelidebb kifejezést használjuk, - folytatja az említett tudósítás - annyira megy, hogy vagy oly elhatározást várnak, mely ezen okmányait a szent széknek megczáfolná, vagy legalább ezeknek az ő értelmükben való magyarázatát."
Alig csalódunk, ha a "Civiltà" ezen tudósítása mögött, melyeket talán más világrészekről hasonlók fognak követni, többet keresünk mint csupa puhatolódzást, vajjon mutatkozik-e az elkészített dogmatikus meglepetések iránt kellő érzékenység. Nem, azok kik hasonló üzelmekkel foglalkoznak, nincsenek megszokva az idő szellemi hangulata iránt a legkisebb figyelemmel is viseltetni. Ez okozza, hogy mi az ugynevezett valódi katholikusoknak a szent székhez pongyola kérvények alakjában benyújtott nyilatkozataiból sokat mondó jelét látjuk annak, a mi a zsinat előtt áll; jelét annak, hogy a püspökök már most megbarátkozzanak feladatukkal, s a haszontalan ellenállásról lemondjanak; s továbbá, hogy az egész kath. világ elkészüljön a Szent-léleknek mindinkább közeledő nyilatkozatára.
Minthogy a "Civiltà" a római jezsuiták által szerkesztetik, s nehány év előtt a pápa által egy külön brévében igen feldicsértetett s általa mint az igazi egy-
háztanok legtisztább közlönye jeleztetett, bizonyos tekintetben a római kúria "Moniteur"-jeül tekintendő. Nem sokat mondunk tehát, ha állítjuk, hogy a "Civiltà" szavai messze horderejű kérdésekben, úgy a pápának mint sok más "többeknek" gondolataival találkoznak. Ezen hivatalos jellegnek egészen megfelelő a magas hang is, melyen a "Civiltà" szól, a megvető modor, melylyel ellenei irányában eljár. Közleményei sokszor ugy veszik ki magukat, mint czikkekké átdolgozott pápai bullák. Azokra nézve, miket a római zsinat czéloz, jobb és megbizhatóbb forrás nem kivánható.
A "Civiltà"-nak ezen jelzett jelzésein kivül egyéb jelek sem hiányoznak. Bizonyos idő óta a jezsuiták nagy tevékenységet fejtenek ki congregatiók alapitásában, melyek lekötelezik magukat, hogy a pápa csalhatatlanságát mint dogmát elfogadják és annak számára propagandát is csinálnak. Továbbá Rómából érkezett utasitások folytán a tartományi zsinatok az utóbbi évtized alatt ismét elővétettek. A mint a közrebocsájtott okmányokból láthatni, a pápa csalhatlanságáról szóló tan s a syllabus véleményadás végett azok elé terjesztve lőn. Schneemann jezsuita értesít, (1) hogy a kölni, kalocsai, utrechti stb., valamint az éjszakamerikai zsinatok, a pápa csalhatlanságát elfogadták. Hozzátevőleg megjegyzi:
"Rómában revideált hasonló nyilatkozatok azért fontosak, mivel mutatják, hogy ezen pápai prerogativa, ha nem is alaki vallástétel még, Róma egyházfejei előtt
(1) Litterarischer Handweiser Jahrgang 1867. p. 439. s k
mégis mint kétségtelen áll. Mert szorosan tiltva van tartományi zsinatokon hit dolgában vitás pontok fölött határozatokat hozni." - A kétségkivül jól értesült tudosítónak ezen nyilatkozata után alig csalódunk, ha fölteszszük, hogy Romában, ezen határozatok kimenetelére nem igen várakoztak, hanem a tartományi zsinatoknak előre utasitásokat adtak arra nézve, hogy a kérdéses tárgyat igenlőleg döntsék el. Az egyház jelen viszonyai között ezen előrevárt igenlő határozatokat Rómában a zsinat előtt felmutatják, hogy azokra, mint dogmatikus kérdésben a kath. püspökök többségének okmányára támaszkodhassanak. Ebből az fogna kisülni, hogy a csalhatlansági dogma nem kizárólag és egészen a jezsuiták ügye, a mit IX. Pius már a szeplőtelen fogantatási dogma kijelentésénél is ohajta kikerülni, nehogy ő mint jezsuiták kezében levő eszköz tünjék fel. Ugyanis Flirnek egyik római tudósitása szerint a pápa váratlanul engedett Rauscher azon kivánatának, hogy a szeplőtlen fogantatásról szóló bullából kihagyja a bizonyító erővel nem biró textusokat, mert, mint ezt ő kifejezte, ha mindjárt ez lealáztatás is Rómára nézve, mégis eltürendő dolog, nehogy látszassék, mintha minden a jezsuiták kezében lenne. (1)
Jó forrásból tudjuk, hogy a csalhatlansági dog-
(1) Briefe aus Rom Innsbruck 1864. p. 25. "A szent atya az idegeneknek, névszerint Rauschernek ezen birálatát rosz néven vette s igy szóla: Questo è una mortificazione per Roma, ma è bisogno di sofrirla, affinchè non si dica, che tutto sia dipendente dai Gezuiti."
mát győzelemre segítő csataterv már készen áll. Egy angol főpap - megnevezhetjük őt - válalkozott, hogy a gyülések kezdetén alázatos kérelemmel fordul a pápához, hogy az, a pápa csalhatlanságáról szóló véleményt dogmai méltóságra emelje. Erre, - így számítanak a jezsuiták és elvtársaik - a már megdolgozott és megnyert többség felkiáltás által fog e kéréshez csatlakozni, mely önkéntes és mintegy rögtönös fölülről nyilatkozott ellenállhatlan nyomásnak a szent atya szívesen fog engedni, s az uj dogma hosszabb tanakodás nélkül, mintegy varázsütésre egyszerre fog az ülésből előlépni. A mint pápaválasztáskor a rómaiaknak hirdetik: "habemus papam", ugy fogják ezen nevezetes ülés napjának alkonyán, a kath. világnak hirdetni: "habemus papam infallibilem". És ezen ujonan támadott, örökkön fénylő napja előtt az isteni igazságnak, a jezsuiták biztositása szerint, a téves tudomány és modern müvelődés agyrémei végkép el fognak enyészni.
Különben a "Civiltà" föntebb idézett közléséhez alkalmazkodva világos előttünk, hogy a zsinat leginkább azért van egybehiva, hogy a jezsuiták s a római udvart vezető párt kedvencz ohaját kielégítse.
Ezen ohajokat szándékunk az alább következőkben megvilágítani, ugy osztván be a tárgyat, hogy elsőbb is a syllabust, s azt, a mi azzal czéloztatik, veszszük szemügyre; ezután rövid fejtegetést adunk az uj Mariadogmáról, végül a történelmi tények fonalán a pápai csalhatlanságról igyekszünk kellő tájékozást szerezni.
I.
A syllabus dogmatizálása.
A syllabus fejezetei, mert a mint hallottuk, ez képezi egyik fő kivánságát a valódi katolikusoknak - a zsinat által positiv állítások affirmativ tantételek alakjában fognának meghatároztatni. Ezáltal az egyház igen tekintélyes számu, eddig ismeretlen, vagy sokszor megczáfolt hittételekkel fog gazdagodni; ha azonban még a pápai csalhatlanság is az egész egyház közhitévé emeltetik, bizonyos, hogy mindez csak zsengéje lesz későbbi idők számára fentartott még bővebb aratásnak. Igaz ugyan, hogy ezáltal az egyház terjének köre mindig kisebbre vonatik össze, talán annyira, hogy a világ még egyszer tanuja lesz a jelenetnek, melyet már egyszer bizonyos pápa szerzett, t. i. de Luna Peter, ki mint XIII. Benedek, az összes kereszténységet, mely őt pápaul elismerni nem akarta, Peniscola nevű sziklavárából megátkozta, s midőn a constanci zsinat (1417) őt ünnepélyesen letette s híveinek száma igen kevésre apadt, kijelenté: "Peniscolában és nem Constanczban van az egész egyház egybegyülekezve, valamint Noé bárkájában egykor az egész emberiség tartózkodott." E körülmény azonban kevéssé nyugtalanít, miután mi-
nél nagyobb arányban hagyják el az egyházat a müveltebb osztályok, annál könnyebb lesz a Loyola-féle kormányosoknak a hajót vezetni, s a hátramaradott nyájat, még készségesebb alárendeltségben tartani. A katholicismus ezáltal, mint egyetemes vallás ilykép, sorsának gúnyára, nevének és fogalmának nagy ellentétébe fogna esni.
Miután tehát a zsinaton egybegyülekezendő püspökök hitczikkelyt formulázható hatalmukat, a syllabus tartalmára nézve gyakorolni fogják, semmi egyebet nem kell tenniök, mint zsinatilag megpecsételni azon művet, melyet Schrader bécsi jezsuita (1) helyes előrelátással már elkészített. - Ő ugyan is a syllabus tagadó és kárhoztató tételeit assertorius alakba öntötte, s igy minden fáradság nélkül anticipálhatjuk ez irányban a zsinat határozatait. Minthogy pedig a zsinat csak három hétig fog tartani, 1869. év deczember 29-én a római kath. világ következő igazságokkal gazdagabb lesz, melyeket lelke üdvének koczkáztatásával tartozik hinni:
1) Az egyháznak hatalmában áll kül kényszert is alkalmazni, rendelkezik közvetett, és közvetlen földi hatalommal - potestatem temporalem, ellentétben a potestas spiritualis-sal; egyházi szólásmód szerint politikai és testi büntető hatalommal (2). Hogy pedig ez ér-
(1) Der Papst und die modernen Ideen. II. Heft. Die Encyklika. Wien 1865.
(2) A syllabus elátkozza a következő tételeket: "Ecclesia vis inferendi potestatem non habet, neque potestatem ullam temporalem, directam et indirectam (§. 24). Praeter potestatem episcopatui inhaerentem, alia est attributa temporalis potestas a civili imperio vel expresse vel tacite concessa, revocanda propterea cum libuerit, a civili imperio. (25. §.)tendő itt, maga Schrader következőben adja tudtunkra: "Az egyházi hatalomnak nem csupán a lelkek vannak alávetve" (1). Ugyanezen pontra nézve azonban a szintén jezsuita Schneemann Gerhard még lepzetlenebbül nyilatkozik: Bir az egyház külső törvénykezéssel, ugy testi büntetéseket is szabhat, s a vétkeseket nem csak lelki javaktól foszthatja meg.....
A földiek szeretete, mely az egyház által szabott rendet megzavarja, nem csupán lelki büntetések, lelki javak megtagadása által nyomható el. Ám hisz azok nem igen fájnak. Ha tehát kell, hogy a rend megboszulja magát azon, ki megsértette, ha kell, hogy szenvedjen és bánkódjék az ki a bünben gyönyörködött, világos, hogy testi vagy is érzéki büntetések is alkalmazandók. Ezen büntetések között aztán fölemliti Schrader a börtönt, botozást, pénzbirságot s számkivetést és ismételten hivatkozik a "Civiltà" egyik czikkére "Del potere coattivo, della chiesa" melyben világosan megfejtve áll, hogy az egyház a rendzavarók ellenében pénzbüntetés, botozás, koplaltatás és börtön által lépjen föl; minthogy külső kényszer nélkül az egyház nem fog fönállhatni a világ végeig. Csak neki áll jogában ezen hatalmának határait megszabni, és Isten ellen lázad az fel, ki ezen jogot attól megtagadja. - Schneemann nem hallgathatja el abbeli fájdalmát, hogy a mai világ ezen üdvigazságok elfogadása és al-
(1) Id. mű. 64. l.
kalmazásában annyira hátramaradott. Látjuk - mondja ő - hogy az állam nem mindig teszi azt, mit isteni eszme szerint az egyházért tenni tartozik; mi hozzá teszszük, hogy az emberek gonoszsága miatt sokszor nem is teheti. Innét származott, hogy az egyháznak földi büntetéseket szabó és anyagi hatalmat gyakorló joga már a minimumra apadt." (1)
Ezen itt nyilatkozó szellemből történt az is, hogy IX. Pius 1851-ben Nuytz turini egyházjog-tanámak könyvét, mivel abban csak lelki büntető hatalmat tulajdonított az egyháznak, censurával illette. (2)
És a délamerikai szabadállamokkal 1863-ban kötött concordatum nyolczadik fejezetében megállapittatott, hogy a világi hatóság tartózkodás nélkül köteles minden az egyházi törvénykezéstől rendelt büntetést végrehajtani. IX. Piusnak Duval de Beaulieu grófhoz irt egyik levelében, mely az "Allgemeine Zeitung" 1864. november 13-ki számában lett közzétéve, határozottan kifejezve áll, hogy az egyház (helyesebben a római ku-
(1) Schneemann irata: Az egyházi hatalom és hordozói, 7-dik füzetét képezik a "Stimmen aus Maria Laach" Freiburg 1867-diki könyvének. Az idézett hely a 18-41-ig lapon olvasható. A "Civiltà"-nak illető czikke az 1854. évfolyam VII. kötet, 603. lapján található. Itt áll, hogy az egyház azok ellen "che ricusano la soggezione dello spirito, operi per via di castighi temporali, multandoli nelle sostanze, macerandoli con privazioni e digiuni, affligendoli con carcere e battiture." A "Civiltà"-nak másutt közlött tanai a VIII. k. 42, 279-282. lapján keresendők.
(2) Nuytznak censurált munkái ezek: "Juris ecclesiastici institutiones", és "In jus ecclesiasticum universum tractationes."ria) a polgári társadalom kormányai fölött joghatósággal bir, s joga van azok államügyeibe avatkozni.
E szerint tehát igen csalódnak, kik hiszik, hogy az egyházban a bibliai és ős keresztényi felfogás győzedelmeskedett azon középkori nézeten, mely szerint az egy kényszerintézet lenne, s börtönt, bitófát és máglyát osztogathat. Ellenkezőleg, ezen tanok az egyetemes zsinat tekintélye által fognak szentesitést nyerni, s most végre csalhatlan dogmává lesz a pápák azon kedvencz elmélete, hogy kényszerithetik a világi fejedelmeket és hatóságokat a kiátkozás és annak következményeivel arra, hogy az ő elkobzási, börtönzési és halálos itéletüket végrehajtsák. Következéskép az inquisitio régi intézménye ez által nem csak igazoltatik, hanem a kor nagy hitetlenségénél fogva mint nyomasztó szükség még ajánltatik is. Hiszen azt a "Civiltà" már régóta ugy emlegeti, "mint a társadalmi tökély nagyszerű szinjátékát" (1), s a legujabban egymásután történt canonisatiója és beatificatiója két inquisitornak, ezen vonakozatban nem csekély fontosságot nyer.
Schradernak a syllabus 23-dik tétele körül való assertorius felfogása szerint, a pápák az ő hatalmukat soha sem lépték át, a fejedelmek jogait soha sem bitorolták (2). A jövőben tehát minden katholikus
(1) 1853. évfolyam I. k. 55. 1. az inquisitióról ez áll: "Un sublime spettacolo della perfezione sociale."
(2) A syllabus elveti a tételt: "Romani pontifices et concilia oecumenica a limitibus suae potestatis recesserunt, jura principum usurparunt." (23. §.) Schrader idézett irata 63. lapján.vallani és minden jogtanár és theologus tanitani fogja, hogy a pápák még ma is kényük kedvük szerint tehetnek le királyokat, ajándékozhatnak el birodalmakat és nemzeteket.
Midőn például IV. Márton pápa, Arragoni Péter királyt, mivel ez a siciliaiaknak I-ső Károly zsarnoksága elleni fellázadása után (1282) Siciliára való örökösödési jogát érvényesité - előbb excommunicálta, és egyházi tilalommal illette, aztán mindazoknak kik Pedro király ellen hozzá és Károlyhoz szegődnének büneik bocsánatát igérte, végül pedig azt magát, koronáját és birodalmát vesztettnek nyilvánitá, s azt Valois-Károlynak évi hűbér kamatért elajándékozta - oly cselekmény, mely két királynak az arragoni és francziának életébe került s a franczia hadseregnek megsemmisülését eredményezte (1), ugy ezen eljárása a pápának nem volt, mint a világ, az ő hamis felvilágosultságában képzelé, dölyfös bitorlás, hanem az isteni jognak alkalmazása, mely még ma is a pápáknak teljes hatalmukban áll, ha mindjárt talán az eszélyesség kivánná is, hogy most, vagy még egy időre a jövőben annak használatától tartózkodjanak, várakozó állást foglalván el a jövő iránt.
IV. Kelemen pápa, 1265-ben, miután Délolaszhonban milliókra menő embereket adott volna el Anjou Károly grófnak évenkinti 8000 unczia aranyért, kijelenté, hogy ő, ha Károly a fizetési határidőt meg nem
(1) v. ö. Raynaldi Annales Ecclesiastici ed. Mansi t. III. p. 183-84. és 600-601.
tartaná, ezt az egyházból kiátkozza, aztán pedig, ha a második határidőt sem tartaná meg, egész országát interdictum alá veti, vagyis az isteni szolgálat tartását és a szentségek kiszolgáltatását ott betiltja. (1)
Daczára ennek, a püspökök a jövő zsinaton hitágazattá fognák emelni, hogy a pápa még ezzel sem lépte át hatalmának határait, hogy tehát az kénye kedve szerint csupán politikai vagy pénzügyi czélokból millió ártatlan embert képes megfosztani azon vallási gyakorlatoktól és üdvszerektől, melyek az egyház tanitása szerint az üdvösségre elkerülhetlenül szükségesek.
3) Minthogy tehát a zsinat a "Civiltà" programmját fogja valósítani, az eddig folyamatban levő történelmi előadáson is helyreigazitást fog eszközölni. Ha eddig minden jogtörténelmi műben és egyházjogi rendszerben olvasható volt, hogy a papság immunitása (például kiváltságolt törvénykezés, korlátlan birtokszerzési képesség, adók és államszolgálattól való mentesség) időnként a római császároktól s a későbbi királyoktól adományoztattak az egyháznak, tehát polgárjogi származásuak, ugy ez ezután mint eretnekség fog kikiáltatni (2).
Nem különben az eretnekség vádjába fog esni, ki irni vagy tanitani fogja, hogy a pápák fölcsigázott hatalomvágya közreműködött a keleti és nyugati egyház-
(1) Raynald ugyanott "Quod si secundo termino infra sub-sequentes duos menses eundem censum sine diminutione qualibet non persolveritis, totum regnum ac tota terra praedicta ecclesiastico erunt supposita interdicto."
(2) A syllabus elveti a tételt: Ecclesiae et personarum ecclesiasticarum immunitas a jure civili ortum habuit." (30. §.)szakadásban (1), habár ezt a 13-tól a 16-ik századig okmányokban, s számos kortársak vallomásaiban mindenki olvashatja.
Ily határozatokra való kilátással szemközt minden jogi vagy történelmi müvek irásával foglalkozóknak igen ajánlatos, hogy buvárlatukat és könyveiket még 1869. decz. 30-ig okvetlen kiadják, mert ez időtől kezdve: novus ab integro saeclorum nascitur ordo, s csak jezsuiták vagy azok tanitványi lehetnek, ezután majd hivatottak, világ- vagy egyháztörténelmi, államjogi, politikai stb. műveket, haeretikus tévedések nélkül irhatni.
4) De sokkal égetőbbekké válnak még, ha majd a jezsuiták, s az azok által sugalmazott zsinati atyák a syllabus tételeit ugyan annyi hitágazattá emelik a lelkiismereti szabadság s a vallási kényszerről szóló kérdések.
A syllabus kárhoztatja az egész mostani világnézetet a lelkiismeret, a vallási hit és hitvallás jogáról. Az szerint gyászos tévedés a protestansokat a katholikusokkal egyenlő politikai jogokban részesiteni, vagy a protestans bevándorlottaknak szabad vallásgyakorlatot engedni (2); sőt inkább szent kötelesség, mihelyt arra ha-
(1) A syllabus elveti a tételt: Divisioni ecclesiae in orientalem et occidentalem Romanorum pontificum arbitria contulerunt (38. §.)
(2) A syllabus elveti a tételt: "Aetate hac nostra non amplius expedit, religionem catholicam haberi tamquam unicam status religionem, ceteris quibuscunque cultibus exclusis." (77. §.) "Hinc laudabiliter in quibusdam catholici nominis regionibustalmunk van, vagy azt szerezhetünk, őket elnyomni, ellenükben kényszert használni, igy tanítják ezt a jezsuiták és pártfogóik. Mig ez bekövetkezik, az egyház ugyan az ő földi és testi büntető jogát csak nagy óvatossággal tarthatja fon, s a megváltozott idő viszonyok között nem használhatja azt úgy mint a középkorban mondja Schneemann. (1)
Ezzel természetesen hazugság, álszenteskedés és képmutatás a legnagyobb mérvben fognak ápoltatni, s nemzedékről nemzedékre gyarapittatni; de mindez nem nagy baj. Hisz az isteni szolgálat és vélemény-szabadság a syllabus szerint istentelenséget, pestist és hitközönyösséget szül. Jövőben tehát ez hitágazat lesz, s ennek igazságát bebizonyítandó, a jövő zsinat commentatorai hivatkozni fognak mint élő példákra, hogy azon nemzetek, melyek ezen szabadsággal birnak, mint a németek, angolok, francziák, belgák a leggonoszabbak minden emberek között, mig a spanyolok, nápolyiak s az egyházi állam lakosai, kiknél vallási kényszer van, vagy legalább kevéssel ezelőtt még volt, tudvalevőleg mint a legerkölcsösebb példányok tündöklenek a nemzetek között. Komolyan szólva a harcz, melyet az 1864-ki encyklika avatott fel oly erőködéssel, s lege cautum est, ut hominibus illuc emigrantibus liceat publicum, proprii cujusque cultus exercitium habere." (78. §.) "Enimvero falsum est civilem cujusque cultus libertatem, itemque plenam potestatem omnibus attributam quaslibet opiniones, cogitationesque palam publiceque manifestandi, conducere ad populorum mores, animosque facilius corrumpendos ac indifferentissimi pestem propagandam." (79. §.)
(1) Az idézett mű 30 lapján.
minden rendelkezésre álló egyházi eszközzel lesz megindítandó - a mai culturnépek jogtudata és közérzülete elleni harcz.
Nehány évvel ezelőtt báró Ketteler mainzi püspök egy igen sokak által olvasott könyvben igyekezett bebizonyítani a kath. egyháznak az államhatalom és az elvált egyházak iránti mérsékletét, önuralmát és türelmét. Azt mondja, hogy az egyház annyira tiszteli a vallásszabadságot, hogy minden külső kényszert, mint erkölcstelent és sehogysem helyeselhetőt magától elutasít, hogy az egyháztól semmi sincs oly távol, mint büntető kül-egyházi hatalmat gyakorolni még azok irányában is, kiket mert megkereszteltek, tagjainak tekint, hogy az egyház nagyon is az önelhatározásra bizza, hogy valaki az ő vallását elfogadja; hogy esztelenség elhitetni a protestansokkal, mintha az egyház erőszakos térítésétől félniök kellene stb. (1) Ezen adatok történelmi valósága természetes igen rosz lábon áll.
Azóta a püspök a syllabus és annak commentatora Schrader által megtanittatott, hogy ily nyilatkozatokkal azon utált liberalismusba esett, mely romai felfogás szerint a kor legroszabb tévedései közé tartozik, s hogy csak Roma különös kegyelmének köszönheti, ha könyve az indexbe nem jutott. - Mily tiszta világot vet ez az egyház ügyeire; a római jezsuita párttól a német katholikusokra tukmált mily nyomorult lelkiszolgaság lett itt láthatóvá. - Egy tekintélyes püspök, a
(1) "Szabadság, Tekintély és Egyház" magyar fordításban Katinszkytól.
többi püspökök ellenmondása nélkül, egyetemes köztetszés között nyilatkozott a nagy korkérdésekről, melyeknek helyes megoldásától függ nagyobb részt az egyház jogi állása, áldásos hatékonysága. És most, nehány év múlva, a pápa, a nélkül, hogy őt megnevezné, tanait kárhoztatja, s ime ugyanazon emberek, kik a püspök könyvét megtapsolták, most még mélyebben bókolnak az encyklika előtt, és meg vannak győződve, hogy az a mit eddig fehérnek tartottak, az most valóban fekete. Ketteler, ki igen jól tudja, hogy a syllabusnak épen az lenne czélja, mikép tételek, melyek előbb egy ország concret viszonyaira vagy dolgaira vonatkoztak, általánositás s ezen egyetemes hitágazatok sorába való fölvétel által határozott, általános érvényű elvekké emeltessenek, azon nyomorúságos kifogás által iparkodott magát megszabaditani, hogy a syllabus kérdéses tételei nem általános erejüek, hanem egyes országok jelesül Spanyolhon viszonyaira vonatkozók. (1) Ugy látszik tehát, hogy a mi püspökeink, theologjaink, prédikátoraink s a hivők maguk sem tudják, hogy tulajdonkép mi az egyház valódi tanitása; hogy csak azon szerzetesek és inquisitorik s főleg jezsuiták ismerik azokat, kikből a római congregatiók állanak, kik sok év után, XVI. Gergely encyklikája óta ismét megnyiták a tudásnak eddig féltékenyen zárva tartott forrását. Emellett azonban igen természetes, hogy kisült, mikép a kath. valláshoz tartozó nemzetek jó idő óta heterodoxxá lettek, s hogy a hivatott őrök maguk
(1) Ily czimű könyvében: Deutschland nach dem Kriege von 1866. Mainz 1867.
segélték azokat a tévedésekhez, midőn nyiltan vagy hallgatagon esküt tettek oly alkotmányokra, melyek a római átok által illetett elveken alapszanak.
5) Tudvalevőleg a syllabus következő nyilatkozattal végződik: "azok kárhozatos tévedésben élnek, kik állitják, hogy a pápának a modern polgárisodással ki kell békülnie." (1)
Az összes jelen európai államok alkotmányai (Oroszországot és az egyházi államokat kivéve) a modern polgárisodás szüleményei. A vallási és lelkiismereti szabadság, a törvény előtti egyenlőség, a jogok és kötelmek egyenlősitése, az önadóztatás, a municipalis önkormányzat s a népnek a törvényhozásban való részvéte, ezek az uralkodó minden alkotmányba fölvett elvek, melyek egymással szorosan összefüggnek, ugy hogy egymást kölcsönösen hordozzák és oltalmazzák, s az egyiknek megadása benső szükségességgel vonja a többit is maga után. De az egyházban már századok óta, jelesül az Izidor-féle decretalisok óta, az ellenkező irány követelése van gyakorlatban; a hierarchikus alkotmány mindinkább korlátlan, oligarchikus szellemben uralgó absolutismussá fejlett ki, s egy állandóan növekedő és messzeterjedő bürokratikus öszpontositás, az ős egyházi élet öszhangzatosan fűzött tagoltságát és zsinati önkormányzatát lassankint megölte, vagy legalább annak csak üres formáit hagyta meg.
Annyira jutánk, hogy egyház és állam, mint
(1) A syllabus elveti ezen elvet: "Romanus pontifex potest ac debet cum progressu, cum liberalismo et cum recenti civilitate sese reconciliare ac componere. " (80. §.)
egymás mellett futó egyenközü két folyam viszonylanak már egymáshoz, az egyik dél, a másik észak felé rohan. Vagyis, a mai államintézmények, s a népeknek, politikai önkormányzatra alapuló s a fejedelmi hatalmat korlátozó törekvése ma homlokegyenest ellentétben áll az ultramontanismussal, melynek főczélja és törekvése, hogy az egyházban megtartsa, sőt fokozza az absolutismust. Azonban állam és egyház egymáshoz bensőleg vannak nőve, egymásra szakadatlanul visszahatnak, és elkerülhetlen, hogy valamely nép politikai fogalmai és intézményei lassankint befolyással ne lennének egyházi életére is.
Innét származik a mély gyülölet, melyet a szabadelvü intézmények iránt minden valódi ultramontan érez. Ezen eszmének nem régiben a "Civiltà" igen találóan adott kifejezést. A keresztény államok megszüntek, irja a nevezett lap, az emberi társadalom ismét pogánynyá lett, s hasonlít agyagból készitett alakra, mely az isteni lehelletet várja. De Istennél semmi sem lehetetlen, ő, mint Ezechiel mondja, száraz csontokat is életre hoz. Ossa arida, száraz csontokká lettek a politika hatóságok, a parlamentok, a választások, a polgári házasságok, a municipiumok. De nem száraz csontokká, hanem büzhödt csontokká lettek az egyetemek, nagy azon rodhadt szag, mely azokból a romlott és veszélyes tanokban származik. De ezen csontok ismét életre kelhetnek, ha hallgatni fognak Isten szavára, azaz ha elfogadják a törvényt, melyet elébük a legnagyobb és csalhatlan doctor, a pápa szab." (1)
(1) 1868. évfolyam III. k. 265. lap.
Emlékezzünk rá, hogy az európai alkotmányok tisztes ős anyja, az angol magna charta III. Incze pápának, ki e dolog horderejét meglehetősen felfogta, heves haragjával találkozott. Ő abban az apostoli szentszék megvetését, a királyi tekintély csorbitását, s az angol nép gyalázatát látta. Miért is azt semmisnek és érvénytelennek nyilatkoztatá, s annak alkotóit, az angol bárókat, egyházi átokkal sújtotta. (1)
Szivesen adjuk meg IX. Piusnak és jezsuita tanácsosainak, mint az encyklika és syllabus értelmi szerzőinek, az igazságot, hogy ők csak 1864-ben tették azt, mit III. Incze már 1215-ben, az egyház érdekében tenni jónak láta. A magna charta, akkor még zsenge
(1) Az 1215. aug. 15-ről kelt bulla igy szól: "Nos tantae malignitatis audaciam dissimulare nolentes, in apostolicae sedis contentum, regalis juris dispendium Anglicanae gentis opprobrium, et grave periculum totius negotii crucifixi (quod utique immineret, nisi per auctoritatem nostram revocarentur omnia, quae a tanto principe cruce signato totaliter sunt extorta etiam ipso volente illa servari) ex parte Dei omnipotentis Patris et Filii, et Spiritus Sancti, auctoritate quoque beatorum Petri et Pauli apostolorum ejus, ac nostra, de communi fratrum nostrorum consilio, compositionem hujusmodi reprobamus penitus et damnamus; sub interminatione anathematis prohibentes, ne dictus rex eam observare praesumat, aut barones cum complicibus suis ipsam exigant observari: tam chartam quam obligationes seu cautiones, quecunque pro ipsa vel de ipsa sunt factae, irritantes penitus aut cassantes, ut nullo unquam tempore aliquam habeant firmitatem." (Rymer: Foedera etc. ed. Clarke I. p. 135.) Egyuttal hasonló szellemű levelet irt III. Incze az angol báróknak, s minthogy ezek arra nem hallgattak, átokkal és interdictummal sujtotta őket. Conf. Matth. Paris p. 270.
növény, azóta a leghatalmasabb pápa átkának daczára, árnyas, a félvilágra kiterjedő fává növekedett, s számos utóddal bir; nem valószínütlen tehát, hogy legifjabb sarjadéka, az osztrák alkotmány, melyet Inczének egy sokkal kisebb utóda, IX. Pius nem rég (1868. jun. 22.) mint "kimondhatlan botrányt" (infanda sane) jelzett, nyugodtan és öntudattal fog a világtörténelem világitétére hivatkozhatni, annál is inkább, minthogy ugyanezen pápa nehány évvel ezelőtt nem átallott Londonban kérdezősködni, vajjon az erkölcsromlott szabadtörvények anyaföldén nem lenne-e számára biztos menedék található.
A mily ellenségesen fogadta Róma az angol alkotmányt, ugyanoly ellenségesnek mutatkozott a franczia alkotmány iránt. Ugyanis XII. Leo pápa 1824-ben levelet intézett XVIII. Lajoshoz, melyben a franczia alkotmány kárhozatos voltát feltárta, s unszolva kérte, hogy a szabadelvűbb fejezeteket az alkotmányból kiküszöbölje. (1) Midőn X. Károly 1830-ban kiadott rendelete által kísérletet tőn az alkotmányt megváltoztatni, ezen tette általánosan az ő hierarchikus környezetének, jelesül Latil bibornok, gyontató atyának tudattatott be. E tény következménye a Bourbonok bukása lett. - A belga alkotmány keletkezése után nem sokára, 1832-ben, XVI. Gergely az ő híres és most IX. Pius által is felhasznált és megerősített encyklikáját bocsátá ki, melyben a lelkiismereti szabadság őrült képtelenségnek, a sajtószabadság ragályos eszelősségnek volt elnevezve.
(1) Artaud de Montornál, Histoire du Pape Leon XII Paris 1843. I. k. 234. lap.
Ennek legközelebbi következménye lőn, hogy Belgiumban a kath. párt ellenében egy szabadelvü pártnak kérlelhetlen antagonismusa lépett. A küzdelem mindkettő között már majd 40 év óta tart; a szakadás mindig nagyobbá és mélyebbé vált a gyülölet mindinkább szenvedélyessé lett, s minthogy az ultramontanismus ott minden egyezkedést, minden józan compromissumot lehetlenné tett, a politikai ellentét a positiv vallásnak rendszeres aláásásáig fajult. A belga katholikusok soha sem voltak képesek megczáfolni a vádat, hogy ők szükségkép ellenségei egy oly alkotmánynak, melyet a pápa elvetendőnek nyilatkoztatott ki, s hogy az alaptörvények megtartását illetőleg adott minden hűségi tanuságtételük, biztosításuk hiu képmutatás. Innét származott, hogy daczára a belga nép vallásosságának, a szabadelvü és vallásellenespárt foglalja el napról napra a tért, a katholikusok pedig magukban pártokra szakadva az ultramontánok és szabadelvü katholikusok közötti ellentét által nem képesek többé állandó kabinetet alkotni. Az 1863-ban tartott mechelni congressus nem ért czélt, a Montalembert gróf által ott oly ékesszólón formulázott programmját az egyház és polgári szabadság kibékitésének, a syllabus kárhoztatá.
Az északamerikai egyesült államokban a katholikusok nem képeznek politikai pártot. De miként egy amerikai püspök szájából hallottuk, a hivatalokra katholikusok azért nem igen alkalmaztatnak, mert azon gyanu áll, hogy elveiknél fogva ellenségei lévén a közszabadságnak, ha hatalomra jutandnak, az alkotmányt felforgatandják.
Olaszhonban a pápai kormány mindent megtett, hogy Ausztriát s a többi olasz fejedelmeket a parlamentaris és szabadelvü municipalis institutiók behozataláról lebeszélje. Erre már közzétett, kinyomott okmányaink vannak. A római kuria kinyilatkoztatá, hogy a legszelidebb szabadelvüség intézményeit sem tűrheti, veszély nélkül, szomszédságában. (1)
Lipót toskánai herczeg kényszerült is kitörölni az alkotmány azon pontját, mely a törvény előtti egyenlőséget a vallástól függetleniti, mert a pápa kijelenté, hogy ezen czikk "tuta conscientia" nem helyeselhető. (2) Ugyane befolyás súlya alatt Flórenczben megvonták az izraelita orvosoknak gyakorlati jogát 1852-ben, habár azt régóta birták.
Csodálkozhatunk-e, ha ily körülmények között az olaszok a pápaságot gyülölik, s hogy ezen hierarchia és Olaszország közt a béke lehetetlen?
(1) Igy Schwarzenberg herczeg báró Hügelnek Florenczbe 1850-ben. Az okmány idevágó szavai ezek: "Le gouvernement pontifical avoue, que ses repugnances à cet égard (toskánai alkotmány) se fondent aussi snr des motifs, qui lai sont plus particuliers. Il ne cherche nullement à dissimuler, que, forçe comme il est, à devoir reconnoître et proclamer tout régime parlamentair comme directement menaçant pour le libre exercice du pouvoir spirituel, il ne sauroit voir sans alarmé se propager et se consolider autour de lui non seulement des principes constitutionels imposés originairement par la revolution, mais encore des formes représentatives plus mitigées, dont la contagion lui semble non moins inévitable et desastreuse dans l'interieur des états" ect. Gennarelli. Le dottrine civili e religiose della Corte di Roma p. 72.
(2) Gennarelli u. o. 78. s. k. l.A bajor alkotmányt is, mely szinte kimondá a vallások politikai egyenjogúságát, szemrehányás érte a római kuria részéről már 1818-ban (1). Legujabban Ausztriára nehezült, ugyanezen okoknál fogva, a Vatikán haragja, az ismert 1868-iki junius 22-én kelt allocutióban.
Ezen allocutio szerint az uj osztrák törvények érvénytelenek, (nullius roboris fuisse ac fore) s nem is lesznek érvényesekké. E törvények inditványozói, megszavazói, szentesitői, végrehajtói az egyházi censurákkal sujtatnak.
Tehát legelőször Ferencz József császár, aztán az országgyülés, a tisztviselők sujtatnak, s Ausztria örvendhet, hogy interdictum alá nem esett még.
IX. Pius kárhoztatja az osztrák törvény azon rendeletét, mely szerint a nemkatholikus is katholikus temetőbe temetessék, a hol más temető nincs. Utálatosnak (abominabilis) nevezi azon törvényt, mert megengedi, hogy a protestansok és zsidók is nevelő-intézeteket alapithassanak. Ugy látszik ő szentsége feledé, hogy másutt ily törvények már régóta, még pedig Róma ellenmondása nélkül léteznek. Ha a "Civiltà" akarata érvényesül, akkor a világ püspökei a conciliumon, legalább közvetve elátkozzák hazájoknak, melyből jöttek, alkotmányát, s annak megdöntésére közreműködni vallásos kötelességnek tartandják. Ezt ugyan világosan ki nem mondják, sőt a "Civiltà" és elvbarátjai azt állitandják, mit 1864 óta gyakran mondogatnak, hogy az egyház a
(1) Concordat und Constitutionseid der Katholiken in Bayern. Augsburg 1847. 244. s. k. 1.
lett dolgokhoz, bármennyire utálja is azokat, alkalmazkodjék legalább ideiglenesen, de elveitől ne tágitson.
A püspökök helyesen tesznek, ha, mint kisebb bajba, beleegyeznek abba, mintsem nyiltan fellépjenek ellene, mely eljárás kellemetlen bonyodalmakkal és az egyházi érdekek sérelmével járhatna. De ezen elismerés, vagy jobban mondva, ezen hallgatás és türés ideiglenes, és csak azt jelenti, hogy egyelőre ezen kisebb baj a nagyobb bajnak, t. i. a kilátás nélküli harcznak, elébe teendő.
A mint a viszonyok megváltoznak és a szabadság-törvények elleni harcz eredményeket helyez kilátásba: azonnal megváltozik a püspökök és az általuk vezérelt papság viszonya és magatartása is. Akkor, mint a curia és a jezsuiták állitják, minden eskü, mely valamely alkotmányra egyátalában, vagy némely egyes törvényre esküdtetett, elveszti kötelező erejét. A jelenleg oly gyakran magasztalt apostoli ige, hogy Istennek inkább kell engedelmeskedni, mint az embereknek, a jezsuiták értelmezése szerint annyit tesz: A pápának, mint az Isten e földöni helytartójának és az isteni akarat csalhatatlan tolmácsának, inkább kell engedelmeskedni, mint bármely világi hatóságnak, vagy bármely államtörvénynek. - Azért történt, hogy X-dik Incze pápa 1648-dik évi november hó 20-án kelt "Zelus domus Dei" kezdetü bullájában, melyben a westpháliai békét "semmisnek és érvénytelennek, elátkozottnak, a multra, jelenre és jövőre nézve minden tekintetben eredménytelennek és befolyás nélkülinek" nyilatkoztatja, határozottan hozzá tette, hogy senki sem
köteles ezen békekötéseket és határozatokat megtartani, még akkor sem, ha erre ünnepélyes esküvel kötelezte volna magát. (1)
Mert különösen a westpháliai béke némely határozatai, melyekben a protestansoknak szabad vallásgyakorlat biztosíttatott s melyekben ki volt mondva, hogy ezentul semmi hivataltól ki ne zárassanak, különösen ezek keltettek a pápában, mint maga mondja, legbensőbb mély fájdalmat (eum intimo doloris sensu). És a béke ezen el nem ismerése csakugyan érvényben maradt; még 1789-ben a német érsekekhez intézett iratában azt mondja VI. Pius: "Pacem Westphalicam ecclesia nunquam probavit - az egyház soha sem helyeselte ezen békekötést. "
Sőt VII. Pius pápa még 1805-ben, bécsi követéhez intézett levelében, érvényben tartja a III. Incze pápa által az eretnekség vétkére megállapított büntetéseket, melyeknek értelmében magánszemélyek birtokvesztéssel, fejedelmek pedig az által lakoltak, hogy alattvalóik minden hűbéri kötelességtől és hűségtől felmentettek. És ő csak azt az egyet sajnálja, hogy oly
(1) A bulla illető helye igy hangzik: "Motu proprio, ac ex certa scientia et matura deliberatione nostris, deque Apostolicae potestatis plenitudine, praedictos alterius seu utriusque Pacis hujusmodi articulos caeteraque in dictis Instrumentis contenta .... ipso jure nulla, irrita, invalida, injusta, damnata, reprobata, inania, viribusque et effectu vana omnio fuisse, esse et in perpetuo fore; neminemque ad illorum et libet cujus eorum etiamsi juramento vallata sint, observantiam teneri .... decernimus et declaramus." - Magnum Bullar. Roman. t. V. p. 466 sq. Luxemb. 1727.
szomorú időkbe estünk, és Krisztus mennyasszonyának oly megalázására jutottunk, hogy egyrészt nem lehetséges, ily szent elveket keresztülvinni, de másrészt nem is használ semmit, ha azokra emlékeztetünk; hogy az ellenben kényszerittetik, a hit ellenségei ellen irányzott igazságos büntetést utjában visszatartani. (1)
Igy tehát ezen "szent elvek" egyelőre nem alkalmaztatnak, ha jelenleg a mai nap tökéletesen felderített jezsuita haditerv értelmében, a közelgő zsinaton a pápai csalhatlanság által, hozzá nem férhető dogmák méltóságával fel ruháztatni is fognak; e tekintetben már jobb időre kell várni, mely az egyházat (olvass: curiát) azon porból, melybe lenyomatott, ismét fölemelni, és egyházi- s világi egyetemes hatalmának trónjára ültetni fogja.
Itt azonban eltérnek már a valódi katholikusok nézetei is; az egyik párt, mely müveltsége és állása által a kor és a jelenben és jövőben uralkodó müvelt népek szellemét és irányát felfogni képes, nem ámitja magát az absolut pápai uralom ezeréves birodalmának lehetségével vagy közelségével; ennek következtében egészen kétségbeesnek az emberiség felett, mely vakságában az egyetlen szabaditó eszközt megveti. Ezeknek a kor, melyben élünk, a teljes keresztény-ellenes birodalom viradó korszaka, - az előkészületek és vajudások korszaka, mig a valódi megtestesült Antichristus megjelenik és nehány évig garázdálkodik, mire azután
(1) Ezen levél olasz szövege olvasható e munkában: Essai sur la puissance temporelle des Papes. Paris, 1818. II. 320.
az utolsó ítélettel mind ennek vége beáll. Ezen nézet (melyet Bajorországban egy nem rég elhalt, egyházi dolgokban igen befolyásos tudóst képviselt, s mely épen ezen tudós által Reisach jelenlegi bibornok egy pásztori levelébe is átment) a következő gondolatba vonható össze: mert a történet nem azon utakon halad, melyeket mi neki kiszabtunk, azért történetnek egyátalában nem lehet, nem szabad léteznie. Vagy a világnak meg kell szünnie, mert rendszerünk nem akar valósitásba lépni. Mivel tehát ezen urak bölcsesége megszünt, azért az isteni gondviselés bölcseségét is kimeritettnek tartják.
Ezen nézet emberei egy zsinatot, mely ugy szólván a világtörténet kapuzárása előtt tartatnék, tulajdonképen fölöslegesnek tartanak, vagy legalább az emberiségnek utolsó, inkább haragból, mint irgalomból származó intőjelének nézik azt.
A másik párt ellenben, élén a jezsuiták, épen a zsinatban látják a reménység utolsó csillagát, és azt várják, hogy a pápai csalhatlanság és a syllabus mondatainak proklamátiója után az emberiség, Klodvig példájára, kevély nyakát meghajtani és azt imádni fogja, mit elégetett, és az eddig imádottakat a tüzhalálnak áldozni fogja.
Salesi Ferencz, egy szent püspök, nyiltan kimondta, hogy neki nagy mértékben visszatetszenek oly munkák, melyek politikai kérdésekről, mint például a pápának a fejedelmek felett gyakorlandó közvetlen hatalmáról, szólnak; s nem jogtalanul jegyezte meg, hogy kár
ily kérdéseket szóba hozni oly korban, melyben az egyháznak ugy is annyi külső ellensége van. (1) - De a jezsuiták persze nem ismerik el Salesi Ferenczet tekintélynek.
(1) Oeuvres XI, 406.
II.
Az uj Mária-dogma.
A syllabus szentesitésére czélzó zsinati határozatokkal szemben a hirdetett uj Mária-dogma valóban elég ártatlan. Senki sem képes ugyan annak szükségességét vagy sürgönyösségét belátni, nehány évvel későbben, miután IX. Pius a sz. szűznek szeplőtelen fogantatást ünnepélyesen isteni kinyilatkoztatásnak nevezte. De ugy látszik, még nem történt elég Mária dicsőitésére. Csak az az egy tekintetbe veendő, hogy itt is az ó-egyházi hagyomány azon, a jezsuitáknak oly annyira kedvelt megvetésével akarnak eljárni.
Sem az uj testamentomi iratok, sem a régi egyházi tanárok nem szólnak semmit a szent szüznek Krisztus halála utáni sorsáról. Csak két apokryph munka, melyek a IV. és V. század közti időszakba tartoznak, melyeknek egyike János apostolnak, másika Melito sardesi püspöknek tulajdonittatik, csak ezek tartalmazzák a későbbi mondát, mely szerint Mária teste is felvétetett volna az égbe. (1) Ez időtől fogva mindinkább kidiszitve találjuk ezen képzelmet, különösen a görög egyház
(1) Ezen iratok czime: Joh. ap. Εἰς τὴν κοίμησιν τῆς ὑπεραγίας δεσποίνης [Eis thn koimhsin ths uperagias despoinhs] és De transitu Mariae.
iróinál. Pseudodionysios (1) ismeri, ez és Gergely, toursi püspök vitték át a mondát a nyugati egyházba. (22) De századokba került, mig valóban elismerésre jutott. Sőt még Usuardnak a római egyházban használatban levő martyrologiuma még a kilenczedik században is azt tartja, hogy a szent szűz miképeni haláláról és hullájának későbbi sorsáról egyáltalában nem tudni semmit. "Plus elegebat sobrietas Ecclesiae cum pietate nescire, quam aliquid frivolum et apokryphum inde tenendo docere" igy hangzik Usuard (3) e kérdésre vonatkozó helye. Midőn tehát, a jezsuiták kivánatára és sugallatára, ezen mondát is hitigazsággá bélyegezni akarják, könnyen előreláthatni, hogy a rend - l'appitit vient en mangeant - hagyományainak és theologiai kedvencztanainak gazdag tárházából idővel még több kincset fog a dogmákban szükölködő világra mint hitczikket kényszeriteni. Ide tartozik pl. a valószínűség tana (Probabilitätslehre), mely a rendnek nem kevésbbé fekszik szivén, mint a syllabus és a pápai csalhatlanság, és mely neki gyakorlatilag eddig oly pompás szolgálatot tett. Mily gyönyörűen volna a sokat gáncsolt rend utólagosan igazolva, ha a zsinat, előrelátható engedékenységében, kész volna ezen tant is a hitczikkely méltóságára emelni.
Minthogy a rend, mint azt kiki tudja, a zsinattól még egy másik igen fontos szolgálatot vár, hogy t. i.
(1) De nom div. cap. 3.
(2) De gloria martyr. I. cap 4.
(3) Usuardi martyrol. 18 Calendas Septembris.a gymnasiumok és felsőbb tanodák vezetésére különösen hivatottnak és alkalmatosnak ajánltassék, mi által a püspökök egyszersmind köteleznék magukat azon intézeteket és iskolákat, melyek felett rendelkezhetnek, azonnal a rend atyáinak átadni, - azért mindenekelőtt felette kívánatos volna, ha egyszersmind a rend erkölcsi tana, vagy ethicája jó hirének ezen folyton tátongó sebe, a zsinat egy határozata által gyógyitottnak látszanék.