Magamról
Németh Ferenc vagyok, képzettségemre nézve matematika-fizika szakos tanár. Szeretem az alapos munkát, megvetem az olcsó sikert. Diákban és vitapartnerben is többre becsülöm a lelkiismeret mélyéről jövő ellenvéleményt, mint a behódolás álarcát. Hiszem, hogy az emberekben minden rosszaságuk mellett is maradt annyi érték, aminek kifejtése érdekében saját köteles és vállalt feladataimon dolgoznom érdemes. Eszményeimhez hű maradok, a silányság ellen szüntelen harcolok, a jobb jövőt munkálom, az örökkévaló jutalmat keresem.
1992 óta keresztény vagyok, azaz Krisztus követője, és közelebbről protestáns, mivel az igazságot emberi tekintélyhez nem kötöm. Jelmondatot is olyat választottam, ami hősiesen szembemegy a jelenkorral, és nem törődik azzal, hányan vannak vele egy táborban. ("In necessariis unitas, in dubiis libertas, in omnibus caritas.") Magyarul: "A lényeges dolgokban egység, a kétségesekben szabadság, és mindenben szeretet." Ezt a gyakran Ágoston egyházatyának tulajdonított mondatot egy elfelejtett protestáns teológus írta le először. Nekem mind pedagógusi, mind zsebteológusi minőségemben ez a szakmai kódexem, amivel nem állítom, hogy mindezt már el is sajátítottam volna. Különösen az elsőt kell még sokat gyakorolnom, mert a "lényeges dolgoknak" manapság a mibenlétük, sőt a puszta meglétük is kétségessé vált.
1973-ban születtem, a Babits Mihály Gimnáziumba jártam Újpesten, s az egyetem elvégzése és egy év általános iskola után ugyanitt tanítottam hat évet, a polgári szolgálatot is beleértve. Innen 2004-ben munkaerőfölöslegként távoznom kellett, s 2006-ig a szomszédos Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban tanítottam mindkét szaktárgyamat. Aztán ez az állásom is elveszett, és két évig a karrierépítés rögös útjait jártam, azaz egy galvanizálóban dolgoztam a tanárit is meghaladó fizetésért. Aztán a válság első szelére lapátra kerültem, és visszamentem tanárnak. Jelenleg Monoron tanítok a József Attila Gimnáziumban.
Elérhetőségeim: 0630-438-2441, nemo44@hotmail.com. Arcképem a Facebookon és saját túrahonlapomon is kinn van, ezért ide nem csatolom.
Ismerőseimnek ezen kívül sok mást is elmondok: olyasmiket, amik e honlapon szétszórva megtalálhatók. Hibáimat jól ismerem, de nem tartom szükségesnek, hogy itt világgá kürtöljem őket, mintha büszke volnék rájuk. Erősségeim előszámlálását pedig érthető módon inkább másokra bízom. Ennél többet tehát nem teszek itt a kirakatba.
2008
A fenti szikár bemutatkozóhoz az eltelt időben annyi hozzátennivaló adódott, hogy 2017 nyarán (43 évesen) megnősültem, 2020 és 2022 nyarán két fiam született. Pécelen élünk, és az időnk nagy részét egymásra fordítjuk. Ezért e honlap már régóta nem frissül, és leginkább diákjaimnak adok innen tudománytörténeti forrásanyagokat. A túrákat tartalmazó testvérhonlap rendszeresen frissül, ott a péceli építkezésről is található egy részletes képtár.
2022
A fészbukról idemásolom a Tanulmányok, munkahelyek menüpont alá szerkesztett bemutatkozómat. Ezen nem változtattam semmit, csak a fészbuk által "fogalmazott" gépmagyar szövegeket írtam át magyarra. Az "Ide járt: Babits Mihály Gimnázium" típusú mondatszüleményekre gondolok. A munkahelyek egymásutánjára mint vázra fölfeszített egyéb tevékenységek, képzettségek eléggé esetlegesek, köztük csak az időrend teremti meg a kapcsolódást.
Bemutatkozás:
Tanár vagyok, kálvinista zsebteológus, kerékpáros országcsavargó, hazám hű fia, férj, apa, teherhordó.Középiskola: Babits Mihály Gimnázium
Végzés éve: 1992Kellemes, stabil, bár nem éppen patinás intézmény: az én évfolyamom volt a harmadik az iskola történetében. Itt dőlt el, hogy természettudományos irányban megyek tovább, minden más érdeklődési köröm hobbiszinten folytatódik.
Orosz nyelvvizsga
Rigó utcai, középfokú, C típusú, 1991-ben. Még a régi, kötelező orosztanítás idején kezdtem, édesapámtól valamennyit rátanultam, de a nyelvvizsgára elegendő szintet magánúton, orosz nyelvű dámajáték-könyvek olvasásával és szótározásával kezdtem megcélozni, aztán idővel regényekig is elmerészkedtem. Kedvenc olvasmányom volt ez időből Vlagyimir Nabokovtól A Luzsin-védelem (magyarul Végzetes végjáték címmel jelent meg).Magyar nyelvi OKTV
1992, első helyezés. Tulajdonképpen brahiból indultam el, hiszen harmadikban már jól tudtam, hogy matematika-fizika szakra megyek. De jólesett többfelé tekingetni, mert mindig is érdekelt a nyelvtörténet. A pályamunkám egyébként az 1991-es Körkép novelláinak nyelvi magatartásminták szempontjából való elemzéséről szólt.Angol nyelvvizsga
Rigó utcai, középfokú, C típusú, 1991-ben. Édesapám, aki üzletkötő (is) volt, nagy gondot fordított arra, hogy otthon megtanítson annyira angolul, hogy az iskolában erőfeszítés nélkül tudjak haladni, illetve saját erőből magamat fejleszteni. Mostanáig ez az a nyelv, amin biztonsággal tudok fogalmazni, bár az anyanyelvi szinttől elég messze állok.
Egyetem: matematika-fizika tanár (ELTE TTK)
Végzés éve: 1997Egységes (osztatlan, nem bolognai) képzés, semmi kredit, hanem a jó öreg kötött rendszer, pecheseknek sok bukás esetén kihagyott félévvel, majd évismétléssel. Ma ezt mesterképzésnek mondanák, de akkor az volt a neve, hogy "tanárszakos egyetemi diploma." A diplomaosztóra egyébként nem mentem el személyesen, mert éppen vízitúráztam...
Jogosítvány személyautóra
1994-ben szereztem, és ide írom be, mert a fészbuk nem veszi be mint szakmai készséget.Analízis blokk
Az ötödik félévi analízis-szigorlat után ezt választottam, és nagyon meg is szerettem: az analízis megbízható iparág, különösebb ötletelés nem kell hozzá, csak biztos tudás biztos kezű alkalmazása. Egyidejűleg az Algebra és számelmélet nevű blokkot is választottam, de csak a magam gyönyörűségére, mert csak egy volt kötelező. Az utolsó (nyolcadik) félévben nem is vizsgáztam belőle.Angol nyelvű mat-fiz szaktanár
Angol szaktanári oklevélkiegészítő, ami azt jelenti, hogy szaktantárgyaimat angolul is taníthatom. Igaz, ez azóta is parlagon hever, lassan belepi a por. Mindegy, legalább nem felejtettem el angolul.
Első munkahelyem: Hősök terei (azóta: Gregor József) Általános Iskola
1997. szeptember - 1998. június
Rákosliget, BudapestSzakmailag nem volt nagy kihívás, emberileg viszont elég fárasztónak bizonyult: nehéz gyerekekkel gyürkőzni a város túlsó felén. De néhány aranyszívű kollégával összehozott ott a munka. Első fizetésem nettó 29 ezer forint volt.
Doktorandusz
Ösztöndíj nélküli, levelező képzés a BME-n, a Hősök terei iskolával párhuzamosan. Mindenekelőtt halasztási indokként jött jól, hogy ne vigyenek el katonának. A címe: "A funkcionálanalízis alkalmazásai a matematikai fizikában." Szerettem volna a biciklis szakdolgozatomat folytatni, és különböző legurulási pályákat biztonság és gyorsaság szempontjából elemezni. Ebben nemigen tudtak volna nekem tanácsot adni. Emiatt el is ment tőle a kedvem. Mindenesetre a tanítás mellett nem is tudtam vizsgákra készülni, ezért fél év után abbahagytam. A vele járó gyakorlatvezetőséget még elláttam év végéig, aztán szóltam a katonaságnak, hogy vihetnek.Gyakorlatvezető
A BME vegyészmérnöki karán, matematika tantárgyból. Olyan vegyészhallgatókat tanítottam egyetemi alapmatekra (vektor- és mátrixalgebra, vektoranalízis, differenciál- és integrálszámítás), akik nem felvételiztek matekból. Jobbára ketteseket ajánlottam meg a gyakorlati jegyeik alapján, így megúszták a szóbeli vizsgát. Kellemes oktatási tapasztalat volt az általános iskolás korosztály mellé, és fizetett is havi hétezer forintot - olyan időben, amikor egy kiló kenyér hetven forintba került.
Második munkahelyem: Babits Mihály Gimnázium (matematika szakos tanár)
1998. szeptember - 2004. június
BudapestVolt iskolámba hívtak vissza tanítani. Ez kellemes légkörű hely volt, szívesen emlékezem rá. Számtalan barátság és szakmai kapcsolat kezdődött itt volt tanáraimmal és új kollégáimmal. Sok közös táborozás és táboroztatás. Emberileg tanulságos történetek az oktatás vidékéről. Sajnos 2004-re kifutott egy egész képzési mód, csökkent a gyereklétszám, és emiatt lapátra kerültem. Viszont szívélyesen ajánlottak a következő munkahelyemnek...
Szövegdigitalizálás
Mivel lakóhelyemhez közel dolgoztam, középiskolai tanárként munka után tetemes mennyiségű szabadidőm adódott. Ezt arra használtam fel, hogy honlapomon (leporollak.hu) digitális formában közzétegyek néhány olyan könyvet, amelyet újraközlésre érdemesnek tartottam, és amelyek elég régiek ahhoz hogy újraközlésük a szerzői jogok tekintetében már jogtiszta legyen. Idővel saját honlapom mellett a Magyar Elektronikus Könyvtár számára is dolgoztam. Két választott témám a természettudomány története és a keresztény teológia volt. Egy ideig nagy lelkesedéssel dolgoztam ingyen a köz számára, aztán be kellett látnom, hogy ezt a munkát Magyarországon (is) fizetett digitalizálóknak kell végezniük, mert a korrektúrázás nagyon fáradságos és időigényes munka. Ráadásul csalatkoznom kellett a az általam megcélzott társadalmi rétegek létszámában és a felhasználások egy részének igényességében is. Konkrétan arról volt szó, hogy a csöndes és hálás kisországi és külhoni magyar olvasóközönség mellett látványos ellenpólusként néhány alternatív fantaszta - illetve idő jártával egyre több erőtakarékosan dolgozó diák emelt át tőlem anyagot a puszta szoftveres átömlesztés módszerével. Ráadásul saját tanítványaim közül sokan az átemelt szöveget egyre kevésbé értették, és mégis úgy tekintették, hogy a bemásolással és kinyomtatással (illetve később a kézzel átmásolt szöveg beadásával vagy felolvasásával) elvégezték azt a munkát, amiért én ötöst ígértem nekik. Ez kétségkívül csalódást jelentett ama reményeimre nézve, melyekkel 2000 körül ezt a fáradságos munkát elkezdtem. Galvanizálóként már mérsékelten foglalkoztam szövegdigitalizálással, és inkább szoftveresen javított és optimalizált fényképformában közöltem régi magyar, illetve olykor latin vagy francia nyelvű munkákat. Ez már arisztokratikusabb közhasznú munka volt, mert feltételezhettem, hogy az ilyen munkákat csak azok fogják felhasználni, akik értik az illető nyelveket, és ők is értelemszerűen átgépelik a képformában hozzáférhetővé tett műveket. E munkát ma világméretben végzi a Google, ezért ha néha digitalizálok még könyveket, azok a sajátosan magyar kultúrkincshez tartoznak.Újszövetségi görög szövegolvasás
Nem görög szakosok számára kiírt speci az ELTE BTK-n, érdemjegy nélkül. Valósággal beosontam ide az utcáról, egy ismerősömtől értesülve a lehetőségről. Déri Balázs és Hanula Gergely volt az oktató, az ő könyvükből is tanultunk. Szívesen fogadtak, mit sem törődve azzal, hogyf leckekönyvem se volt. Nulláról kezdtük a koiné-görögöt, és eljutottunk a nyelvtanilag megbízható, de szótárforgató olvasás képességéig. Öt félévig jártam, bár az utolsó kettőben már nemigen tanultunk újat. A jeletkezéskori kb. száz emberből a végére kb. tucatnyian maradtunk. Az Újszövetségen kívül a Makkabeusok és néhány egyházatya került elénk összefüggő szövegként. Erre a képzésre az indított engem, hogy ekkor már erősen kifelé állt a szekerem rúdja az akkori felekezetemből (a Hit Gyülekezetéből), pár éve alapos vitákat is folytattam vele, és ennek magabiztos és becsületes műveléséhez nagyon szükségesnek látszott legalább az olvasásszintű görögtudás. Ugyancsak az ezt megelőző években ismerkedtem meg a klasszikus reformátori protestantizmussal, és ez szükségképpen vezetett a valamelyest rendezett görögtanulmányok felé. Ma semmi pénzért nem adnám, hogy rendesen megtanították nekem az újszövetségi szintű nyelvtant. Sok tudatlan és magabiztos alak példáján tanultam meg azóta, milyen tévedéseket és leszerepléseket kerültem el életem ezt követő, forrongó hitvita-korszaka közepette. Jólesett akár csak ilyen kezdő szinten is belekóstolnom a bölcsész-filológusok munkájába.Polgári szolgálat
A Babits Mihály Gimnáziumban, tanári munkakörben. A nettó minimálbér akkor 18600 forint volt, ennyit kerestem 15 hónapig.
Harmadik munkahelyem: Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium (matematika-fizika szakos tanár)
2004. szeptember - 2006. július
BudapestItt kiegészült a tapasztalatszerzésem folyamata, elsősorban az emberi vonalon és az ütésállóság területén. Két év alatt sikerült arra az elhatározásra jutnom, hogy érdemes lehet a versenyszférában próbálkoznom. A mérlegképes könyvelőségből (2003 körül) már egy félévnyi tanulás után kiábrándultam. A hozám illő pályák közül a programozói tetszett, de idevágó rendszeres ismeretek híján egy időre kétkezi foglalkozást kellett keresnem, amíg a JAVA nyelvbe magamtól beletanulok.
Érettségi vizsgáztató - matematika, fizika.
Kertészkedés egy lakóházban
2006. július - 2007. június
BudapestSaját társasházunk előtt locsoltam, gereblyéztem az avart, nyírtam a füvet és lapátoltam a havat - először egy nyugdíjas kertésznek segítve, aztán idővel önállóan, egyéni vállalkozóként. Emellett magántanítványokat is tartottam, és persze mindig mindenről számlát adtam. Kellemes munka volt sok szabadidővel - de alig maradt utána pénzem. Mikor megláttam a rám vonatkozó adójogszabályokat (bevételem fele elment járulékra, a többi meg kétlépcsős adóra), sürgősen bementem a legközelebbi gyárba, ahol éppen volt munkásfelvétel...
Negyedik munkahelyem: Vishay (galvanizáló munkás)
2007. január - 2008. november
BudapestKét gyönyörű év, életem nagy élményeinek forrása, sok kedves ismerőssel és két nagyszerű főnökkel. Itt három hónap után véglegesítettek, és nyolc osztályos végzettséget követelő munkával a tanárinál húsz-harmincezerrel többet kereshettem. Megtanultam kék munkaruhában, fejemen fültokkal egy tehénnyi gép mellett ülni és naphosszat szalagokat sorjátlanítani, vegyszeres kádak mellett munkadarabokat keretre rakni vagy dobba tölteni, gépsort takarítani, ónréteg-vastagságot mérni, veszélyes hulladékokat kezelni. Gyakran kellett mások után műszaki vagy adminisztrációs tűzoltómunkát végeznem, illetve a dolgok rendes üzemmenetét fizikatanári szemmel figyelve műszaki vészhelyzeteket megoldanom. Érdekes tapasztalatot jelentett a felnőtt beosztottakkal való bánás. Amíg itt dolgoztam, elkezdtem egy egyéves rendszergazda-tanfolyamot, de ez szakmailag édeskevés volt, ráadásul rendesen be sem tudtam járni a galvanizáló négyműszakos munkarendje miatt. A Vishayból valamivel a tervezett távozási időm előtt dobtak ki, mert megtréfált a piac, vagyis a válság miatt leesett a megrendelésállomány. Erre a helyre nagyon szívesen gondolok vissza, és nem csupán azért, mert nem kellett sokat utaznom a munkába...
Rétegvastagság-mérő
Műszakvezető
Ötödik munkahelyem: József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola / Szakgimnázium (matematika-fizika szakos tanár, osztályfőnök)
2009. február - jelenleg
MonorIde azután pályáztam, hogy ezer jelentkező közül nem engem vettek föl egy levéltárba szövegdigitalizálónak. Budapesten akkor, a tanév közepén éppen nem akadt általam is elfogadhatónak vélt tanári állás. Monoron három hónap próbaidő után véglegesítettek, ami először fordult velem elő tanári munkakörben, mert addig rendre éves szerződésekkel dolgoztam, ami nem tett jót az idegeimnek. A fizetésemeléseknek köszönhetően elég jól meg is élek, bérem végre meghaladta az átlagot. A JAG nagyszerű, értékelvű hely, összetartó tantestülettel és empatikus iskolavezetőséggel. A gyermekek is aranyosak, csak átlagban egyre kevesebbet tanulnak. De ez végre egy valóban szakmai kihívás... 2012 és 2016 között osztályfőnök is voltam egy közgazdasági szakközépiskolai tagozatú osztályban. Ők voltak nekem az első osztályom, és ez értelemszerűen nagyon mély kapcsolatot jelentett köztünk. A gyerekek 2016-ban elfogadható eredménnyel leérettségiztek. 2018-ben teljesítettem a Pedagógus II. fokozatba lépés feltételeit, vagyis megírtam a portfóliót, és megfeleltem a minősítő eljáráson. 2019-től újra osztályfőnök vagyok, újra találkozom e feladat minden szépségével és nehézségével.
Hosszú nyári kerékpártúrák
A hosszú, egyszemélyes kerékpártúrákra 2002-től fogva fokozatosan szoktam rá, de ezek akkor még csak egy-két hétig tartottak. Jellemzően vadkempingezéssel jártak, és tudatos vállalással az ország értékeinek megismerését tűztem ki célul, a sportteljesítményt a második helyre szorítva. 2006 őszén átmerészkedtem Szlovákiába, majd 2007-ben Lengyelországba. Ahogy 2009-ben újra tanár lettem, már megtanultam értékelni a számomra ötven napos nyári szünidőt. Először ez év nyarán tettem ötven napos kerékpártúrát, a tavaszi és őszi szünetekben pedig az időjárástól függően a szomszéd országok közeli hegységeit kerestem fel - mindannyiszor kerékpárral. Általában egyedül mentem, de ha adódtak társak, két hétre magammal vittem őket, aztán egy nagyvárosból hazavonatoztak. A teljesített túrák fényképes leírása túrahonlapomon található. A célországok a következők voltak: 2009 Lengyelország 2010 Lengyelország 2011 Csehország 2012 Erdély 2013 Lengyelország 2014 Lengyelország, Baltikum Ahogy elkezdtem házastársat keresni, inkább csak kéthetes nyári kerékpártúrákra vállalkoztam egy derék barátommal. Ezekről, mint az ötven naposakról is, a túrahonlapomon található bőséges képanyag, s újabban szövegek is.Munkába járás kerékpárral
Először 2009 májusában, egy vasutassztrájk alkalmával vállalkoztam arra, hogy Újpestről Monorra elbiciklizzem. Ez aztán késő őszig folytatódott, mert a hosszú nyári szünetben eltekertem Varsóig és vissza, és éreztem magamban annyi erőt, hogy napi rendszerességgel folytassam. A fő célom az volt, hogy megőrizzem üdvösen csökkent testsúlyomat és csodásan megjavult vérnyomásomat. A napi távom 2*45-ről 2*42 kilométerre csökkent az egyre jobb útválasztásnak köszönhetően, és ez éves szinten kb. 12000 ingázási kilométert jelentett. Először 2010/11 telét bicikliztem át megállás nélkül, és azóta a következőket is. Ez ugyan öncélú fakírkodásnak hat, de egészségügyileg nagyon hasznos volt, hogy ne veszítsem el a nyári formámat. Egyetlen árnyoldala, hogy hajnali négykor kellett kelnem, és este hatra értem haza. 2015 tavaszán álltam vissza a vonatra, főként azért, hogy legyen időm hétköznap dolgozatot javítani. De a kerékpár nem ment pihenni, hanem a hét bizonyos napjain továbbra is bevitt az iskolába (a XII. kerületből). 2019 őszétől már nem Újpestről, hanem Pécelről járok ki Monorra, általában biciklivel, ritkábban kocsival. Ez napi 2*17 kilométert jelent.Lengyel nyelv
Turistaszinten beszélek lengyelül, ami azt jelenti, hogy számos hibával és más szláv szavak hozzávegyítésével, de kevés megakadással és nagy kedvvel. Emellett szinte száz százalékos megértéssel, szótár nélkül olvasok lengyelül számos területen. Először 2007-ben jártam egyedül Lengyelországban, és úgy találtam, hogy orosztudásom alapján könnyen meg tudnám tanulni a nyelvet, ahogy korábban szlovákul is sikerült magamat megértetnem túráimon. A két nép testvérisége indított erre, mert nem akartam Lengyelhonban oroszul szólni az emberekhez. Még galvanizáló koromban vettem egy táskányi lengyel könyvet, köztük olyan regényeket, amiket magyarul már jól ismertem. Aztán idővel lengyel honismereti és történelmi szakmunkákat is beszereztem. A mai napig nagy szerelmem ez a nyelv, igyekszem benne előrehaladni.Házasság
2013-ban adtam fel szerzetesi életformámat, és kezdtem el udvarolni, házastársat keresni. Próbálkozásaimat nem volna ildomos itt taglalnom: elég legyen belőlük annyi, hogy 2015 nyarán ismerkedtem meg Júliával, ősztől kezdtem udvarolni neki, 2016. augusztus 28-án jegyeztük el egymást, és 2017. május 27-én házasodtunk össze. Mi magunk is éreztük, hogy lelki illeszkedésünk és szerelmünk az Isten különleges ajándéka, és mások is ilyesmit mondanak rólunk.Református egyháztagság
A konfirmáció szertartási kerete egy érdekes és bensőséges, a magyarországinál gazdagabb, az óprotestáns tradícióra jellemző vigília volt, azaz egy áhítatos, kötött szövegű imákkal, felolvasásokkal, énekekkel, látvány- és mozgáselemekkel teli, elsősorban Isten előtti hódolatot kifejező közösségi virrasztás, melyen a gyülekezet tagjai közül is sokan részt vettek. Képek erről az eseményről a Facebookon találhatók.
Kereszténységemet a Hit Gyülekezetében kezdtem (1992-98), majd az innen kiszakadt Budapesti Autonóm Gyülekezetben folytattam. Ez utóbbit kezdetben szívvel-lélekkel támogattam, és sok tekintetben ma is a magaménak érzem. Viszont azt sem tagadhatom, hogy reményeimből - főkén hitbeli téren - jócskán kiábrándultam, mert meglátásom szerint felekezetem nem vett át eleget a történelmi kereszténység olyan értékei közül, amiket a Hit Gyülekezete a maga egyoldalú látásmódja jegyében háttérbe szorított. Még a Hit Gyülekezete súlyosabb tévtanításaitól való nyilatkozatszerű elhatárolódás sem történt meg. Ezekről nagy vonalakban az ez időben belső használatra írott beadványtervezet beszél. Az ott olvasható részletek az én hitbeli utam egy állomását jelölik, de nem ölelték fel az egészet. Kereszténység-felfogásom akkor már túlterjedt a puszta karizmatikus belvitán, és nyitni akart a történelmi felekezetek nagy áramlata felé. Megszerettem az egyházat a maga történeti alakulásában - először a reformátorokat, aztán az egyházatyákat, végül a középkori nagyegyház jobb lelkű egyháznagyjait és gondolkodóit. Beletaláltam magam a gondolkodásukba, és ámuló tekintetem előtt kibontakozott a kereszténység évezredes folyama - számos magasztos vonásával és jó pár szégyenfoltjával együtt. Leszoktam arról, hogy egy húsz vagy negyven éve keletkezett felekezet szülöttének tartsam magam, és hogy azt képzeljem: a mi százéves irányzatunkkal kezdődött a kereszténység. És ez a látvány lassan átformálta keresztény öntudatomat is, amikor elkezdtem magam "karizmatikus kálvinista katolikusnak" besorolni. A karizmatikusságból mára szilárd alapként megmaradt bennem annyi, hogy nem zárom ki a mai klasszikus karizmatikus mozgalomban ismert szellemi ajándékok Istentől való voltát, és fenntartom azt a meggyőződésemet, hogy a Szentlélek ma is osztogatja ajándékait. Kálvinista annyiban vagyok, hogy a reformátori protestantizmust ebben a következetes, összeszedett, intellektuálisan becsületes alakjában szeretem a legjobban. És katolikus vagyok, amennyiben az óegyháznak a központi törzsökében keresem hitbeli elődeimet, s nem a peremhelyzetű ellenirányzatok között. Hitemnek nincs mit félnie a történelmileg megalapozott hagyománytól, azaz emelt fővel tekintek végig az egyháztörténet századain. Ez az emberek előtti tudatosság és büszkeség a kálvinizmus sajátja, melynek Isten iránti alázatát is példaértékűnek tekintem. Egészen a közelmúltig afféle fogadalom nélküli szerzetesként éltem, életemet a munkámnak, a hosszú túráknak, a könyvdigitalizálásnak és a különféle fajtájú önképzésnek szentelve. Ezért nem okozott nekem gondot, hogy tagja maradjak a Budapesti Autonóm Gyülekezetnek, mert ugyan nem kaptam ott szellemi táplálékot, valójában nem is igényeltem. Szépen megvoltam afféle levelező tagként, aki nem jár el istentiszteletre, csak néha valamelyik másik felekezet szárnypróbálgató házicsoportjába, és oda is inkább csak mások segítésének céljából. Mikor azonban feladtam szerzetességemet, és egy derék keresztény hölggyel kötöttem össze életemet, immár ismerősi szinten is be tudtam tagozódni egy helyi gyülekezetbe, annak minden szép kötelezettségével együtt. Végre elkezdhettem egy olyan gyülekezetbe járni, melynek tanításával nagyrészt egyetértek (leszámítva a csecsemőkeresztséget és a karizmák elérhetőségének tagadását), és ahol jegyestársam útján sok hittestvért ismerhettem meg. És ugyan formálisan ki fogok lépni a BPA-ból, lelkileg nem tagadom meg velük a közösséget, ahogy azáltal sem tagadtam meg, hogy hosszú időn át alig jártam el oda. Egyháztagságom 2016. március 26-27-én, azaz Húsvét vigíliáján kezdődött, amikor hivatalosan, konfirmáció útján is csatlakoztam a református egyházhoz, közelebbről a Budapesten működő Erdélyi Gyülekezethez. A szervezeti kapocs ezután ide köt engem, itt veszek úrvacsorát, illetve adott esetben a reformátusokkal úrvacsorai közösségben álló más protestáns felekezetekben.Pécelre költözés
2016-tól feleségemnek a Déli pályaudvar közelében lévő lakásában éltünk. Innen 2019 augusztus közepén költöztünk ki Pécelre, a már szinte teljesen befejezett, takaros kis házunkba. Itt mindig van mit fejleszteni, dolgozni, és sokkal emberibb az élet, mint a belvárosban. A ház építéséről és belakásáról túrahonlapomon található egy bő fotóválogatás.Apaság
2020-ban, életemnek negyvenhetedik évében lettem apa. Idáig hosszú történet vezetett, amit nem fogok részletesen ecsetelni. Elég belőle annyi, hogy hosszú, boldog legényélet után, viszonylag rövid társkereséssel találtam rá Júliára, aki hamar feleségem lett. A gyermekáldásra már hosszabban kellett várnunk. Amikor e sorokat írom, András fiunk tizenhat hónapos, és ez alkalmat ad némi összegzésre. Természetesen az eddigi modorban kívánok erről írni, vagyis a szeretteimről szóló, nagyon magánjellegű részletek kihagyásával, mindazonáltal szándékom szerint építően és mások számára is érdekesen. Nagyon jó dolog szülőnek lenni. Ott lenni a csecsemő születésénél, figyelni életének kezdetét, első mozdulatait, gondozni és dédelgetni a lassan kisgyermekké cseperedő apróságot - nagyszerű élmény, és egyben felelősséggel járó munka. Legénykoromban sokáig ódzkodtam tőle, és részben ezért vártam a házassággal is. Attól tartottam, sem anyagilag, sem érzelmileg nem tudnék házastársamnak eleget nyújtani, és ugyanígy a gyermekemnek sem. Amolyan bölénynek tartottam magam, aki jól elidőzik a könyvei és túrái között, és gyermektársaságként is beéri a tanítványaival.Aztán a helyzet úgy hozta, hogy mire a házasságra került a sor, e félelmeimből nem maradt semmi. Úgy látom, negyvenévesen egy normális férfi akkor is bátran házasodhat és apává válhat, ha semmi tapasztalata sincs ebben. A tapasztalatlanság ugyanis húszévesen is fennáll, és ezen az eltelt évek nem segítenek. Én ott látom a változást, hogy az eltelt években észrevétlenül nemcsak öregebb lettem, hanem érzelmileg is sokoldalúbb, empatikusabb, melegebb szívű. Ebben persze szerepet játszott az is, hogy rendezett családból származom, és mindent megkaptam, amitől az ember normális lesz. A legényélet megóvott a rossz választás, az éretlenül meghozott hibás döntések okozta maradandó károktól - úgy családi, mint anyagi és érzelmi téren. Együttérzek azon férfitársaimmal, akik ilyen vagy olyan okból nehezebb pályát futnak be, és nem is kívánom magamat föléjük helyezni. E bejegyzéssel egy ecsetvonást teszek a hozzám hasonló, hosszan legénysorban éldegélő férfiak természetrajzán, amely bővelkedik sötét színekben és sztereotípiákban. Ezeket nem részletezem, ki-ki bőségesen találhat ilyeneket a konyhapszichológiai színvonalat meg nem haladó, gyors ítéletekkel dolgozó közbeszédben.
Már azt is nagy örömmel fogadtam, hogy feleségem bízik bennem, odaadóan szeret, közösséget vállal velem mindenben, és elviseli gyöngeségeimet. De még ennél is jobban felvillanyoz az az élmény, amikor egy csöppnyi emberke négykézláb elémvágtázik, mikor hazaérkezem, és meghallja a hangomat. Felnéz rám, mint egy jóindulatú óriásra, és felkéredzkedik a karjaimba. Vagy rámnéz, és szavak nélkül kéri, hogy birkózzam vele. Vagy mikor elnyúlik a hasamon, ha nincs ágy, amelyre lefekhetne. Vagy mikor éjszaka felsír, és megnyugodva észleli, hogy odafekszem mellé, és megetetem. Az ő őszinte életöröme, fejledező testi és lelki képességei lehetővé teszik, hogy személyesen átéljem a teremtés csodáját. Ezt a csodát az anyák már jóval korábban megtapasztalják, és az apáknál rendszerint a gyermek beszélni tudásával kezdődik meg igazán. De újabban már nem kivételes ritkaság a pelenkázó, babakocsit toló, vagy egyenesen gyesre menő apuka. És sokuk élvezi életének ezen új szakaszát már akkor is, amikor a gyermek még nem tud értelmesen beszélni, járni vagy akár felülni. Mert bizony gazdagodunk mi is, mikor gyermekünk születik, és többek leszünk, miközben cseperedik.
Ezt az igazságot a korábbi nemzedékek magától értetődően tudták, de ma, mikor a gyermekszülést és -nevelést már tömegek utasítják el, egyre jobban kell hangsúlyozni, hogy szülőnek lenni jó dolog, az emberiséget, hazát építő-gazdagító állapot és tevékenység. Olyan sok kétség, félelem vagy egyenesen cinikus minősítés árad a média egy részéből és különféle megmondóemberektől a család intézménye és a gyermekes állapot ellen, hogy egyre szükségesebb hangot adni a normális, hagyományos nézetnek is. A mi igazi kultúránkban a gyermek nem valamiféle karbonlábnyom-növelő, és doktrinér eszmék nevében kiküszöbölendő gazdasági tétel, hanem Isten ajándéka, és ha szerető családba érkezik, akkor nagy áldás a szüleinek. A hozzá kapcsolódó örömök és élmények mással nem helyettesíthetőek, és persze a nevelésével járó kitartó, derekas munka is szent dolog. És nem is túl nehéz, hiszen íme, én is helyt tudok állni benne.