ISTEN VÁLTOZHATATLAN VOLTA

C. H. Spurgeon (1834-1892) igehirdetése

Elhangzott Londonban,

1855 január 7.-én vasárnap reggel

a New Park Street Baptista Gyülekezetben

„Én, az Úr, meg nem változom; ti pedig, Jákóbnak fiai, nem emésztettek meg.“- Malakiás 3:6

Valaki azt mondta, hogy az emberi nem számára a legmegfelelőbb tudomány maga az ember megismerése. Nem állok ellene e véleménynek, de úgy hiszem, éppúgy igaz, hogy Isten választottjaihoz leginkább illik Isten ismeretének tudománya. Egy keresztyénhez leginkább illik az Istenség tanulmányozása. A legmagasztosabb tudomány, a legfenségesebb elmélkedés, a legmagasabb bölcsészet amely szüntelen le tudja kötni Isten gyermekének figyelmét: Annak a nagy Istennek a neve, természete, személye, munkája, cselekedetei és létezése Akit ő Atyjának szólít. Az Istenségről való elmélkedésben van valami rendkívüli gyógyító erő az emberi értelem számára. E tárgy oly fenséges, hogy gondolataink elvesznek annak végtelenségében; oly mély, hogy büszkeségünk belefullad annak mélységébe. Más tárgyakat képesek vagyunk felfogni, és megbirkózunk velük. Ezekben egyfajta önelégültséget érzünk, s tovább megyünk utunkon ezzel a gondolattal: ‘No, nézd csak, milyen okos vagyok!‘. De amikor e magas fokú tudományhoz jövünk, és látjuk, hogy a mi mérő-ónunk nem képes megmérni annak mélységét, sas-szemünk nem tudja felmérni annak magasságát, visszafordulunk azzal a gondolattal, hogy ‘bármilyen okos legyen is az ember, mégis, mindhiába, e dologban csak olyan, mint egy szamárcsikó‘, s felkiáltunk: „Mi csak tegnapiak vagyunk, és semmit sem tudunk!“[1]. Nincs még egy ilyen dolog, ami ennyire alázatossá tenné az embert, mint az Istenről való elmélkedés. Kénytelenek leszünk átérezni:

„Nagy Isten! mily végtelen vagy Te!

Mily értéktelen férgek vagyunk mi!“

De miközben e téma megalázza az elmét ugyanakkor kitágítja is azt. Aki gyakran gondol Istenre, szélesebb látókörű lesz, mint az az ember, aki csak e korlátolt földgolyó körül küszködik. Lehet bár természettudós, aki azzal dicsekszik, hogy képes felboncolni egy bogarat, elemezni egy legyet, vagy elrendezni osztályok szerint bogarakat és állatokat szinte kimondhatatlan elnevezésekkel, vagy előadást tud tartani a megatériumról[2] és a plesiosaurusról[3] és minden más kihalt állatokról; azt képzelheti, hogy az ő tudománya, bármi is az, nemesíti és tágítja elméjét. Én mégis merészkedem azt állítani, hogy mindenek felett a legkitűnőbb tudomány a lélek művelésére a Krisztus tudománya, a megfeszített Krisztusé, és az Istenség ismerete a dicsőséges Háromságban. Semmi sem szélesíti ki úgy az értelmet, semmi sem magasztosítja úgy fel az ember egész lelkét, mint az Istenség nagy tárgyának komoly, figyelmes, folytonos tanulmányozása. És, mialatt megalázó és nemesítő, e tárgy nyilvánvalóan vigasztaló is. Ó, valóban, a Krisztus szemlélésében egy csodálatos balzsam található, mely minden sebet gyógyít; a mennyei Atyáról való elmélkedésben minden szomorúságunk megszűnik. És a Szentlélek vigasztalásában minden fájdalmat szüntető gyógyír rejlik. Szeretnéd elhagyni bánataidat? Szeretnéd elvetni gondjaidat? Akkor menj, vesd bele magad az Istenség mélységes tengerébe, tűnj el annak végtelenségében, s mintegy nyugalmas csónakon fogsz előjönni, felfrissülve és megújulva. Nem ismerek mást, ami így tudná vigasztalni a lelket, ami így le tudná csendesíteni a gyász és bánat háborgó hullámait, ami így tudna békét parancsolni a megpróbáltatások szeleinek, mint az Istenség tárgyán való komoly, elmélyült elmélődés. Ez az a tárgy, amelyre meghívlak titeket ma reggel. Bemutatjuk nektek ennek egy oldalát - a dicsőséges Jehova változhatatlan voltát. „Én vagyok“ - mondja igém - „Jehova“, (mert így kellene fordítani) „Én Jehova vagyok, és meg nem változom; ezért ti, Jákób fiai, nem emésztődtetek meg.“

Három dolog áll előttünk ezen reggelen. Mindenekelőtt, egy változhatatlan Isten; másodszor, azok a személyek, akikre áldás származik ebből e dicső tulajdonságból, a ‘Jákób fiai‘, és harmadszor, az áldás, melyet így nyernek, - „meg nem emésztetnek“. Fordítsuk figyelmünket e három pont felé.

Mindenek előtt elénk van tárva Isten változhatatlan voltának tana. „Én Isten vagyok, meg nem változom“. Megkísérlem kifejteni, vagy inkább kiszélesíteni e gondolatot, és azután néhány érvet fogok felhozni ez igazság bizonyítására.

1. Némi magyarázatát ajánlom ez igének, először is azt mondva, hogy Isten Jehova, és ő nem változik lényegében. Mi képtelenek vagyunk megmondani nektek, hogy mi az Istenség. Mi nem tudjuk, milyen lényegű az, amit mi Istenségnek hívunk. Ő egy létezés, egy lény, de hogy mi az, nem tudjuk. Azonban, akármi legyen is az, mi ezt az ő lényegének mondjuk, és e lényeg sohasem változik. A halandó dolgok alkotóelemei állandóan változnak. A hófehér-koronás hegyek nyáron leteszik gyémántjaikat az oldalaikon lefolyó csermelyekbe, miközben a viharos felhők új koronázást rendeznek számukra. Az óceán hatalmas vízáradatával, egyre veszti vizét, mikor a napfény csókolgatja hullámait, s pára formájában az égre ragadja azokat. Még maga a Nap is friss üzemanyagot igényel a Mindenható kezéből, hogy feltöltse szüntelen égő kohóját. Minden teremtmény változik. Az ember, különösen teste állandó átalakuláson megy keresztül. Minden bizonnyal, hogy nincs már egyetlen részecske sem testemben abból, ami ezelőtt egy pár évvel benne volt. A folytonos aktivitás folytán alkatunk elviselődik, sejtjeink kicserélődnek, s új anyagrészecskék szaporodnak folyton testünkben, s így újra feltöltődik, de lényege megváltozott. Az anyag, melyből e világ készült, szüntelen múlékony, hasonlóan a víz folyásához, ahol sok vízcsepp folyik el, s sok más következik utánuk, de azért mégis fenntartva a folyó vízszintjét, ám szüntelen változtatva annak alkotóelemeit. De Isten örökké ugyanaz. Ő nem változó anyagi részecskékből áll, hanem ő lélek - tiszta, lényegi és mennyei lélek - és ezért ő változhatatlan. Ő mindörökre ugyanaz marad. Örökkévaló homlokán nincsenek ráncok. Az évek sora nem öregíti őt. Látja, amint a korszakok letűnnek, de számára ezek állandó jelent képeznek. Ő a nagy Vagyok, a nagy Változhatatlan. Figyeljétek meg, az ő lényege nem ment változáson keresztül, amikor egyesült az emberi természettel. Amikor Krisztus a régmúlt években körülövezte magát halandó sárral, az ő istenségének lényege semmit sem változott. A test nem lett Istenné, sem az Isten nem változott testté a természet tényleges megváltozása által. A kettő egyesítve volt hypostásisos[4] egységben, ámde az Istenség mindig ugyanaz maradt. Ugyanaz volt, amikor jászolban levő csecsemőként feküdt, mint aki volt mikor áthatolt az egek függönyén. Ugyanaz az Isten volt, aki a kereszten függött és akinek vére aláfolyt bíbor patakban, ugyanaz az Isten, aki örökkévaló vállain hordozza a mindenséget és bírja a pokolnak és halálnak kulcsait. Sohasem változott lényegében, még testtélétele által sem. Ő örökre, végtelenül az egy változhatatlan Isten marad, a világosságok Atyja, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.[5]

2. Ő nem változik az ő tulajdonságaiban. Amilyenek voltak Isten tulajdonságai régen, ugyanazok most is, és mindegyikről elénekelhetjük: “Amilyenek voltak kezdetben, olyanok most, és olyanok lesznek örökkön-örökké. Ámen.“ Hatalmas volt ő? Fenséges Isten volt ő, amikor a nemlétezés méhéből egy szavával előhozta a világot? Mindenható volt, amikor felrakta a hegyeket, és kivájta völgyeket a mélységekből? Igen, ő hatalmas volt akkor, és az ő karjai nem bénultak meg ma sem. Ő ugyanaz az óriás az ő fenségében. Az ő táperejének nedve nem száradt ki, és lelkének ereje örökké szilárdan áll. Bölcs volt-e ő, amikor megalkotta ez óriási földgolyót, mikor lefektette az univerzum alapjait? Volt-e bölcsessége, amikor megtervezte a mi üdvözülésünk utját és amikor öröktől fogva kijelölte tiszteletet gerjesztő, fájdalmas üdvözítő tervét? Igen, és ő ugyanolyan bölcs most is. Nem kevésbé hozzáértő, és nem bír kevesebb ismerettel. Szemei nem homályosodtak meg: minden dolgot teljes világosságban látnak. Fülei, melyek meghallották a történelem során népének kiáltásait, sóhajait, zokogásait és nyögéseit, nem kezdtek nagyot hallani az évek hosszú során a sok imameghallgatás miatt. Ő változhatatlan bölcsességében. Tökéletesen ismer, most is, mint mindig is ismert; nem többet, sem kevesebbet. Ugyanolyan tökéletes jártassággal és végtelen éleslátással rendelkezik. És ő változhatatlan igazságosságában - legyen áldott az ő szent neve! Igaz és szent volt ő a múltban; igaz és szent ő most is. Változhatatlan az ő hűségében. Ígéreteket tett és megvalósította azokat, szólt és meg is cselekedte. Változhatatlan jóságában és természetének nagylelkűségében és jóakaratában. Nem változott mindenható zsarnokká az, aki egykor mindenható Atya volt. Ellenkezőleg, az ő erős szeretete gránitszilaként fennáll, meg nem rendül a mi hűtlenségünk tomboló viharai miatt. És - áldott legyen az ő szent neve -, ő változhatatlan az ő szeretetében. Amikor először megírta a szövetséget, mily teljes volt szeretettel szíve népe iránt. Tudta, hogy Fiának meg kell halnia, hogy megerősítse a szövetség pontjait. Nagyon jól tudta, hogy le kell szakítsa szerelmesét kebléről, és el kell küldje e földre, hogy elvérezzen és meghaljon. Nem habozott, hogy aláírja ezt a fenséges szerződést. Sem nem tért ki annak beleljesítése elől. Ugyanolyan nagyon szeret most is, mint akkor. És amikor a napok megszűnnek ragyogni, s a holdak gyenge fényüket árasztani, ő még akkor is szeretni fog, örökkön-örökké. Végy bármilyen tulajdonságát Istennek, és én ráírom arra ‘super idem‘ (mindig ugyanaz). Végy bármily dolgot, amit most Istenről el tudsz mondani, és az nemcsak a sötét múltban volt elmondható, hanem a fényes jövőben is mindig ugyanaz marad. „Én vagyok Jehovah, én meg nem változom!“

3. Aztán Isten nem változik az ő terveiben. Ha egy ember elkezd valamit építeni, és nem képes megvalósítani, úgy megváltoztatja tervét: épít egy kisebb fundamentumot, s visszatervezi. Minden bölcs ember így tenne egy ilyen esetben. De elmondható-e Istenről, hogy elkezdett valamit építeni, és nem volt képes befejezni? Soha! Amikor parancsa teljesítésékor korlátlan készletek álltak rendelkezésére, s mikor jobb kezével képes volt annyi csillagvilágot létrehozni, ahány harmatcsepp van reggelenként a réten, - megállhat-e valaha is azért, mert elfogyatkozik ereje? Vagy megváltoztatja, módosítja, újrarendezi-e tervét, mivelhogy nem képes megvalósítani? „De - mondja valaki - Istennek talán sohasem volt terve“. Hát azt gondolod, hogy Isten sokkal értelmetlenebb, mint te, uram? Te elkezdesz-e dolgozni terv nélkül? „Nem - mondod -, nekem mindig van egy számításom.“ Így Istennek is van. Minden embernek megvan a maga terve, s Istennek is szintén megvan a magáé. Isten egy nagy elme. Óriási elméjében mindent előre elrendezett, mielőtt azt véghezvitte volna. És amint egyszer megalapozta tervét, - jegyezd meg! - sohasem változtatja meg azt. „Ennek meg kell történnie“ - mondja ő, és a sors vaskeze lejegyzi azt, és a rendelt időben elkezdődik a végrehajtása. „Ez az én szándékom“, és nem képes ezt megváltoztatni sem a föld, sem a pokol. „Ez az én határozatom - mondja -, adjátok ezt hírül, ti angyalok; tépjétek bár le az ég kapujáról, ti démonok, de megváltoztatni nem vagytok képesek a határozatot; annak meg kell történnie.“ Isten nem változtatja meg terveit. De miért is változtatná? Ő Mindenható, ezért mindent kedve szerint cselekedhet. Miért változtatná? Ő tökéletesen Bölcs, és ezért sohasem tervezhet valamit tévesen. Miért tenné? Ő Örökkévaló Isten, ezért nem halhat meg terve megvalósulása előtt. Miért módosítaná azokat? Ti, a létezésnek értéktelen atomjai, életetek csupán kérészéletű! Ti csúszó férgek a létezés babér levelén! Ti megváltoztathatjátok a ti terveiteket, de ő soha-soha nem változtatja az ővét. Nos, azt mondta Ő nekem, hogy az ő terve az, hogy üdvözítsen engem? Ha így van, akkor biztonságban vagyok.

4. Aztán Isten változhatatlan az ő ígéreteiben. Ó, mi nagyon szeretünk Isten édes ígéreteiről beszélni! Ám ha csak egyről is valaha változást feltételeznénk, többé sohasem beszélnénk róluk. Ha azt gondolnám, hogy Anglia bankjegyei nem lesznek beválthatók a következő héten, nem venném meg őket. És ha azt gondolnám, hogy Isten ígéretei sohasem teljesednének be - vagyis, hogy Isten jónak látná néhány szó megváltoztatását ígéreteiben - úgy búcsút mondanék a Bibliának! Nekem változhatatlan dolgokra van szükségem: és úgy találtam, hogy változhatatlan ígéreteim vannak, amikor a Bibliához fordulok. Mert „két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjék“[6] aláírta, hitelesítette és megpecsételte minden ígéretét. Az evangélium nem „igen és nem“; nincs ígérve ma és tagadva holnap; hanem az evangélium ígéretei örökre igenek és ámenek Isten dicsőségére.[7] Hívő testvérem! csodálatos volt az az igéret, amelyben tegnap részesedtél; és ma reggel, amint a Bibliához fordultál, talán úgy találtad, hogy az igéret nem volt édes. Tudod-e, miért? Azt gondolod, hogy az ígéret megváltozott? Semmiképpen! Te változtál meg. Itt van a dolog titka. Ettél valamit Sodoma szőlőiből, és szád ezáltal elvesztette ízlőképességét, s nem tudod élvezni az ígéret édességét. De ugyanaz a méz van ott, alapozz rája ugyanolyan értékeléssel. „Óh, - mondja Istennek egy gyermeke - egyszer erősen ráépítettem házamat bizonyos szilárd ígértetekre. Aztán jött a vihar, s én leestem, s úgy érzem el fogok veszni“. Oh, az ígéretek nem omlottak le; a fundamentum nem rendült meg: a te kis kunyhód, melyet „fából, szénából és pozdorjából“ építettél, csak az dőlt össze.[8] Te rendültél meg a sziklán, de nem a szikla rendült meg alattad. De hadd mondjam meg nektek, milyen a legjobb mód e világban való élésre. Hallottam egy fiatalemberről, aki ezt mondta egy négernek: „Nem tudom elgondolni, hogy vagytok ti mindig oly boldogok a Úrban, míg én olyan gyakran vagyok levert“. „Azért, uram, - mondta a néger - mert én rádobom magamat, ráhasalok az ígéretre - s ott nyugszom. Ön áll az ígéreten, - kevés kapcsolata van vele -, és leesik, amikor jön a vihar. S aztán így kiált: ‘Jaj! ismét lent vagyok!‘, miközben én egyből az ígéretre borulok, és innen van, hogy nem félek az eleséstől.“ Tehát, jertek, és szüntelen így szóljunk: „Uram, itt van a te ígéreted. A te dolgod annak beteljesítése.“ Rávetem magamat az ígéretre. Nem csupán állni akarok azon. Ez az, amit tennetek kell - boruljatok az ígéretre. És ne felejtsétek el, minden egyes ígéret, egy szikla, egy változhatatlan dolog. Ezért hát, vesd magad annak lábához, és nyugodj ott örökre.

5. Ámde most egy kellemetlen dologhoz érkeztünk, mely megrontja e tárgy szépségét. Némelyek számára közületek Isten változhatatlan az ő fenyegetéseiben. Ha minden egyes ígéret szilárdan áll, s a szövetségnek minden esküje beteljesedik, úgy halld meg, bűnös - jegyezd meg e szót -, halld testi reményeidnek halált harangozó hangját. Lásd testi bizakodásaidnak temetését. Istennek minden fenyegetései, éppúgy, mint ígéretei, beteljesednek. Beszéljünk a határozatokról! Én mondok nektek egy határozatot: „Aki nem hiszen, elkárhozik!“ Ez egy határozat, egy alapelv, mely soha sem változik meg. Légy olyan jó, ahogy neked tetszik, és olyan erkölcsös, amilyen csak tudsz, és oly tisztességes, amilyen csak akarsz, járj olyan becsületesen, ahogy csak teheted, - mégis, változhatatlanul megáll e határozat: „Aki nem hiszen, elkárhozik!“ Mit szólsz ehhez, te erkölcsös? Oh, kívánnád megváltoztatni, mondván: „Aki nem él szentül, az elkárhozik!“. Ez is igaz lesz; de nem így van mondva. Az ige azt mondja: „Aki nem hiszen“. Itt van a botránkozás köve és a megütközés sziklája; és nem módosíthatsz rajta. Hinned kell, vagy pedig elkárhozol, - mondja a Biblia. És jól jegyezd meg, Isten fenyegetése ugyanolyan változhatatlan, mint Isten maga. És miután a pokol kínjaiban ezer év már eltelt, feltekintesz, és látni fogod tűzben égő betűkkel e felírást: „Aki nem hiszen, elkárhozik“. „De, Uram - szólsz - én már elkárhoztam.“. Azonban az van mondva „elkárhozik“ a jövőben. És miután korszakok milliói letűnnek, és te fájdalmaid és gyötrelmeid miatt végképp kimerült leszel, feltekintesz, és még mindig olvasni fogod változhatatlanul, módosítatlanul: „ELKÁRHOZIK“. És amikor belegondolsz, hogy az egész örökkévalóságnak ki kell nyújtania hosszú fonalát, - hogy annak minden részecskéje, melyet mi örökkévalóságnak nevezünk, le kell hogy teljen, s te még mindig ott fogod látni felírva e szörnyű szót: „ELKÁRHOZIK!“... Ó, borzasztó gondolat! Hogy merem kimondani? De meg kell, hogy mondjam. Uraim, nekem figyelmeztetnem kell titeket, „hogy e gyötrelemnek helyére ne jussatok.“[9] Rettenetes dolgokat kell mondjak számotokra. Mert, bár az Isten evangéliuma örömüzenet, de a törvény egy ijesztően kemény dolog. A Sinai Hegy nagyon zord és rettenetes. És jaj annak az őrállónak, aki nem figyelmezteti az istentelen hitetlent. Isten változhatatlan az ő fenyegetéseiben, kárhoztató ítéleteiben. Ó bűnös, vigyázz, mert „rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni!“[10]

6. Még egy gondolatot hadd említsünk meg mielőtt tovább mennénk, éspedig azt, hogy Isten változhatatlan szeretetének tárgyaiban - nem csupán szeretetében, hanem annak tárgyaiban is. Ha Istennek egy kiválasztott szentje elkárhozna, úgy mind elkárhozhatna; és ha a szövetség kitételeiből valami nem teljesülne, úgy az egész elveszhet; s akkor az evangélium egy ígéretét sem tekinthetnők igaznak. Sőt, a Biblia sem lenne egyéb hazugságnál, és semmi elfogadásra méltót nem találnék benne. Egyből hitetlenné válnék, ha el tudnám hinni, hogy Istennek egy szentje valaha végleg elesett volna. Ha Isten egyszer szeretett engem, úgy az ő szeretete irántam örökké fog tartani!

“Ha egyszer Jézus arcáról rámhullt a fény,

Úgy Jézus már örökre az enyém!“

Az örökkévaló szeretetnek tárgyai sohasem változnak. Akiket Isten elhívott, azokat Ő meg is igazítja; akiket megigazított, azokat meg is szenteli; és akiket megszentelt, azokat meg is dicsőíti.

Nos, miután lehet hogy sok időt töltöttünk a változhatatlan Isten gondolatának egyszerű kifejtésével, most megpróbálom érvekkel bizonyítani, hogy miért változhatatlan Ő. Habár nem vagyok oly nagy érvelő prédikátor, mégis, egy érv melyet felhozok ez: számomra úgy tűnik, hogy Isten létezése és az Ő lénye magába foglalja a változhatatlanságot. Gondolkozzunk csak egy kicsit. Létezik egy Isten; ez Isten ural és kormányoz mindeneket; ez az Isten teremtette a világot, Ő tartja fenn és visel gondot reá. Miféle lény kell Ő legyen? Milyennek kell tehát neki lennie? Úgy tűnik nekem, hogy képtelenek vagytok egy változékony Istenre gondolni. Úgy értem, hogy maga a gondolat annyira visszataszító a józan ész számára, hogy ha egy pillanatra is Istent változónak gondolnátok, a szavak összeütköznének, és kénytelenek lennétek azt mondani, „Akkor ő valamiféle ember kell, hogy legyen“, és egy mormonita istenképzethez jutnátok. Én úgy fogom fel, hogy lehetetlen egy változó Istent elképzelni; legalábbis, én így vagyok ezzel. Mások lehet, hogy képesek ilyesmit is gondolni, de én nem tudom bevenni ezt. Oly képtelenségnek tűnik előttem egy változó Isten gondolata, akárcsak egy kör-lépcső, vagy más hasonló abszurdum. A dolog annyira ellentétesnek tűnik, hogy kényszerítve vagyok, ha egyszer kimondom ‘Isten‘, egy változhatatlan lényre gondoljak.

2. Nos, úgy gondolom, hogy az említett bizonyíték elégséges; de még egy bizonyíték található Isten tökéletességének tényében. Úgy hiszem, Isten tökéletes lény kell legyen. Mármost, ha ő tökéletes, úgy nem változhat. Ti nem látjátok ezt? Tegyük fel, hogy én tökéletes vagyok ma; de ha fennáll a változandóság lehetősége, vajon tökéletes leszek-e holnap is a változás után? Ha változom, akkor vagy egy jó állapotból egy még jobbra kell változnom - és ha jobbá válhatok, úgy nem vagyok tökéletes most -, vagy pedig egy jobb állapotból rosszba változom, s így ezután már nem leszek tökéletes. Ha tökéletes vagyok, nem változhatom mássá anélkül, hogy tökéletlenné ne válnék. Így tehát, ha egyszer Isten tökéletes, Neki mindig ugyanolyan tökéletesnek kell lennie. Mert bármilyen változás mostani vagy jövőbeli tökéletlenséghez vezetne.

3. Aztán ott van Isten végtelenségének ténye, mely teljesen kizárja a változást. Hogyan értelmezitek ti ezt? Nincs olyan ember, aki képes lenne pontosan megmondani nektek, mit ért ő végtelen lény alatt. Nos, nem lehet két végtelenség. Ha egy dolog végtelen, ott nincs semmi más dolognak hely, mert a végtelenség mindent magában foglal. Ez jelent korlátlanságot, határtalanságot, végnélküliséget. Ha Isten végtelen lenne ma, s aztán megváltozna, de végtelen lenne holnap is, így két végtelenség lenne. De ez nem lehetséges. Tegyük fel, hogy Ő végtelen, de aztán megváltozik: így végessé kell, hogy váljon, s többé nem lehet Isten. Az ilyen feltételezések, hogy Ő véges ma és véges holnap, vagy végtelen ma és véges holnap, vagy véges ma és végtelen holnap - egyformán abszurdumok. Az a tény, hogy az ő lénye egy végtelen lény megsemmisíti lénye változandóságának gondolatát. A végtelenség épp a homlokára írta a ‘Változhatatlan‘ nevet.

4. Aztán, kedves barátaim, pillantsunk vissza a múltba: és onnan is Isten változhatatlan természetének bizonyítékait fogjuk begyűjteni. „Mond-e Ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy azt ne teljesítené?“[11] Hát nem mondható-e el Jehováról, hogy ‘minden szándékát véghezvitte és minden akaratát megvalósította‘? Fordítsd szemed Filisztea felé, és kérdezd, meg, hogy hol van? Isten megmondta: ‘ Jajgassatok Asdód, s ti Gáza kapui, mert le fogtok omlani!‘ S hol vannak ezek? Hol van Edom? Kérdezd Petrát s annak romadőlt falait. Nem visszhangozzák-e vissza Isten igazságát, amint megmondotta: ‘Edom prédává lesz és leromboltatik!‘? Hol van Bábel, és hol van Ninive? Hol van Moáb, és hol van Ammon? Hol vannak azok a népek, melyekről Isten megmondta, hogy elpusztítja őket? Nem szaggatta-e ki őket, és nem törölte-e el még az emlékezetüket is a földről? És elvetette-e Isten az Ő népét? Megfeledkezett-e egyszer is ígéretéről? Megszegte-e valaha is esküjét és szövetségét, vagy eltávozott-e egyszer is tervétől? Ó, soha! Mutassatok rá csak egy példára is a történelemben, ahol Isten megváltozott! Nem tudtok, uraim; mert az egész történelmen keresztül szilárdan áll e tény, hogy Isten változhatatlan volt az ő szándékaiban. Mintha hallanám, hogy valaki így szól: “Én emlékszem egy esetre a Szentírásban, amikor Isten megváltozott !“ És valamikor én is így gondoltam. Az eset, amelyre gondolok: Ezékiás király halála. Ézsaiás odamegy hozzá és azt mondja: “Ezékiás, meg kell halnod, a te betegséged gyógyíthatatlan; rendeld el házadat, készülj fel a halálra“. Aztán a király a fal felé fordul és elkezd imádkozni; és mielőtt Ézsaiás a külső udvarba ért volna, azt a parancsot kapja, hogy menjen vissza és mondja meg: „Még tizenöt évet fogsz élni“. Azt gondolod, hogy ez azt bizonyítja, hogy Isten megváltozott; de én a legkisebb bizonyítékát sem látom ennek az egész világon. Úgy gondolod, hogy Isten nem tudta előre, hogy mi következik? Ó, biztos, hogy tudta; Ő tudta, hogy Ezékiás még élni fog. Tehát Ő nem változott, mert ha tudta ezt, hogyan változhatott volna? Ez az, amit szeretnék tudni. De hadd adjak tudomásotokra még egy kis dolgot: hogy Ezékiás fia, Manasse akkor még nem volt megszületve; s ha meghalt volna Ezékiás, akkor nem létezett volna Manasse, és sem Jósiás, és sem Krisztus, mert Krisztus éppen ebből az ágból származik. Az Igében úgy fogod találni, hogy Manasse tizenkét éves volt, amikor apja meghalt. Tehát három évvel azután kellett hogy szülessen. És te nem hiszed, hogy Isten meghatározta a Manassé születését, és előre tudta azt? Bizonyosan. Tehát elrendelte, hogy Ézsaiás menjen el Ezékiáshoz, és mondja meg neki, hogy az ő betegsége gyógyíthatatlan és úgyszintén mondja meg azt is ugyanabban a mondatban: ‘De én meggyógyítom azt, és tovább fogsz élni‘. Azért mondta ezt, hogy imádkozásra serkentse Ezékiást. Az első helyen úgy beszélt, mint egy ember. ‘Minden emberi valószínűség szerint a te betegséged gyógyíthatatlan és meg kell halnod.‘ Aztán várt, míg Ezékiás imádkozott, és akkor következett a kis ‘de‘ a mondatnak végén. Ézsaiás nem fejezte be a mondatot. Ő azt mondta: ‘El kell rendelned házadat, mert mincs emberi segítség; de ( és akkor kisétált; Ezékiás imádkozott egy kicsit, s aztán ismét bejött, s így szólt) ‘De én meggyógyítlak téged.‘ Nincs itt egyáltalán semmi ellentmondás, csupán csak azoknak elméjében, akik az Úr ellen harcolnak és egy változékony lénnyé szeretnék őt alacsonyítani.

II.

Most másodszor, hadd szóljak néhány szót azokról a személyekről, akik számára e változhatatlan Isten áldást jelent. „Én, az Úr, meg nem változom; ezért ti, Jákób fiai, nem emésztettek meg“. Nos, kik a ‘Jákób fiai‘, akik örvendezhetnek e változhatatlan Istenben?

1. Először is, ők az isteni kiválasztásnak fiai; mert meg van írva: “Jákóbot szerettem, és Ézsaut gyűlöltem, még mielőtt a gyermekek meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek“. Megíratott: „A nagyobbik szolgál a kisebbiknek“[12]. A ‘Jákób fiai

„Az isteni kiválasztás fiai,

kik szuverén kegyelemből hisznek;

Akik örök elrendelés által

kegyelemet és dicsőséget nyernek.“

Isten kiválasztottjait jelentik itt ‘Jákób fiai‘, akiket Ő eleve ismert és eleve elrendelt az örök üdvösségre.

2. Másodszor, ‘Jákób fiai‘ alatt olyan személyek értendők akik különleges jogokat és kiváltságokat élveznek. Tudjuk, hogy Jákóbnak nem voltak jogai születése alapján; azonban hamarosan megszerezte azokat. Elcserélt egy tál lencsét testvérével, Ézsauval, és így szerezte meg az elsőszülöttséget. Én nem helyeslem az eszközöket. Ámde ő úgyszintén megnyerte az áldást is, és így különleges kiváltságok birokosa lett. ‘Jákób fiai‘ alatt itt olyan személyek vannak megjegyezve akik különleges előjogokat és címeket birtokolnak. Akik hisznek, azoknak hatalmat és jogot adott, hogy Isten fiaivá legyenek[13]. Részesedésük van Krisztus vérében; joguk van „bemenni a kapukon a városba“[14]; jogosultak az örök tiszteletre; az örök dicsőség ígéretét nyerték; joguk van magukat Isten fiainak nevezni. Oh! rendkívüli kiváltságok és jogok tartoznak a ‘Jákób fiaihoz‘.

3. De ezek mellett a ‘Jákób fiai‘ különleges megnyilvánulások emberei voltak. Jákóbnak különleges megnyilatkozásai voltak Istentől, és ekképpen magasztos megtiszteltetésben részesült. Egyszer, egy éjnek idején lefeküdt és elaludt; sövénykerítés volt a függönye, az ég szolgált mennyezetként a feje fölött, egy kő volt a párnája, s a puszta föld volt az ágya. Ó! akkor különös kinyilatkoztatásban volt része. Egy létra állt előtte, és látta Istennek angyalait, amint fel és le szálltak azon. Ilyen módon Krisztus Jézus felől nyert kinyilatkoztatást, aki, mint egy létra, összeköti a földet az éggel, amelyen fel és le angyalok járnak a kegyelem szolgálatait hozva számunkra. Aztán milyen kinyilatkoztatása volt Mahanáimba, amikor Isten angyalaival találkozott! Aztán ismét Péniélnél, amikor Istennel harcolt, és látta Őt színről-színre! Mindezek különleges megnyilvánulások voltak; és ez az igeszakasz mindazokra vonatkozik, akik Jákóbhoz hasonlóan különös kinyilatkoztatásokban részesültek.

Nos, közületek kiknek vannak ilyen személyes kinyilatkoztatásai? ‘Ó, - azt mondjátok -, ez túlbuzgóság, ez fanatizmus‘. Igen, valóban áldott buzgóság ez a Jákób fiai részére, ilyen sajátos kinyilatkoztatásokban részesülni. Ők úgy beszélnek Istennel, mint ember szokott barátjával; bizalmasan suttognak Jehova fülébe; Krisztus bement hozzájuk, hogy velük vacsorázzon, és ők is Krisztussal; a Szent Lélek beragyogta lelküket egy oly fenséges ragyogással, hogy képtelenek többé kételkedni a rendkívüli kinyilatkoztatások felől. A ‘Jákób fiai‘ azok az emberek, akik ezen kinyilatkoztatásoknak örvendeznek.

4. Aztán ismét, ők különös megpróbáltatások emberei. Ó, szegény Jákób! Nem tudnám választani a Jákób sorsát, ha nem lebegne szemem előtt a Jákób áldása; mert nehéz sors jutott számára. Menekülnie kellett atyja házától Lábánhoz; és aztán az a mogorva, öreg Lábán megcsalta őt egész idő alatt, míg ott volt - megcsalta a feleségére vonatkozólag, megcsalta a bérével kapcsolatosan, megcsalta őt a nyájakat illetőleg, és csalta őt az egész történeten keresztül. Végre-valahára elszökött Lábántól, aki üldözte és utolérte őt. Aztán Ézsau jött felé négyszáz emberrel, hogy kiirtsa őt gyökerestől és ágastól. Akkor egy rendkivüli imaáhitat volt ott, és azután harcolt, és kificamodott combbal kellett továbbmenjen teljes életére. Ezenkívül egy kissé később, szeretett szerelmese, Rákhel meghalt. Aztán leányát, Dinát rabolták el, és fiai lemészárolták a sikemieket. Nemsokára történt, hogy kedves Józsefét eladták Egyiptomba, és nagy éhség következett a földre. Majd Ruben lépett fel az ő ágyára és megszeplősítette azt; Juda vérfertőzést követett el az ő saját menyével; és az összes fiai csapássá lettek számára. Mindennek a tetejét jelentette, amikor Benjámint is elvitték, és az öreg ember teljesen összetört szívvel így kiáltott fel: ‘József nincsen, Simeon nincsen, és Benjámint is elviszitek? - mindez engem ér![15] ‘ Soha sem volt ember jobban megpróbálva, mint Jákób, mindvégig azért az egy bűnért, hogy megcsalta az ő testvérét. Élete végéig Isten mindig fenyítette őt. De úgy hiszem, sokan vannak, akik együtt tudnak érezni a kedves, öreg Jákóbbal. Mert nekik is, hozzá hasonlóan sok próbán kellett átmenniük. Nos, kereszt-viselők! Isten azt mondja, „Én meg nem változom; ezért, ti, Jákób fiai, meg nem emésztettek“. Ó, szegény megpróbált lelkek! Ti meg nem emésztettek, Istenetek változhatatlan természete miatt. Most ne zúgolódjatok, s ne mondjátok nyomorúságotokkal eltelten, önhitten: ‘Én valóban sok nyomorúságot éltem át. Én vagyok az az ember, aki sok nyomorúságot látott‘. Mert a Fájdalmak Férfia sokkal jobban sújtatott, mint ti; Jézus valóban egy gyászoló volt. Te csupán a szenvedés ruhájának peremét látod. Neked sohasem voltak olyan próbáid, mint Neki. Te nem tudod, mit jelentenek a próbák. Neked nagyon nehezedre esik a szenvedés poharából inni, alig egy vagy két cseppet kóstoltál belőle, de Jézus megitta a salakját is. Ne félj, mondja Isten, „Én vagyok az Úr, én meg nem változom; ezért ti, Jákób fiai“, különös megpróbáltatások emberei, „ meg nem emésztettek“.

5. Hadd elmélkedjünk tovább afelől, hogy kik a ‘Jákób fiai‘, mert úgy szeretném, ha rájönnétek ti magatok, hogy ‘Jákób fiai‘ közé tartoztok-e, vagy sem? Ők különleges jellemmel bíró emberek. Mert, ha voltak is egyes dolgok a Jákób jellemében, melyeket nem ajánlhatunk, mégis van egy-két dolog, amelyet Isten nagyon is ajánl. Ott van Jákób hite, mely által neve feljegyeztetett azon hősök közé, akik bár e földön még nem nyerték el az ígéretek beteljesedését, de bizonyosan elnyerték azokat a mennyben[16]. Kedves barátom, a hit embere vagy-e? Tudsz-e a jelenben hitben járni, hit által élni, a mindennapi kenyeret hit által megszerezni, a lelki mannán élni - mindent hit által tenni? A hit irányítja-e az életedet? Ha igen, akkor a ‘Jákób fiai‘ közé tartozol.

Aztán Jákób az imádság embere volt. Olyan ember, aki küzdött, imádkozott, kimondhatatlanul fohászkodott. Van itt olyan ember, aki egyáltalán nem imádkozott ma reggel, mielőtt feljött az Isten házába. Ah, te szegény pogány, hát nem imádkozol? „Nem, - így felel - én soha nem gondolok ilyesmire; évek óta nem imádkoztam.“ Nos, remélem, elkezded az imádkozást, mielőtt meghalsz. Ha imádság nélkül élsz és halsz meg, úgy imádkozni fogsz majd eleget, mikor a pokolba kerülsz. Ott van egy asszony: nem imádkozott ma reggel. Annyira lefoglalt volt gyermekeinek a vasárnapi iskolába való küldésével, hogy nem volt ideje imádkozni. Nincs időd imádkozni? Hát van időd felöltözéshez? „Ideje van az ég alatt minden akaratnak“, és ha akartál volna imádkozni, imádkoztál volna. Isten gyermekei nem tudnak imádság nélkül élni. Ők imában tusakodó Jákóbok. Olyan emberek, akikben a Szent Lélek úgy munkálkodik, hogy többé képtelenek imádság nélkül élni, miként képtelenek lélegzés nélkül élni. Imádkozniuk kell. Uraim, jól jegyezzétek meg, ha imádság nélkül éltek, úgy Krisztus nélkül éltek. És ha így haltok meg, akkor a ti részetek a tűzben égő tóban lesz. Isten őrizzen és mentsen titeket az ilyen osztályrésztől. Ám ha ‘Jákób fiai‘ közül vagytok, vigasztalódjatok, mert Isten változhatatlan.

III.

Harmadszor, csak egy keveset hadd szóljak még az utolsó pontról: arról a haszonról, melyet ‘Jákób fiai‘ nyernek a változhatatlan Istentől: “azért, ti, Jákób fiai, nem emésztettek meg“. „Megemésztetni“? Hogyan? hogyan emésztődhet meg az ember? Nos, kétféle módja van ennek. Megemésztődhetnénk a pokolban. Ha Isten egy változó Isten lenne, úgy Jákób fiai, kik itt vagyunk e mai reggelen, a pokolban kellene megemésztődnünk. Ámde mivel Isten változhatatlan az ő szeretetében, nekem nem kell rőzsenyalábnak lennem a pokol tüzében. De van egy módja a megemésztődésnek már e világban is. Létezik olyan, hogy már el vagy ítélve, mielőtt meghalnál. Megtörténhet, hogy még élsz, s mégis, már abszolút halott vagy. Ha saját utainkra hagyott volna Isten, úgy hol lennénk most? A részegesekkel dorbézolva, káromolva a Mindenható Istent. Ó, ha elhagyna téged, szeretett testvérem, ha Ő egy változó Isten lenne, úgy a legszentségtelenebb és legaljasabb emberek között lennél. Emlékszel-e olyan időkre életedben, mint amilyeneket én átéltem? Épp a bűnnek határszélén jártam. Valami erős kísértés megragadta mindkét karomat, úgy, hogy képtelen voltam küzdeni vele. Még tovább mentem, amint rettenetes sátáni erő húzott valami borzasztó szakadék szélére. Letekintettem, mélyre, mélyre, és láttam az én osztályrészemet. Reszkettem a pusztulás határán. Megírtóztam, hajam az égnek meredt. A bünre gondoltam, melynek elkövetéséhez közel voltam, a borzasztó mélységre melybe már szinte beleestem. Ekkor egy kéz visszafogott engem. Visszaindulhattam, és így kiáltottam: Ó, Istenem, lehetséges, hogy miután ily közel voltam a bűnhöz, mégis visszatérhetek? Lehetséges, hogy épp az égő tüzes kemence szélén sétáltam, s nem estem bele, mint Nabukonodozor erős emberei, akiket megemésztett a tűznek lángja? Ó, hogyan lehetséges, hogy itt vagyok ma reggel, - kérdezem - mikor azokra a bűnökre gondolok, melyeket elkövettem, és azon gyalázatos vétkekre, melyek beszennyezték képzeletvilágom. Igen, itt vagyok, nem emésztődtem meg, mert az Úr meg nem változott. Ó, ha Ő megváltozott volna, mi már százféleképpen megemésztődhettünk volna. Ha az Úr megváltozott volna, megemésztettünk volna önmagunk által. Mert mindenek felett az ‘Én Őfelsége‘ a legrosszabb ellensége egy keresztyénnek. Saját lelkünk öngyilkosainak bizonyultunk volna; már megkevertük volna a méreg poharát saját lelkeink számára, ha Isten nem lenne változhatatlan Isten, s nem ütötte volna ki kezünkből a poharat, mielőtt megittuk volna azt. Aztán megemésztettünk volna Isten által, ha Ő nem lenne változhatatlan Isten. Mi Istent Atyának nevezzük. De nincs olyan apa ezen a világon, aki nem ölte volna meg minden gyermekeit már régen, annyira bosszús lett volna irántuk, ha csak félannyi keserűsége lett volna is velük, mint amennyi Istennek van az ő családjával. Mert Neki van a legkellemetlenebb családja az egész világon - hitetlen, hálátlan, engedetlen, feledékeny, lázadó, tévelygő, zúgolódó és makacs. Ó, milyen jó, hogy Ő hosszútűrő, mert máskülönben elővette volna nemcsak a vesszőt, hanem a kardot is már régen egyesek ellen közülünk. Hisz ha nem volt semmi szeretnivaló bennünk először, úgy még kevesebb lehet most. John Newton sokszor elmondott egy érdekes s ugyanakkor nevetséges történetet egy kegyes asszonyról, aki a kiválasztás tanának bebizonyítása érdekében ezt mondta: „Ó, tisztelt uram! Az Úrnak szeretnie kellet engem, mielőtt én megszülettem, mert máskülönben azután semmi szeretnivaló dolgot sem tudott találni bennem!“ Meg vagyok győződve, hogy ez így igaz az én esetemben is, és igaz Isten népére nézve általában. Mert oly kevés szeretnivaló van bennük e földre születésük után, hogy ha nem szerette volna őket már azelőtt, semmi oka sem lenne a kiválasztásra azután. De mivelhogy nem cselekdeteikért szerette őket, így továbbra is cselekedeteikre való tekintet nélkül szereti őket. Mivel jó cselekdeteik nem nyerik meg az ő tetszését, rossz cselekedeteik sem idegeníthetik el az ő szeretetét. Mivel az ő igazságuk nem kötelezheti le szeretetét irántuk, így az ő gonoszságuk sem szakíthatja el annak aranyláncát. Ő tisztán szuverén kegyelemből szerette ki őket a bűnből, s szeretni is fogja őket ezután is. - Ezenkívül megemésztetnénk az ördög által, s ellenségeink által - megemésztetnénk a világ által, bűneink által, nyomoruságaink által, és száz meg száz módon, ha Isten valaha is megváltozott volna.

Mostmár az idő elhagy minket, csupán keveset mondhatok még. Csak futólagosan érintettem ez Igét. De most átadom nektek. ‘Jákób fiai‘, Isten segítsen titeket, hogy elvigyétek haza a ti részeteket erős táplálékul! Jól emésszétek meg, és növekedjetek rajta! A Szentlélek alkalmazza számotokra gazdagon e dicsőséges dolgokat, melyek leírattak. Hadd legyen egy gazdag terítékű ünnepetek, részesedjetek a legfinomabb ételekben, a legtisztább borban! Jusson eszetekbe, hogy Isten ugyanaz, bármi is változik. Barátaitok hűtlenné válhatnak, lelkipásztoraitokat elveszíthetitek, minden dolog változhat; de Isten nem változik. Testvéreitek megváltozhatnak, és kivethetik neveiteket, mint gonoszt: de Isten továbbra is szeretni fog titeket. Hagyjátok, hadd változzék ez életben való helyzetetek, és ne bánjátok, ha vagyonotokat elvesztitek. Hadd rendüljön meg egész életetek; és ne bánjátok, ha szegényekké és erőtlenekké kell válnotok; hadd vesszen el minden - mert van egy hely, amihez a változás ujja nem ér el; van egy név, amelyre a változékonyság soha nem írható rá; van egy szív, amely soha nem változik; e szív az Isten szíve - s a neve: Szeretet.

[2] őskori, kihalt óriási lajhárféleség

[3] a jura- és krétakorszakban élt, a tengeri életmódhoz alkalmazkodott nagy termetű, hosszú nyakú őshüllő

[4] ‘hypostásis‘ - arc, alak, a theológiában Isten megjelenési formája. (Kálvin: A keresztyén vallás rendszere Pápa, 1910. ii.kötet. 920.old.)

[15] 1 Móz 42,36

[15] Zsid 11,39