Szöveggondozási elvek honlapomon*

Nagyon boldog vagyok, hogy azoknak a derék elődöknek a nyomába léphetek, akik az általam hálóra alkalmazott könyvek megírásának, kinyomtatásának és terjesztésének nagy küldetésében fáradtak. Ha ők nem végezték volna el a munka nagyját, akkor nekem most nem hullna egy csepp verítékem sem annak befejezésében. Ennek során azonban megengedtem magamnak némi szöveggondozási szabadságot, amit bizonyára sokan tiszteletlenségnek vélnek a régiekkel szemben. Ezért e helyen szeretném kifejteni okaimat és mentségeimet.

Fő okom az volt, hogy a szöveget közelebb kellett hoznom a mai nyelvhez, a mai olvasóhoz. Bár ne kellett volna! de rákényszerített a tagadhatatlan tény: az emberek hitvány műveket olvasnak, vagy jókat ugyan, de keveset és sietve; és egy mégoly érdemes munkát is unottan dobnak le, ha egy-két mondatának kétszer kell nekifutniuk. Magyartanár kollégáim évről-évre megharcolják a Toldit a hatodikosokkal, csikorgó fogakkal tolmácsolva a szöveget sűrű-magyarról híg-magyarra. De a nagyobbak dolgozatai is elképesztő példáit tárják elénk az értelem nélküli olvasásnak vagy a passzív szókincsükben ásító üregeknek. Ezen a jelenségen nem elég siránkozni: lassítani és enyhíteni kell a romlást, ha visszafordítása ma még lehetetlennek látszik is. S ha ez a művek lényegének sérelme nélkül megoldható, akkor a szövegjavítás nem csupán lehetőség, hanem parancs is a könyvek internetes közzétevője számára.

Javításra főként ott volt szükség (és én is ott éreztem magam a legkevésbé kötve), ahol a mű maga is fordítás volt. Nem lett volna értelme annak, hogy valamely szakterület esetleg még kidolgozatlan stílusát, döcögős szerkezeteit vagy idegenszerű fordulatait egy az egyben áttegyem az internetes változatba. Kezeskedem érte (azaz ha valaki veszi a fáradságot, ellenőrizheti), hogy ezáltal a szöveg értelme nem másult meg, viszont minden helyen olvashatóbb lett. Főként a teológiai művekben kellett a szerzők olykor kevéssé sikerült kifejezéseit érthetőbbekre cserélnem, vagy a megírásuk idején divatos, de mára elavult fordulatokat maiakkal illetve kipróbáltabb régiekkel pótolnom. Becslésem szerint átlagosan oldalanként egy vagy kevesebb szójavításra kényszerültem. Tekintettel arra, hogy az általam hálóra alkalmazott egyházi művek szerzői legtöbbször nem is a stílust tekintették művük fő vonzerejének, megkockáztatom azt a feltevést, hogy korrigáló munkámra (és konkrét döntéseim legtöbbjére) helyeslőleg bólintanának, ha ma élnének.

Kivételt tettem azonban a szigorúan vett természettudományos művekkel: úgy véltem ugyanis, hogy elsősorban azok a képzettebb elmék fognak honlapomról természettudományt hazavinni, akik a széltében kapható modern munkákat már megkedvelték, és most szeretnének a mélybe merülni, avagy más képet használva: az alapokig leásni. Egy komoly technikai nehézség is hátráltatott abban, hogy a természettudományos műveket mai nyelvre átírjam: az, hogy sokkal következetesebben ragaszkodnak a korukbeli akadémiai helyesíráshoz, mint az egyházi szerzők. Például egészen 1920-ig megtartják az "a mi"- "czél"-, "mikép"-szerű alakokat. Ez esetben azonban látástól vakulásig dolgozhattam volna, míg ezeket és a tipikus határeseteket (pl. "légnemű testek" légnemű anyag(halmaz)ok helyett, "szénsav" CO₂ helyett, "tanár" professzor helyett) újra és újra egységesítem az összes műben. Néhány helyre azonban magyarázó szavakat kellett beszúrnom, melyek legjelentősebbike a "vitat," amely régebben azt jelentette: "vitában képvisel, állít" – vagy a "kéneső," amely a higany régi magyar neve (semmi köze a kénhez meg az esőhöz), és a XIX. század végi tudományos nyelv azért tartotta fenn, mert a nyelvújítók "higanyát" nyelvileg is hígnak érezte.

A nyilvánvaló sajtóhibákat, ha észrevettem, mindenfajta műben szó nélkül kijavítottam; ha pedig a szerző saját írásmódjához volt következetlen, azt legtöbbször érintetlenül hagytam – de itt is előfordulhatnak javítások, tekintettel arra, hogy gyakran a szövegszerkesztő cserélőfunkcióját használtam kézi javítás helyett. Elég mostohán bántam viszont az eredetiben előforduló dőlt betűkkel (a teológiai művekben), ha azok mennyisége már a kiemelő funkció rovására ment volna. Nagyszerű példa erre a Pruzsinszky-féle Kálvin-életrajz, melynek első felében az összes személy- és városnév kurzívan lett szedve, aztán az ilyenek száma csökken, és a végére csak az új nevek és a nyomatékos részek maradnak dőlt betűsek. Ezen felbátorodva én az internetes kiadásban igyekeztem csak ez utóbbiakat kiemelni. Hasonlóan igyekeztem a mai helyesírásra áttenni a "tanit"-, "bünök"- vagy "ekép"-szerű alakokat a teológiai témájú könyvekben.

Tudom, hogy ezzel a tevékenységemmel automatikusan megfosztom honlapom tartalmának egy részét attól az esélytől, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtár állományba vegye őket. Ők ugyanis azt szabják normaként maguk elé, hogy csakis az értelemzavaró sajtóhibákat gyomlálják ki a szövegből, és ilyenkor is lábjegyzetben közlik, mi állt ott először. Én nem gondolom, hogy ez a zsidó maszorétákhoz méltó betűhűség bárkinek is hasznára volna, sőt azt a vezérelvet sem fogadom el, amely szerint a papírkiadást kell a lehető legnagyobb pontossággal reprodukálni. Még a sértődés veszélyét is vállalva kimondom: szerintem ezzel a követelménnyel a MEK túllőtt a célon, és az internetes iratterjesztést rútul lebéklyózta. A modern – vagy régi, de klasszikus – könyvekre nézve érthető szövegtiszteletet mérlegelés nélkül, az olvasó sérelmével, gépiesen kiterjesztette minden műre; olyanokra is, amelyeknek nyelvi színvonala nem indokolja az efféle eljárást. De ha a Biblia fordításainak szövegét is gondozni kell – és nem csupán az egykori fordító teheti ezt –, akkor miért nem vállalja ilyen könyvek elhelyezését a MEK? Sokkal méltányosabb volna a modernizált szövegű könyvek elejére egy erről szóló értesítést elhelyezni, s ugyanúgy állományba venni őket, mint a többit. Az ellenőrizhetetlen szövegváltozatok kialakulása nem lehet ellenérv: ha náluk van az állandóan javított eredeti, akkor verziószámok ráakasztásával és ügyes hírveréssel könnyen elterjeszthető az egész magyar nyelvű hálón.

És valóban, ismeretes és elfogadott kategória a könyvészetben is a "népszerű kiadás," amelyhez akkor folyamodnak, ha érthető és olvasható szöveget akarnak adni a nagyközönség számára. (Az ezredforduló után így adták ki modernizált szöveggel, papírban Luther művét az Egyház babiloni fogságától.) Többre én se vágyom; azt hiszem, a szerzők a sírból nem átkoznak el ezért, s hogy a könyvtári szakma mit kezd az általam digitalizált szövegekkel, amiatt már nem az én fejem fog fájni. Ha, teszem azt, rájuk küldenek egy gépírócsapatot azzal a megbízással, hogy gyömöszöljék vissza beléjük az avas "p. o." (példának okáért) és "t. i." (tudniillik) rövidítéseket, a "mikép"-eket, a "miszerint"-eket, az "ép oly"-okat, no meg a "helyesnek látszik lenni"-szerű teuton magyarságot – én el fogom azt is szenvedni.

A könyvek szinte mindig számozott oldalakkal kerültek fel a honlapra. Ha külön nem jelölöm, akkor az oldalak teteje van számozva. Töröltem azonban a római lapszámozást a bevezetőkből, főként azok rövidsége miatt. A kiskapitális betűtípust igyekeztem betűméret-választás segítségével reprodukálni. A ritkított szedést aláhúzással vagy félkövér betűkkel pótoltam, ha az eredetiben ilyen kiemelés egyébként nem fordult elő. A latin vagy görög szövegek rozsdabarnák, az egyéb idegen nyelvűek sötétkékek lettek. Zölddel írtam magyarázó beszúrásaimat, és pirossal az ábrahivatkozásokat, illetve a sic!-szerű közbevetéseket.

Egyszemélyes vállalkozásom nem lehet tökéletes: elismerem, hogy azokban a művekben, amelyeket véglegesnek szánva kitettem a honlapra, akadhatnak hibák. A tudományos művekben még akár kijavítatlanul maradt beolvasási hiba is előfordulhat: ezekre ugyanis nem tudom ráküldeni a helyesírás-ellenőrzőt. Ha pedig álmosan bambulok a vibráló képernyőre, néha egész mondatok fölött is átröppenhet a tekintetem úgy, hogy hibák maradnak bennük. De mégis gyakoribb ezeknél, hogy a képek minőségével nem vagyok később megelégedve, vagy a szöveg táblázatos hasábolásának egy-egy megoldásáról kell utólag beismernem, hogy ügyesebben is csinálhattam volna. A helyes eljárás itt is a folyamatos javítás. Ha olvasóim között akad olyan áldozatos lélek, aki a megtalált hibák jegyzékét elküldi nekem a nemo44@hotmail.com címre, az nagy terhet vesz le a vállamról.